Szív Lászlónak
Azért ez szemétség. Hogy elírtad előlem. Gyűjtögettem az asztalon a hétfői, keddi Sportokat, területi, megyei, körzeti bajnokságok, végeredmény, persze hogy kiszúrtam Garát. Már hülye címeim is voltak: Ni, a Gara! Hátrább a garaiakkal!, ám halogattam a megírást, holt szezon, mindig bezavart egy izgalmas átigazolási hír. Détári Dunakeszin? A hétfői Sportban a területi bajnokságot hagyom a végére, oly izgalmas, éjféltájt böngészem, bezsongva, fájón (itt vettem észre, nem látom az apró betűket, szemüveg kell, olvasó-), a Dráva-csoportra rá se mertem nézni: veretlenül lesz-e bajnok a Balatonlelle, nyeretlenül lesz utolsó a Balatonföldvár? Igen, igen. A Lellének nyolc, a Földvárnak öt iksz becsúszott, mint a Volán SC jobbhátvédje. Mosolyogva alszom, már kedd van, a Sportban megyeegy és megyekettő, vajon micsinált szülővárosom, saújhel (megnyerte a megyeegyet), és gyerekkorom, tócsva (erős középmezőny). Néztem az alvégeket, utcahosszal vezet a nyerhetetlen Gara, idézlek, ahogy idézed a Sportot: Harminckét mérkőzés, harminckét vereség, 18-164-es gólkülönbség. Ezt Veszprém megye zirci körzetében az LRP Unió meg sem közelíti a maga egy győzelmével, egy döntetlenjével, 28-132-es gólkülönbségével (egy fordulóval a befejezés előtt, tehát még ronthatott!). Velencét is észreveszed, naná. De Velencét, azt nem hagyom. Velence az enyém. Én láttam a fiúkat (juniorok, tényleg), föltoltam a babakocsit, álltam a kerítésnél, egy hazaadásnak szánt hazai átlövésnél a labda majdnem a tóig röpült, néztek rám a csapatok, egyedül voltam néző, a kerítésen túl, meg a gyerek. Hogy talán hoznám vissza. Mi lesz addig a gyerekkel?! Vagy a baba, vagy a labda. Berúgtam a gyerekkocsiféket - endéká mélykocsi -, innentől nem siettem. A hazaiak se sürgettek, addig se kapnak gólt. A labdát pedig a műútról fölrúgtam a pályára, kézből, akárha kapuskirúgás. Csodálkozom, mért nem igazoltak le azonnal, na nem kapusnak, strandpapucsban is eljátszom nekik a jobboldali futót. Eljátszom, hogy futok. A játékosmegfigyelők talán a tópartot járták, nyaralókat toboroztak, mert közelgett a megyeegy. Mert ez még a területiben volt, ősszel már megyekettő. Ahonnan viszont fölkerült a Felcsút, Orbán Viktor csapata. Orbán Viktorék. Szurkoltam pedig, hogy ne kerüljön föl, kimennék a Velence-Felcsút meccsre. És nem rúgnám vissza a labdát. Hanem amíg visszahozzák, a váratlan szünetben, mely jól jön mindkét csapatnak, inte(get)nék a miniszterelnöknek, odahívnám a kerítéshez, és emlékeztetném. Diplomatikusan előbb arra, hogy három gólt rúgott a csépapíron, még a BEAC-ban. És milyen hármat. Azok voltak a szép idők, sóhajtanánk. Hanem. Hogy azután mi történt, Budafokon. Kezdődik a meccs, középkezdés, lepöccintik neked, már megbocsáss, te pedig lazán hátraadod, indítva az ellenfél csatárát, hátvédsor ocsúd, egy null oda. Az edző meg kiabál, hogy mit csinálsz. Gólpassz. Te pedig lejössz a pályáról, az első percben, nem, nem csere, önként és duzzogva. Kérded, hogy ezt meg honnan veszem. Szájhagyomány, onnan, így él a nép ajakán. A nép, mondod, és lenézel a tóra. Mese. Hogy is volt a második gól a csépapíron, nem emlékszem. És mész, mert visszakerült a labda. De ez nem lesz (volt) így, a Felcsút nem jön Velencére, osztályt cseréltek. Rugdoshatom vissza a labdát a megyekettőben, Kövesi tartalékja, civilben.
