Diófok
Ül K. Dezső a Hernád intercityn, a Balatonhoz megy nyaralni, Diósgyőrbe. Keletre megy a déli partra, olvassa az Északot. Az eddig Siófokon szereplő Balaton FC Miskolcra teszi át székhelyét. K. Dezső hátradől a büfékocsiban, Borsodit iszik, merne mást. Már látja a Bükk alatt a gyárakkal körbekerített üdűlővárost, Diófokot, hol csak kémények és kockaházak vetnek árnyékot a bulgárföldi homokra, piros-fehér sálakon elterülve hűsörnek elcsigázott drukkerek. Balaton, keleti part, mért is ne, Miskolcon mindent lehet, itt Tiszainak hívják a Szinva-parti pályaudvart. K. Dezső 1-es villamosra száll (van 2-es is), végig a városon, időalagút. A belváros rendben van, egy kis ékszerdoboz, a sétálóutcában emberek sétálnak és villamosok járnak, de nincs köztük két egyforma, komolyan. A város lassú, kitartó munkával összevásárolta az összes megszüntetett vonal villamosait szerte az országban, sőt még a szomszédos Szlovákiában is, és összebuherálták belőle ezt a mostani gépparkot. Mint K. Dezső álmában, kék, piros és sárga és összekent villamosok a Széchenyi utcán, mindegy, ha zöld lenne, a fradisták azt is összetörnék. Bár ott tartanánk!, de még csak a villanyrendőrnél járunk, Kazinczy utca. A férfifodrászat még megvan, ide hordott tizenöt darab hatalmas, gyönyörű, fényes és rohadt nehéz Szovjetuniót, a fodrászok is dühöngtek, dobd ki a kukába!, még csak az kéne, akkor jövőre se veszik fel az egyetemre. Az Eszperantó (most Szent Anna) tér után már megérinti a diósgyőri balatoni szél, a Marx (most biztos nem az) téren már torkában dobog, mint meccsre menet mindig. A Szikra mozi most Krajcáros élelmiszerbolt, mi legyen, milliárdos? Egy olyan házból beszélek önnel, ami kétmilliárd forintot ér. Az egyik szomszéd valami libanoni hercegnő, a másik meg a szaúdi király. Én már adtam el ötvenkarátos gyémántot, amilyet Szent István óta nem láttak az országban. Szóval, hagyjanak engem békén a magyar focival. (Csebi Pogány Alajos gyémántkereskedő, exreménybeli Diósgyőrbe fektető.) És feltűnik a tábla: Bulgárföld. Bulgárland, Diófok. A kerthelyiségben sitt, száraz ágak, hiába zörögnek, a Stadion étterem ÁTAKÍTÁS MIATT ZÁRVA! Az üvegen felirattörmelék: KKUMULÁTOROK OLAJOK SZU MILLI"K VÁR. Ladában piros-kék, vas(as)gyári színes szabadidőruhában egy szurkoló talán nyitásra vár. Hol van itt kocsma?! Mellékutcában MINI ABC, jégkrémláda a söröspult. A Stadion (Sporttelep) előtti pusztaságon az Eötvös Cirkusz óriási sátra, piros-fehér, merne más lenni. Kenyeret és. Történik mindez egy olyan klubnál, amelynél sírva, pezsgővel a kézben ünnepelték az emberek a stadionban felavatott villanyvilágítást, ahol gyakorlatilag nincs kenyér, nincs más szórakozás, csak a fociÉ A Diósgyőr Miskolcon nem hétvégi szórakozás: jellemkérdés, az emberi büszkeség mércéje, általános közérzületÉ Nincs mosópor, amivel a mezeket moshatnákÉ Van olyan játékosunk, aki 15 deka párizsin és kenyéren él, és úgy jön edzésre. Fél óra múlva előadás, a társulat még lakókocsik hűvösében, a kötéltáncosnő egy szárítókötél árnyékán gyakorol. A tevék láttán K. Dezső megszomjazik, meggypiros (merne más lenni) épület, Bakterház kocsma. Amint belép, egy drukker (mi más lenne) hátrafordul a pulttól, és az arcába üvölti: Hajrá, Diósgyőr! De zs-vel, mint mikor a béközép zengzúg: Di-ózs-győr! Hajrá, mondja ijedten K. Dezső, merne mást mondani. Drukker a társára néz. Ez nem jött be. K. Dezső rögvest diósgyőri színekbe öltözik, elpirul, érzékeny lélek, olybá érti, hogy ő nem jött be, itt sincs. Kér egy korsó borsodit, merne mást, a sarokba húzódik, hallgatja, kívülálló, mit is keres itt?, a drukkerek beszédit. Én nem vagyok diósgyőri?! Ötvennyócba kint voltam a Tébányász ellen, Iván, Csányi, Papp, Pálkettő, MatiszÉ- A góllövők? - A csatársor, hülye. Még ezt se tudod, és te beszélsz itt nekem Diósgyőrről. - Hetvennyolcban labdát szedtem. Közelről láttam Tatárt. - Én együtt