Sajó László: Öt és feles

publikálva
1999/32. (08. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Április utolsó napja, ne várd a. Autók vonulnak már május elsejére, araszolnak, anyák napjára tán haza is érnek. Szegényanyám, szinte feldúlja a kontyát. Belülről nézem, kívül, az autókat, a gyalogosokat inkább, a nőket. Ariszálnak hazafelé, anyák, hazaérnek, mire. A lakótelepen, ahol laktam veled, két dolgot lehet most csinálni: nézni az Esmeraldát vagy sört inni az ábécé előtt, meleg tömegben. Ülök hideg ablakban, kéne egy terasz, mint görögben, mondta Zsolt, meg is fulladnánk a benzingőz kék tengerében. Ablakra néző. A fiúk sehol, a seolban dolgoznak, a nyomda ördögei, komám késik, egyedül nézem végig a nőket. Nem, kósert nem kérek, csak sört. Marha, iszok magamba. Ülök az akváriumban, bámulom a halakat. Annyi mindent nem lehetne most csinálni, mozi, harangöntés, sült gesztenye fujdogálása, úttörőnyakkendő megkötése, tipegés. És akkor még nem beszéltem. Ha úgy tudnék ki-nézni, mintha itt se lennék, a kirakatból. Üveges szemmel. Mint a halott, kisbabák. Bele látnék, a sejtelmeit, nem a bugyit sejteném a seggén, olvasnék egy aktatáskában, de bent ám, érezném a műbőrszagot, mint egy szokolrádióét. Szimatolnék zsebpiszoksötétben, menet-, meccs-, mozijegy. Nem megyek moziba többé. Nem olvasok újságot. Oldaltáskámban lapok, napi-, irodalmi, minek. Látok mindent a kirakatból, kep-ujsag, hessegnek pillanatmolyok. Fordul a busz. Lány gesztikulál. A homlokzaton egy gipszangyal azon tűnődik, hulljon-e. Felettem a kék ég. És zöld a fű, tanultam. Arcátlanul belebámulok a világba, a gildében, világguide. Gusztustalan. Biztos erre jó a fű, nem a zöld, látnám a járókelők nyomát, húznák maguk után, sáros nyál. Az ember mivé váladék. Még egy sört? Egészségére. Egyedül vagyok, helyettem is iszok. Megjelenik a kirakatban Géza, kedves konzervatív barátom, mutogatunk, ő siet, én meg hogy gratulálok, mihez. Mutogatom magam tovább a kirakatban, kirakatva ide, itt és. Hajdani kolléganőm érkezik, két nagylánya, mutogatom nekik, mutogatós bácsi, szé-pek vagy-tok, tátogom hozzá a magánhangzókat, é e a o, én meghalok, nevetve el. Több ismerőst nem látok, csak ismeretlen szem-, száj-, orrvariációkat, színeket, fehéret, feketét és, távolban egy száztizenkettes busz, csak ment, és közeledett, ne mán!, engem nézz, többet ilyet úgyse látsz, vonta magára a figyelmet egy kockás kapucnibelső, itt és most vagyok, tolakodott egy legyintés, ágaskodott két mellbimbó, tűnt el egy kapualj a sötétben. Mert, ahogy a költő írja, lassan az éj fókuszába szürkült a ferszabtér, a kirakatban beesteledett, ki-ki nyűg a lomban, a buszmegálló szoborcsoportja megelevenedik, jön az utolsó előtti járat, jön komám, hogy elérje az utolsót, hát te meg hol voltál eddig. Kérdé Ádámot az úr, mert nem jó az Istennek egyedül lenni. Akkor most jöhet a kóser, rövid az idő. És hol voltál, vagy, Péter, barátom, ülsz borospalackok közt a spájzban, nem teszed ki a lábad az utcára, a spájzból se, sötétkamra. Hol vagy, Béla, ki eladtad mindened, a könyveid, van már lakásod, honnan elüldöz lakásmaffia, s te ülsz az ágyon, olvasod az egyetlent, kinek megkegyelmeztél, csuang-ce, mosolyogsz bölcsen. És hol vagy, Isten, aki egy nő vagy, vesd össze: istennő, csak üzenetrögzítőiddel tudtam beszélni, vesd össze vallás, tud., műv. StB. (SátánBelzebub), már azokkal se, a hívott szám az előfizető kívánságára átmenetileg nem kapcsolható, mindörökké, ámen. Én itt vagyok a kirakatban, megtalálsz, megtaláltok. Komámmal megbeszéljük, ha a szomszédban kinyit a Centrál, ott ülünk majd naphosszat a tükörablakban, kívül visszaverdes a világ, belül látjuk Karinthyt, amint ott ül törzsasztalánál. De ez kétezerben lesz, sose, a világvége után, addig seis érdemes élni.