Vissza a tabellákhoz. Amilyeneket talán még te sem láttál, kedves Nép- és Nemzeti Sporttársam, Szív László. Kedvenc hetilapomban, a Budapesti Futball 7-ben, az utolsó oldalakon találtam. A Serdülőknél, kik félpályán játszanak, a Goldball-MTK XII. huszonnégy meccsből ugyanennyit veszített, gólarányuk 26-313. Nyeretlen tízévesek. A tizenegyéveseknél a Csepel SC mutatói: huszonhatból semmi, 18-327. Nem csámcsogok, sőt. Gondolj bele: szomorú szemű szülők a Csömöri úton, a Béke téren, vasárnap reggel kilenc, gyerek megint kikap, utána ebéd. Nem baj, majd legközelebb, is kikaptok. És akkor mi - lesz? Meccs, a jövő héten, vasárnap kilenc. Tanulj, mert futballista nem lesz belőled. A soroksári tizenötéveseket biztos megdorgálnád, mert csináltak egy ikszet, a huszonöt zakó mellé, 13-216. A tizennégyévesek, szintén Soroksár, viszont megérdemelnék tőled a dicstárcát: huszonhat semmi, 8-283. Bár lehet, hogy sokallod a nyolcat. Szép város Soroksár. A derék rendőrök a BLSZ Tartalékbajnokságában, BRSE-Zsaru, fenyítésedben részesülnek: itt is egy döntetlen, 13-107, és még javíthatnak, messze nincs vége. Ám az NB III. Duna-csoportjának utánpótlás-bajnokságában már végeredmény: utolsó a Dömsöd, harminc meccsen harminc vereség, 10-224-es gólarány, mínusz három pont. Mínusz három. Gara szégyellheti magát a gólarányával, a nulla pontjával. A dömsödiek veszítettek, ahogy tudtak, s amikor már minden veszni látszott, mikor már mindenki azt hitte, úgy fejezik be, ahogy kezdték, nulla ponttal, helytállva, végig egyenletes teljesítményt nyújtva, nem rosszabbak, mint ősszel, támasztották a korlátot a falusiak, üdülők - akkor egyszer csak levontak három pontot. Jogosulatlan szereplés miatt. Vagy tizenketten játszottak Budakalászon. A balhátvédnek nincs orvosija. Mindegy. Megóvták, hál´ istennek, néztek az égre a dömsödiek, az üdülők, senki sem érti, miért, minek. Hogy meglegyen a mínusz három pont, azért. Az már a tarsolyunkban, senki nem veheti el tőlünk. Gara le van győzve. Jöhet a birkapörkölt, falunap. A Győzelem Napja. A mínusz három pont ünnepélye.
Jövök vonattal a Velencei-tóról, útközben olvaslak, kánikula, vasárnap délelőtt, fél tizenkettőre a Ligetbe kell érnem, van egy elhalasztott meccsünk, kispálya, le kell játszani. Játszani kell. Vasárnap. Délben. Tiszta szerencse, hogy a tóban nem lehet(ett) fürdeni. Akkor is. Nincs jobb dolgom ilyenkor? Nincs. Gyerek- és kutyasétáltatók a pálya rácsán túl, bent egygólos vereség. A rohadt életbe. Rohadjon el az egész, írod. ÉS: De minden rohadjon, és takarodni el a nincsbe, és legyen egy nagy, sportági Karthágó, sporttársak. Oké, sporttársam, rohadjon. Rohad az, rendesen. A semmi, egészen. De ha már semmi sincs, egészen, akkor, kérdem én, hol lesz tökutolsó Gara? Dömsöd? Hol fut ki vasárnap reggel a serdülő 16, a tízéves, hogy ne ússza meg, újra meg újra, tíz alatt? És miért nyitjuk ki örökhétfőn, örökkedden a sportlapot, hogy mit ne nézzünk meg benne? Vedd meg nyár végén (már nem sokat kell aludni addig!) az újságot, nézd meg, immár a megyekettőt, Gara indulni fog. Ezek olyanok. Nem adják fel, alább. Talán még győzelmek is be-becsúsznak. A Gara nemcsak Szív. A végén még, jaj, megnyerik itt neked a bajnokságot. Csak figyeld. Én majd a Dömsödöt figyelem.
