Misi, impossible!
A múlt héten annyi sóletet ettem - mesélte Misi a kerti összeröffenésen a krumplis zsákok mögött -, hogy amikor délután lementem a termálba áztatni öreg csonkjaimat, a hátam mögött a medence szélén már gyülekeztek, hogy majd a helyemre ülhessenek, mert a fölszálló testesebb buborékokból úgy nézett ki, a medencének kizárólag ezen a pontján élményfürd› működik. De amikor kiszálltam a medencéből, hiába is verekedtek a helyért a különböző rokkantsági fokozatú emberek, maradt a víz záptojásszaga, s ahogy a medence szélén felöltött köpenyemben az öltöző felé vettem az irányt, sorjában bámultak rám a helyemen medencézők, hogy akkor köpenyem alatt elvittem magammal az élményt.
Mondott még néhány hányásos sztorit is Misi, kezdve azzal, amikor a szúnyoghálós ablakon próbált kitaccsolni, de a végét már nem hallottam, hogy milyen zöldségek akadtak fenn, mert elmentem főzni, rám volt bízva az óriási kondér, hogy abba babgulyást főzzek nyílt rőzsetűzön, mielőtt az 54 forintért vásárolt, műtrágyából applikált bortól el nem veszíti mindenki a látását a már optikailag feldolgozhatatlan csillagos ég alatt, s marad továbbá a horizontális tapogatózás, amely megfoghatatlan tárgyak özönét zúdítja a kizárólag bőrreceptorokkal hajjakendkedő életművészekre.
Már a hagymát dinszteltem az óriási kondérban, mikor úgy hallottam, valaki beleesett a kerti kútba. Fölkaptam a mentőmellényt és a kúthoz mozogtam, de csak a táskarádió veszett oda, ahogy kísérletileg próbálták igazolni, milyen akusztikai viszonyok keletkeznek, illetve a kútban milyen mélységben lehet fogni a Kossuthot. A csobbanás utáni röpke révületben az első kérdés, ami elhangzott: kinél van még egy táskarádió?
A kondérhoz visszavezető úton a mentőmellényt egy csókolózó lányra dobtam, mert már éreztem a piruló hagyma szagát; a lány egyedül csókolózott, vagy pediglen, ami nem kizárt, a pillanatragasztóval elkevert eurokrémet próbálta lenyalogatni az arcáról.
Mire az óriási kondérhoz értem a nadrágszíjtelken, egy kancsónyi vízzel már megenyhítették a hagymapirulást, minekutána leforrázva éreztem magam, a sorrendből, könyörgöm, kimaradt a hús, az őrölt paprika. A kenyérvágó késen vitt késhegynyi paprikát ehhez képest brutális főzéstechnikámnak tudták be, mondván, a jobb helyeken ezt teáskanállal hintik bele. Hogy aztán ebből a hidrogulyásból hogyan lett emberi fogyasztásra is alkalmas babgulyás, már külön operatőri munkát igényelt volna, mert a műtrágyából applikált bor nálam is hírzárlatot rendelt el. Utolsó erős gondolatom arról született, a hólapát méretű fakanál füstölgő fonákját vuduzva, hogy talán a filmrendezőknek lehet a legrosszabb, amikor életük legvégén, testükből kilépve, visszafelé lepereg előttük életük filmje, s már nem kiálthatják se azt, hogy csapó, se azt, hogy sminkes, se azt, hogy jaj, a derekam, se arra nem gondolhatnak, hogy majd a vágószobában rendezik a dolgot, s már azzal se tudnak mit kezdeni, ha visszafelé lepergő életfilmjükbe belóg a mikrofon. S hát vajmi kicsi az esély, hogy a setét alagúton átsuhanva, az alagút végén álldogáló, szeretetet sugárzó fénylény magára ölti az Oscar-díj-figura alakját. Haha, és már nem lehet szidni a forgatókönyvírót se.
Másnap hajnalban, ahogy felébredtem a fűnyíróra borulva, s eloldottam a gázbovdenhez kötött cipőfűzőm, éreztem, ennél még több is van egy filmrendezőben, ha akarja, és éreztem, a hajnali pára úgy csapódott rám a nyitott ablak alatt, mint orvhorgászok elektromos hálója a halőr dupla féklámpás dízelmercijére.
Megdörzsöltem az arcomat, a kezemen faszén, babgulyás, Agip-1 Bumm motorolaj, nikotin és a fáziskereső műanyag tokjának szagkomponensei olvadtak egybe. Még mindenki aludt a maga módján, mint akiket halálra ijesztettek egy cipőkanállal.
Az udvaron nagyot nyújtóztam, a napkorong kipihenve zümmögött a nyárfás felett. Vacogva fáztam, de erről nem szóltam senkinek. Az óriási kondérból kifogyott a babgulyás, a tűz porrá égett. Hamar fölkaptam egy marék homokot, kisúroltam a kondért, kiöblítettem, aztán két vödörrel hordtam a kútról a vizet bele. Amikor félig fel-öntöttem, gyújtóst raktam alá, a pingpongasztal használati utasítását, vékonyabb gallyakat, húsosabb léceket. Szappant és törülközőt készítettem a kondér szélére, levetkőztem, beültem a kondérnyi hideg vízbe - előbb a fölfrissülés, aztán a tisztálkodás -, az öngyújtóval benyúltam a kondér alá, s a piezoelektromos kapcsolóval begyújtottam a máglyát. A kondér alja túl hamar melegedett át, a víz csak alig-alig, úgyhogy behintáztattam a szerkezetet, s hamar a szappanért nyúltam, meglehet, ennek az egyharmada se lesz tréfa.
Már a víz is szépen gőzölgött, szappanbuborékok gyűrűztek a nyakam körül, mikor Misi csapta ki az ajtó szúnyoghálókeretének két tömbmágnesét.
Hadd üljek be melléd, nyekeregte a fiatalember, egy kis élményfürdő nekem is megjárná, így kora tavasszal vagy késő őszszel, élményszámba ment a babgulyásod, kéredzkedett tovább.
A parázson elfordult egy hasábfa, meggongatta a kondér fenekét, hirtelen óriási lángnyelvek fontak körbe, a lángnyelveken át üvöltöttem felé: Nem és nem, Misi, ez lehetetlen!
S a többi már csak leánykoncér!
