Podmaniczky Szilárd: Déli verő

  • 2002. július 4.

Egotrip

Az öregasszony ott ült a szobában. Éppen kinézett az ablakon. Megfordult a fejében, hogy kimegy a vécére, de hideg volt, különben is a macska már kint vizelt. Lehúzta a redőnyt, és elsírta magát, aztán elmosogatott. Nagyon magányosan élt, mindenkije meghalt, már csak ő maradt hátra. Azt mondta az orvos, hogy ő viszont sokáig fog élni, használja ki. De az öregasszony már nehezen lélegzett, ezért nem tudta kihasználni. Sokszor az ablakból figyelte a forgalmat, volt, hogy egy-egy hosszú pirosnál elaludt, úgy ébredt föl éjszaka, hogy az ablakban alszik, hull rá az eső, vagy fújja a fejét a szél.

Kritikai navella

Az öregasszony ott ült a szobában. Éppen kinézett az ablakon. Megfordult a fejében, hogy kimegy a vécére, de hideg volt, különben is a macska már kint vizelt. Lehúzta a redőnyt, és elsírta magát, aztán elmosogatott. Nagyon magányosan élt, mindenkije meghalt, már csak ő maradt hátra. Azt mondta az orvos, hogy ő viszont sokáig fog élni, használja ki. De az öregasszony már nehezen lélegzett, ezért nem tudta kihasználni. Sokszor az ablakból figyelte a forgalmat, volt, hogy egy-egy hosszú pirosnál elaludt, úgy ébredt föl éjszaka, hogy az ablakban alszik, hull rá az eső, vagy fújja a fejét a szél.

Visszaült a fotelbe, megigazította magán a pokrócot, kintről hideg macskaszag csapta szájba. Már csak én élek, gondolta, de nemsokára karácsony lesz, nem kell sok csomagolópapír. A vécé öblítőtartálya kitartóan sípolt, a mennyezetszomszéd minden második héten becsöngetett, hogy szereltesse meg, mert nem tud aludni, karikásak a szemei, és kénytelen napi fél liter rumot meginni, ha egy rendes pihenésre vágyik. Mindketten arra gondoltak, hogy a fél liter rum árából ki lehetne fizetni valami kontár szerelőt, de erről nem beszéltek egymás között, a huzat is nagy volt az ajtóban, hamar kiszalad az a kis meleg, mint az emberből.

Esténként sokáig nézte magát a tükörben, úgy érezte, megöregedett, és az arcán minden barázda a halál hírnökének a karmainak a nyoma. Naponta változott: hol félt a haláltól, hol megváltásként gondolt rá, s egy idő után kezdte idegesíteni, hogy nem tud dűlőre jutni. Elképzelte magát a földben, ahogy porhanyósra porlad, fölötte sétál a macskája, és a nevét kiabálja, de ő már nem hallja. A lakás pedig ott áll csöndben, az állam tulajdonában, s ha megjön az új lakó, első dolga lesz a vécétartály.

Hinni Istenben nehéz, gondolta az öregasszony, mégis templomba járt, mert úgy érezte, máshová nem tud bemenni ezzel a lelki alkattal. Vajon mit tett ő az életében, hogy így kelljen végeznie. Soha életében nem sikerült neki semmi, még csak depressziós se lett. Biztos a történelem, gondolta, de nem ismerte a történelmet, csak a szalontörténelmet. Lehet-e még, hogy másképp legyen minden, gondolta az öregasszony, amikor a macska földöntötte a hortobágyi csikós szobrát. Ostora úgy pattant ketté, mint az aorta a szakavatott kéznek. Az öregasszony első lendületben felkapta a partvist, hogy odasózzon a macskának, de megsajnálta az állatot tudatlansága miatt, a partvis kiesett a kezéből, megszédült, úgy érezte, itt a halál, s a partvist az csavarta ki a kezéből. Átvillant előtte még egyszer az összetört hortobágyi csikós, aztán hirtelen mégis jobban lett. Az első jelek, gondolta, visszaült a fotelbe, és elsírta magát. Hogy ez a várakozás milyen megalázó. Már nem történik semmi, csak a várakozás. A macska felugrott az ölébe, úgy érezte, meg kell köszönnie, amiért nem zúzta be a koponyáját a partvissal. Dörgölőzött egy darabig, aztán leugrott, kimeresztette a körmeit, hogy azért lássa az öregasszony az ő rejtett fegyvereit, még ha oly simulékony és barátságos is.

Csöngettek, az öregasszony ajtót nyitott, de nem állt ott senki. Szétnézett a folyosón, még a lift se járt, a lépcsőn nem kopogott cipő, nem surrant vatelinmamusz, ellenben sült mézespuszedli illata szállt a levegőben, tetejébe nyomva a dióbélgerezd illata. Az öregasszony szájában összefutott a nyál, elég nagy mennyiségben, amikor csukta az ajtót, kézfejével már törölnie kellett. Bement a spájzba, hogy milyen eleség között válogathat. Elszorult a szíve. Két májkonzerv, egy száraz kenyérvég, s mikor ezt így kimondta magában, erős fölindulást érzett a stílszerű öngyilkosságra, amely majd alapjaiban borítja föl az idős öregemberekről "folytatott megítélést": a csontszáraz kenyér héjával fölvágja az ereit. Lekapta a polcról, csuklójához illesztette, s kezdte reszelgetni. Fájt, érezte, hogy fáj ez, és tényleg olyan kemény, hogy felszeletelheti vele az ereket. Sutty, vett egy nagy lendületet, a vér spriccelt, mint a szél. Az öregasszony megrémült egy pillanatra, mert nem gondolta át, jajaj, kiszaladt, leült a fotelbe, nézte, hogy folyik belőle a vér. Már szédelgett, és nem tudott mire gondolni, és valahogy minden összekeveredett. Evett a kenyérből, ivott az asztalon álló, felbontott sörből, mintha vérvételen lenne. Aztán már hiába fókuszálta a szemét, előbb az ablak négyszögében az üveg formája tűnt el, aztán az ablak négyszöge is. Ott feküdt a fotelben, gerincére dőlve, és már nem élt. Pedig mennyi mindenre gondolhatott volna még, amiről senki nem tudna. Még én se.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.