Most volt születés-, Kisasszony napja, jön a névnap, szept. 12., nemrég vitték föl a mennybe, aug. 15., közelg a karácsony, róla szól az is; egy, szent, katolikus anyaszentegyházam szüzességet adományozott neki, ki kérte, fénye, oszol-e, mily jó, elhomályosítja fiát, Mária országa benne hisz, isten három, de anya csak egy van, könyörögj érettünk. Tavaszodván gyümölcsojtó, boldog, asszony. Letargikus öröknaptáramban Máriától Máriáig élek, elmondom hát. Gnómom a Mindenhatónak.

Háromévesen Máriát szerettem volna, húgnak, megnéztem, ez nem Mária, láttam a különbséget, ráadásul Attila lett, József Attila után, most mit mondjak, akkor én mért nem József, legalább. Ha nem Mária. Mert igazándiból ő akartam lenni, mi leszel, ha nagy leszel, Mária, na menj szépen a.

Mária volt első szerelmem, az a bizonyos első és utolsó, szőke és kék, ahogy elsőre illik, ehhez az összeállításhoz később is ragaszkodtam, nem kell volna mindég. Fénykép beragasztása, összetépése, részecskék illesztgetése, ivarérett koromban az el sem kezdődött történet reménytelen folytatása, idétlenebb, mint tízévesen, kívánlak, ámde nem, szeretlek, ez a kívánságom sem teljesült, jó így.

Mária volt, aki szüzességem elvette, Nagyonboldogtalanasszony, férj, gyerek, egyik se én, résnyire az ajtó, mikor beengedett, résnyire pongyola, combok, most már te is csinálj valamit, hát nem azt csináltam?!

Én Máriának akartam, anyja Johannának, így lett lányomból Annamária, Amamária, suttogtam titokban, mikor már aludt. Ha fiú és Tihamér, akkor Tihamary, nekem, bocsánat.

Ha nő, legyen Mária, legalábbis Márta. Esetleg Edit. Évaolganóradóra.

Casanova öreg-, könyvtáros korában éjszakánként a nőkatalógust rendezgeti. Belenéztem: egyetlen Mária (a többi talán a Parasztasszonyok, Kurvák, Három lány, A kis varrólányok címszavaknál), Maria d´Agrada nővér, aki a Szentlélek diktálására írt. Így aztán elbeszélését nem a Szűzzel, hanem Mária méhén (sic!) belüli életének elbeszélésével kezdi, szent Anna méhében. Vagyis a Szentlélek már a magzat Mária méhében (!) lakozott, megnyalják csontos ujjaikat az anyaszentegyházatyák, a legközelebbi zsinaton dogma lesz a sajtóhibából. (Természetesen: méhen belüli...) Casanova utolsó szerelme, nem Mária, túl szép lenne, Elisabeth, akár a balmazújvárosi tanítónő, akire hiába vártam esti iskola után. Pedig az egyik teremben fény volt, talán a biológiaszertárban örök a világosság, ne féljen a csontváz, a haláltól, annyira. Erzsi nem jött, kezemben virág, akkor is névnap, nov. 19., akkor még hidegek is, már hó. Beletapostam a virágot, nem, nem rózsa, az csak a Máriáknak, titkos értelmű, akár nevük, megfejtésük nincs.

Mária volt, nincs.

Mondjátok meg MáriáNakonxipánban hull a hó.

Micimackónak meg kurva, jó.

Csak hívják Máriának.