ittam vele a Tokajiban, kölyök. Még a csatársort se tudodÉ - Borostyánfükőfekete, atyafiúszentlélekÉ Szép volt, de mi lesz most? - Détári úgyse maradÉ - Ki fizeti a Vitelkit?! - Megmondták Vargának az értekezleten, ha nincs pénz, agyonütik. - Már minden eldőlt, Döme bent járt a városházán. K. Dezső odébb áll a sarokból, hoznak egy új játékgépet. Lesz itt játék, kérem. Akár maradhatna is, mert levegőnek nézik. A kerthelyiségben hoszszú sörpadok, szurkolók szétszórva, ki-ki magában. Zenegép, Sírni tudnék, úgy szeretlek téged, Diósgyőr-gyászinduló. A pályára látni, háttérben romos gyárépület, hegyek. Zenegép abbahagyja, csend, csak halk, alantas esztrád, a cirkusz elkezdődött (folytatódik). Két éve vagyok Diósgyőrben, azóta egyetlen felelős vezető sem mondott olyat, amit betartott volna, vagy beigazolódott volna mondandója valóságalapja. Csak a hazudozást halljukÉ Az, hogy itten hozomra basznak, a figyelmes szemlélő előtt persze régóta nyilvánvaló, csak hát ugye mindig ez van, ciklikusan, ez a rohadt bizakodás... A kis füves edzőpálya közönsége két teljes új "arcot" is felfedezhetett: Nagy Gyula korábban Vácott védett, míg a 27 éves szlovák-magyar Gáspár József (ő védő) legutóbb a japán másodosztályú Vegalta Sendai együttesében futballozott. Magyar-szlovák-japán határ, drukkerek külön-külön a sörpadokon, reménykednek, miben. És ha igen, akkor mi van? Elvettek megint valamit - reményt, illúziót, hitet, hogy sikerül - egy jó időre attól, akit a rossz sorsa keletre vetett. Egyszerre többen érkeznek az edzésről, a Kiprich-féle team fél négytől gyakorolt, fél 6-tól Détári Lajos és csapata következett. Két csapat van és egy sincs. Bedobnak egy felest és egy húszast a zenegépbe, ki-ki magának mulat. Egy flamand nagyon büszke arra, ha mondjuk ötvenezer eurójából akár egyet is megspórolhat, de a magyar nép nem ilyen. Olvassa a magyar nép a népsportban a gyémántkereskedőt, anyázik, és öt eurójából bedob egy húszast (forint) a zenegépbe. Vándorcirkuszos szeretnék lenni. Vagy legalább gyémántkereskedő. Az egyik szurkolón műbőr kabát, élére kopott nadrág, sportcipő. Leül, háttal a stadionnak, fröccs, rágyújt, Kossuth. Zenegépcsend. Nyolcóránként, műszakváltások idején megszólalt a kürt, fújt a gyár, úgymond. Olyan hangon, ami elhallatszott az avasi lakóteleptől Felső-Majlátig, hogy tudják az emberek, ki itt az úr. K. Dezső indul, az ajtóban beleütközik egy úgyszintén láthatatlan szellemtestvérébe, ki félrevonja (nem a sarokba, ott már a nyerőautomata nyer) és fülébe súgja: Pávakettő, Loukota, Baczur, Bovakettő, Bovahárom. A csatársor a DAC ellen kilencszáztizennégy március 22-én. Hat-nullra nyertünk. - Góllövők?, kérdezi K. Dezső, a szellem vállat von, és szégyenében ismét a föld alá süllyed. Stefáni kettőt, Bori III kettőt, Páva I kettőt. Ezt se tudni!, beszél magában K. Dezső visszafelé a villamoson. Gyorsan beszél, hogy elérje a büfékocsit és a Borsodit, mely sör merne versenyezni. Kistokaj, jégeső verte Nyék, isten verte hajrávidék! Jól eltelt a nyaralás, kinéz, az ablakban tükröződik a műbőr kabátos szurkoló, ki még mindig issza a fröccsét, szívja a szál Kossuthot, háttal a stadionnak. A piros-fehér sátrat, a stadiont lebontják, a cirkusz elvonul, de élére kopott nadrágjában a drukker, egykori munkás, a munkások viszonylag gyakran felbukkantak akkoriban Miskolcon, híven és rendületlenül szívja a Kossuthot, néha feláll és dühösen rácsap a zenegépre, amely csak egy agyonkoptatott lemezt játszik, A oldalán a Hogy' mondjam el, hogy nincs tovább kezdetű örökzöld, B oldalán a B-közép celebrálta félelmetes Di-ózs-győr! végzetű örökpirosfehér.
A szövegben szövegek. Észak-Magyarország, Nemzeti Sport, Keresztury Tibor: Piros alkony - Rekviem egy csapatért (Magyar Narancs, 1999. január 14.); Para-Kovács Imre: Én-teriőr (Alexandra, é. n., 96-97, 104); Varga Lajos: Diósgyőri futballtörténet 1910-1996 (Miskolc, 1996)
