Ki fogunk esni, ez fekete-fehéren (a csapat színe, java) kiderült már ősszel, a tavasz csak formalitás, formán és viccen kívül, játszani csak úgy, becsületből, izomból, ne menjen szét a csapat, van cél.
A bajok ott kezdődtek, az öltözőben, mikor Balogh bejelentette, vádlikenegetés közben, hogy nem vállalja. A játékot, azt igen, ne örüljön annyira a baloldal (Nándi, balbekk és balközép), az edzői posztról mond le, nincs is edzés, beszólás a sarokból (Jenő, fölfutásokra vállalkozó hátvéd), akkor is, és a mezeket se viszi el mosásba, anyja fölmondott. Tudtam, végünk. Edző nélkül megvagyunk, csatár se kell, hetekig kapusunk se volt, de mosodás! Kell egy mosodás. A következő meccsen persze kevés a mez, felnőtt emberek és otthon hagyják, hiányzik a rituális turkálás ingek-gatyák közt, ez az enyém. Hazavinni, asszonnyal mosatni, mi van abba´. Kimentünk, ki atlétatrikóban, ki dzsoggingfelsőben, szedett-vedlett, vereség, kiesés már öltözőben.
De ez az utolsó meccs, uccsómeccs, meghalni csak nagyon szépen. És kint van az Öreg is. Hetven múlt, mondtuk, hagyjon minket, a szíve miatt, majd írunk néha, ne idegesítse magát, nem érdemeljük meg. Az uccsómeccsre kijött, nem kaphatunk ki.
Éljen, éljen, máris egynull -- a javunkra, mi van itt? Figyelj, már tízen vannak, szól előre Károly centerhalf, mért, kiállítottak valakit?, dehogy, megjött a tizedik emberük, aha. Öreg, kellene a pont, szuszogja a hátvédem, mért pont nekem. Õket fenyegeti, minket rég fölzabált a kiesés réme, értem én. Állítólag bankett lesz a meccs után, pörkölt, néhány rekesz sör csúszna hozzá. Mire észbe kapok és üzenek hátra, késő, már háromnull ide, háromegy a félidőben, a végén hathárom, tényleg. A győzelem, izé, számban. Õsszel déli (ha-ha-hadsereg) csoport, reszkess, Soroksár, Szentimre, emeleszelnök csapata, Kovács Kft.! A gyúrópadon most nincs tálca zsíros kenyér, ma nagykanállal, de hol van Gabi, szakosztályelnöki minőségében olykor balhátvéd, s kiváltképp hol a pörkölt?! Mobiltelefonok csörgedeznek sportszatyrokban, hír jő, pörkölt (nemszeretem pacal, engem ki kérdezett?), megrendelve, üljünk hosszú asztalokhoz, kerthelyiség, büfé.
Büfé. A hely (sport)szelleme, a környéken nincs más kocsma, lokálalkoholisták, föl se nézve mereven bámult semmiből, kérdik, mitjáccotatok, nem mindegy, de, nem, ám. Sporttelep rendes neve Április 4. Vasas, ki van írva kovácsoltvasból a bejárat fölé, akárha téeszudvarokban vagy temetőkapun, FELTÁMADUNK! Az ablakokon a rács is piroskék áprilisnégy kovácsoltvasas, eza zami nemmú likel. A kerthelyiségben lemezjátszó szól, teszla-hangszórókból tákolt hifitorony, recseg-ropog, majd´ összedől, alatta gazdája cserélgeti a bakelitet, időtlen, idők, szerintem mindörökké. Boniem és bakkara, udojürgensz, katiésakerekperec. És a pörkölt (pacal, majd tunkolom a zaftot) is az asztalon.
Azonban mielőtt, beszédeket mondanak, Karcsi (beállós), teszed le rögtön az uborkát. Szakosztályelnök: Szégyenteljes szereplés, hogy alliteráljon. Játékosedző: Azért a vezetőség ludassága sem kérdőjelezhető meg, inkább fociztál volna, Sanyi, excentrikus center, kuss. Jöhet a pacal, Kálmán (pedagógus középpályás) legalább egyszer jóllakik, nem, kér még egy tányérral. Sziszi, svédasztalhoz szokott hátvéd nem eszik, bemegy az ivóba, valami vébémeccs van, kit érdekel, nagy pénz, nagy foci, magyar foci, nem foci. Tamás (erősen jobboldali középpályás) nyakig a pörköltben-politikában, amikor az Öreg szót kér. Eszcájg se koppan. Ez nulla, igen, ezeknek hatot kellett volna rúgni, ő még a meccsnél időz, megvolt a hat, Pista, középpályás, ne szólj közbe. Végezetül meghív mindenkit dunai telkére, meccs, egytálétel, krumplipucolás. Senki nem fog elmenni, talán Feri (jobbhátvéd és/vagy beállós), őt az Öreg már a serdülőben pofozta, majd állnak ketten a nagybogrács fölött, ennyi paprika talán elég lesz, igen, krumpliból is egy kevés, látszik a Duna, csapat meg sehol.
Mindenki eltűnt, az autósok nem ihatnak, vinnének magukkal, dehogy megyek, most van a nap, a lemezjátszón a szomorúvasárnap, magyar szöveg, koósjános, na most jöhet az unikum, ketten a hosszú asztal sarkán Sipi mindegyholnemjátszik komámmal, hát elmentek, a buszok is, diszdzsoké pakol, talán a feketehetes még jár, ott túl a töltésen. Újra a pályán, csupasz kapu, a hálót leszedték, előadom repléj a hatodik gólt, röhög a hold, körben a csillagok ülnek. Aztán a hátsóföldes, a kopogós, most süppedős, zsombékos, elsüllyedünk!, bokorban papír zizeg, a pályát kísértet járja be, nyomában mészcsík, reszket a hótt, attó´ biz én. Fönn elhúz egy éjszakai gyors, fönnebb csillagok, már megint. Visszacsúszom a töltésről (miért, hogy mindég vasútnál focizom, a régi pályánk is a déli összekötőnél, utas kinéz, és látja a beadást, többet nem, majd megveszi másnap a sportot, úgysincs benne, nem lett gól a dologból, ősszel megyünk a fervasutashoz, egy egész rendező pályaudvar!, mentem volna bakternek, vagy a jobbszélen, legalább egyszer el), komám lehajtja fejét a sínre, mehetünk, még Matolcson vesztegel, valami indiánszovjet filmben láthatta, fölrugdalom, arra a vonat, erre meg busz se jár, el is tévedtünk, két döglött szívű jómadár, valahol az éjben megállónk.
Maradtam volna a kezdőkörben inkább, onnan látni a csillagokat.
Tudnám, hol vagyok.