Kirakatban

Április utolsó napja, ne várd a. Autók vonulnak már május elsejére, araszolnak, anyák napjára tán haza is érnek. Szegényanyám, szinte feldúlja a kontyát. Belülről nézem, kívül, az autókat, a gyalogosokat inkább, a nőket. Ariszálnak hazafelé, anyák, hazaérnek, mire. A lakótelepen, ahol laktam veled, két dolgot lehet most csinálni: nézni az Esmeraldát vagy sört inni az ábécé előtt, meleg tömegben. Ülök hideg ablakban, kéne egy terasz, mint görögben, mondta Zsolt, meg is fulladnánk a benzingőz kék tengerében. Ablakra néző. A fiúk sehol, a seolban dolgoznak, a nyomda ördögei, komám késik, egyedül nézem végig a nőket. Nem, kósert nem kérek, csak sört. Marha, iszok magamba. Ülök az akváriumban, bámulom a halakat. Annyi mindent nem lehetne most csinálni, mozi, harangöntés, sült gesztenye fujdogálása, úttörőnyakkendő megkötése, tipegés. És akkor még nem beszéltem. Ha úgy tudnék ki-nézni, mintha itt se lennék, a kirakatból. Üveges szemmel. Mint a halott, kisbabák. Bele látnék, a sejtelmeit, nem a bugyit sejteném a seggén, olvasnék egy aktatáskában, de bent ám, érezném a műbőrszagot, mint egy szokolrádióét. Szimatolnék zsebpiszoksötétben, menet-, meccs-, mozijegy. Nem megyek moziba többé. Nem olvasok újságot. Oldaltáskámban lapok, napi-, irodalmi, minek. Látok mindent a kirakatból, kep-ujsag, hessegnek pillanatmolyok. Fordul a busz. Lány gesztikulál. A homlokzaton egy gipszangyal azon tűnődik, hulljon-e. Felettem a kék ég. És zöld a fű, tanultam. Arcátlanul belebámulok a világba, a gildében, világguide. Gusztustalan. Biztos erre jó a fű, nem a zöld, látnám a járókelők nyomát, húznák maguk után, sáros nyál. Az ember mivé váladék. Még egy sört? Egészségére. Egyedül vagyok, helyettem is iszok. Megjelenik a kirakatban Géza, kedves konzervatív barátom, mutogatunk, ő siet, én meg hogy gratulálok, mihez. Mutogatom magam tovább a kirakatban, kirakatva ide, itt és. Hajdani kolléganőm érkezik, két nagylánya, mutogatom nekik, mutogatós bácsi, szé-pek vagy-tok, tátogom hozzá a magánhangzókat, é e a o, én meghalok, nevetve el. Több ismerőst nem látok, csak ismeretlen szem-, száj-, orrvariációkat, színeket, fehéret, feketét és, távolban egy száztizenkettes busz, csak ment, és közeledett, ne mán!, engem nézz, többet ilyet úgyse látsz, vonta magára a figyelmet egy kockás kapucnibelső, itt és most vagyok, tolakodott egy legyintés, ágaskodott két mellbimbó, tűnt el egy kapualj a sötétben. Mert, ahogy a költő írja, lassan az éj fókuszába szürkült a ferszabtér, a kirakatban beesteledett, ki-ki nyűg a lomban, a buszmegálló szoborcsoportja megelevenedik, jön az utolsó előtti járat, jön komám, hogy elérje az utolsót, hát te meg hol voltál eddig. Kérdé Ádámot az úr, mert nem jó az Istennek egyedül lenni. Akkor most jöhet a kóser, rövid az idő. És hol voltál, vagy, Péter, barátom, ülsz borospalackok közt a spájzban, nem teszed ki a lábad az utcára, a spájzból se, sötétkamra. Hol vagy, Béla, ki eladtad mindened, a könyveid, van már lakásod, honnan elüldöz lakásmaffia, s te ülsz az ágyon, olvasod az egyetlent, kinek megkegyelmeztél, csuang-ce, mosolyogsz bölcsen. És hol vagy, Isten, aki egy nő vagy, vesd össze: istennő, csak üzenetrögzítőiddel tudtam beszélni, vesd össze vallás, tud., műv. StB. (SátánBelzebub), már azokkal se, a hívott szám az előfizető kívánságára átmenetileg nem kapcsolható, mindörökké, ámen. Én itt vagyok a kirakatban, megtalálsz, megtaláltok. Komámmal megbeszéljük, ha a szomszédban kinyit a Centrál, ott ülünk majd naphosszat a tükörablakban, kívül visszaverdes a világ, belül látjuk Karinthyt, amint ott ül törzsasztalánál. De ez kétezerben lesz, sose, a világvége után, addig seis érdemes élni.

Egy utolsó, betelt a helyem, pohárral még, komám eléri az utolsó buszt, én az utolsó, fáradt ellenőröket a metrón, hajlanak utánam derűsen, mosolygok én is, majd holnap érzem, hajnalban, hogy nem megy tovább. A képújságot, mégis, elolvasom, a kopakabánán a ragyogó idő, nők, isteni víz ellenére sem tudtak fürdeni, mert a szennycsatorna javításának következtében emberi ürülék került a tengerbe, tonnaszám. Kérik a lakosságot, ne fogyasszon a halakból.

Maradok, emberi le- és kirakat, az akváriumban.

publikálva
1999/32. (08. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk