Sajó László: Öt és feles

publikálva
2001/42. (10. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

De a legfélelmetesebb nem ez. Hanem a Kossuthon az Esti mese szignálja.

Indul a villamos Auschwitzba

De a legfélelmetesebb nem ez. Hanem a Kossuthon az Esti mese szignálja.

Eric Moussambani (Darvasi László)

Rendőrök, lovas és kutyás. Megyek a sínen, nem jön villamos, nem kanyarodik a Sport (Knopp I.) utcai remízbe, ez az én sínem, visz a Lépcsősbe, az akkor is nyitva, ha zárva, ha ilyen meccs van, ha lezárják a környéket, a fél várost, akkor is. A sínen kutyák, a hozzájuk tartozó rendőrökkel, üldögélnek. A kutyák. Lépés lassul, szívverés gyorsul, most merre, környűl kordon, szép lassan átsétálok, gondolom, akkor nem bántanak. A kutyák. Már a közelükben, szagomat orrolják, erre nem szabad ám jönni, egy gazdi szól, de már mind acsar- és ágaskodik, ugat és fenyeget, nem akarok én semmit, csak meginni a szokásost a Lépcsősben, mindig erre megyek, mi az, hogy nem szabad.

A Lépcsősnél a beengedőember biccent, én még beférek. Mondom, majd jön a Guszti is. Füst, ordítás, a tévében kézilabda, egyenlítenek a zöldfehérek. A kocsma is zöldfehérben, állok a sorban, jó sokat, előttem kérik a viszkiskólás köröket, nem tágítanak a pulttól. Nehéz is lenne, mozdulni se bírunk, állunk egymásban. Két kisunicum, két dréher, tán megjön Guszti is, ordítás, alig látom a tévét a füstben, vezetnek a zöldfehérek. Kézilabda, ott lehet. Mondom magamban, körülnézek, hallották-e. A tévéfény és a füst ködében Guszti préselődik, olykor eltűnik a zöldfehér tengerben. Mellém ér, megkapaszkodik az unicumban. Te meg vagy őrülve. Mondom. Mér´. Mi van rajtad. Gusztin kékfehér dzseki, élénk kék és tiszta fehér, világít. Hol hagytad a pirosfekete kockás kabátkádat, inkább nézzenek kispestinek. Ahhoz meleg van, mondja Guszti. Igaza és melegem van. Rajtam is ez a színösszeállítás, szolidabban, dzseki, sapka. Mindig ez van rajtam, mért pont most. Eszembe jut a sínem. A nem szabad. Kihörpintjük, tíz perc múlva kezdés. Mögöttünk összecsap füst, tévéfény, ordítás. Iksz. A tévében.

A meccsen győzünk, mehetünk haza. De még vagy félóráig nem engednek ki bennünket, míg elvonul a másik szurkolótábor. A másik? Nékünk olyan, tábor, az nincs. Otthon pár százan, idegenben elvegyülünk, a B-közép, a Blue Front, maroknyi fiatal, folytonos veszélyben. Idegenben több rendőr vigyáz rájuk, mint ahányan. És itthon? Itthon végre kinyitják a kapukat, épp föltűnik a 37-es villamos, még elérjük, futunk a töltésre, hol kétméterenként rohamrendőrök. Pár éve innen kaptuk a kőzáport, lapultam a falhoz. Nem kellett volna úgy futni, a villamosablakban zöldfehérek. Az előző megállóban szálltak fel, erre nem gondoltak biztonságiék, mi se, Gusztival, egymásra nézünk, föl a villamosra.

Ott is egy, hang a villamos elejéről, ezt már ismerem. Húsz éve, több is, szomorún ballagok a tribünről lefelé, kikaptunk kettőnullra, góllövő Kelemen, Branikovits, ott is egy, nézek fölfelé, de már dübörögnek a lépcsőn, futok én is, szerencsém volt, még járt a villamos az Üllői úton. Akkor még jártam az Üllői útra. Aztán tíz éve, több is, négynull, oda, még volt hátra nyolc perc, felálltam, reménytelenül, elindultam. Hova mész, zsidó, hova mész, zsidó, skandálta a szektor, áldott békeidők, még mosolyogtam is. Ott is egy, fiatalember jön végig a villamoson, hol, nem látom, nincsen rajta sál, igazi úriember, lovag, csak a harcra (sálba) öltözötteket keresi, katonákat, civileket nem bánt, úgy látszik. Az ajtónál, a dzsekis, a fiatalember megtalálja, Guszti arcába mondja, te zsidó vagy?, nem mondja, kérdezi. A villamos a MÁV IX-es kapunál jár, lapulok az ablakba, de így is látom magam. Szégyen, szemre. Mit válaszolok, ha kérdez. Ki? Ki ez? Kell-e felelnem? Felelnem kell. Mit válaszol Guszti? Csikorog a villamos, arcok bámulnak kifelé, saját arcukba. Balról MÁV-raktártelep, jobbról temető. Lapulok a temetőkerítésbe. A kapun FELTÁMADUNK! A kapun. És a kapun belül, kívül? Mit válaszolok? Mindjárt sorra kerülök. De előbb Guszti. Úgy nézek ki?, kérdez vissza, nincs válasz, mert nincs kérdés. A fiatalember, lehetne a Guszti fia, néz. Most mi van. Elfordul, keres tovább. Rajtam a sor. Talán, amit Rómában mondtam. A Szent Péter-bazilika biztonsági emberének, a kapuban, amikor nem engedett be, rövidnadrágban. Áj em katolik, ismételgettem kétségbeesetten, szerettem volna látni a templomot, másnap indultunk tovább, ki tudja, eljutok-e még, áj em katolik, a többiek röhögtek, majd elmeséljük, persze másnap eljöttem megint, összevartam a térdén lyukas farmert, lábszáramon lötyögött, de beengedtek, a többiek röhögtek, áj em katolik. Mi közötök hozzá. Mintha kifelé bámulnék, csak úgy, nézem a fiatalembert, az ablaküvegben, ahogy engem néz. Úgy látszik, kevés neki a sapka, sálat, sálast keres, te zöldfehér vagy?, kérdi a mellettem állót, régi kékfehér. Minden meccsen kint van, szünetben előveszi gondosan csomagolt szendvicsét, maga készíti, csomagolja, egyedül van, ráér kijárni, nem tudom a nevét, ismerem. Igen, mondja, nem fordul a fiatalember felé, unokája lehetne, az ablaknak mondja, bele a saját arcába. Színt vallott. Látom rajta, az ablakban, inkább kapta volna Guszti kérdését. A fiatalember elégedett, indul vissza az övéihez, aztán felhangzik a régi nóta, Indul a vonat Auschwitzba. Először Kispesten hallottam, láttam, koreográfia is volt, hogyne, zakatoltak körbe-körbe. Aztán a jó debreceniek adták elő, nálunk, a szomszéd szektorban, meg is tapsoltam őket, valamiért zokon vették, ugrottak neki a rácsnak, leköptek szépen. Letöröltem, a papírzsebkendőt, benne immár a turhát, visszadobtam, engem akartak kivezetni, ne provokálózzak. De hát Indul a vonat Auschwitzba, a kurva életbe, nem hallják, a halál faszára?! Nézek kifelé. A Józsefvárosi pályaudvarnál járunk, innen (is) indultak vonatok Auschwitzba, pár éve volt itt egy emlékkiállítás, vagon vesztegelt holtvágányon, az elején be lehetett menni, a végén ki lehetett jönni, közben volt a kiállítás, a vagonban. Nézek kifelé, Teleki tér, most látom a táblán, a 37-es végállomása Izraelita temető, onnan jön a villamos, Köztársaság tér, Blaha. Ne arra, mondja Guszti, a Kiss József utcán megyünk a Piszkos Fredbe, a pultnál türkiz (`zöldeskék´) csíkos trikó, benne matróz, benne kés. - Uram! A késemért jöttem! - Hol hagyta? - Valami matrózban. Kikérjük a kisunicumot, sört, sokszor. Isznak. Isznak. Nem beszélnek. Isznak. Ne tegezz. Szólal meg végül Guszti. Azt kellett volna válaszolnom. Ne tegezz.

Vonatkozó irodalom, Alkotmánybíróság: ...a csoport ellen felszított indulat fenyegeti a csoporthoz tartozók becsületét, méltóságát (szélsőséges eseben életét is), megfélemlítéssel korlátozza őket más jogaik gyakorlásában is.

Például szeretnék szabadon eljutni a Lépcsősig, a sínen. Ahol nem állnak kutyák, és nem jár villamos.

(És majd valamikor arról, miért megyek magyar!! futball!? meccsre, mégis.)

publikálva
2001/42. (10. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk