a) (értelmiségi szinten) a hidegháború utáni új világrendet basztassák (kötelező előtag: "Szép Új"), valamint a nemzeti szuverenitás/az ökológiai katasztrófa/az antikapitalista harmadik út valamelyikébe csomagolják élő ítéleteiket;
b) (primkó köznép szinten) szidják a "világ csendőrét", Belgrádban a bombázás megkezdése után feldúlják a helyi McDonald´sokat, értsük szimbolikusan ugye.
Az egyszerűség kedvéért fokuszáljunk most arra az egy emberre, aki egy emberként testesíti meg a Bizottság leglényegét, akinek a nézeteit idehaza azok is hirdetik, akik sose hallottak róla, és akiről ideje végre bevallanunk, hogy a Magyar Narancs túl sokszor és túl érdemtelenül tartotta nagyra, például médiaügyben. Márpedig Noam Chomsky nyelvész professzor ismét lecsapott, alig pár nappal a NATO bombázása után ő is megeresztett egy föld-föld e-mailt a fél világnak (a terjedelmes cikk magyarul elolvasható a tinta című internetes újságban: A jelenlegi bombázások: ami a retorika mögött van - www.tinta.hu), amelyben a bombázásellenes szokásos retorika mellett (sérül a jugó nemzeti szuverenitás, hoppon marad az ENSZ, a bombázás fokozta az üldözést) nem kevesebbet állít, mint hogy Amerikának nincs is erkölcsi joga a fegyveres beavatkozásra.
Chomsky úgy látja, a "humanitárius katasztrófa" elhárítására nem elégséges érv a jó szándék: a beavatkozó múltja az elsődleges. Vagyis? "Vagyis elsősorban az, hogy ő maga mennyire tartja magát a nemzetközi joghoz, a Nemzetközi Törvényszék határozataihoz stb." Professzor úr itt elmeséli, hogyan is volt az, amikor Irán felajánlkozott közvetítésre a boszniai mészárlások közepette, a gaz Nyugat azonban gúnyosan visszautasította a javaslatot, majd egy mondatban összegzi az Amerika-ellenes bizottság érveinek kvintesszenciáját: "Egy értelmes ember kénytelen feltenni a kézenfekvő kérdést: vajon a beavatkozások és a terror szempontjából Irán múltja mennyivel rosszabb, mint az Egyesült Államoké?"
Ennyi Amerika-ellenes relativizálás természetesen nem meglepő egy olyan ember tollából, aki a holocaustot is szívesen relativizálja (Chomsky írt előszót Faurisson francia holocaust-revizionista könyvéhez, 1982-ben pedig az ausztrál Quadrant magazinnak adott interjújában közölte, hogy semmi antiszemitizmust nem lát a holocaust-revizionista történészek írói munkásságában). Ellenben meglepő, hány értelmes ember (nem csak bizottsági tag) számára mosódik el Chomskytól függetlenül is az amerikai és az iráni/jugó/egyéb emberi jogi record közti apró, árnyalatnyi különbség, akárcsak a civilizáció és a barbárság közti apró, árnyalatnyi különbség, vagy vegyünk csak okot és okozatot, népirtást és bombázást. Hát nem egyformán szörnyű?
Egy értelmes ember kénytelen feltenni a kézenfekvő kérdést: miért van az, hogy valakiben erősebb az Amerika-ellenes gyűlölet, a relativizáló hajlam, mint hogy megpróbálja megérteni, hogy a világ egy másik pontján, szemmel láthatóan késve és technikailag siralmasan, de egyfajta genocídiumot kell megakadályozni? Hogy pont az a baj a NATO-val, hogy túl kevés helyen csap le katonailag? Miért táplálja valaki ezzel is a hamburgerzabáló, rágógumizó világcsendőrről szóló kliségondolkodást? Mert az összeurópai posztkomcsiktól Krausz Tamáson és a pszeudopacifista, Belgrádba sétáló német anyákon át az EU-ellenes nemzeti jobboldalig konszenzus, hogy a legsúlyosabb harmadikutas fundamentalizmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus, azért.
Ha valaki komolyan azt hiszi, hogy összevetheti a világ egyelőre legszabadabb országát az egyik jelentős vallási fundamentalista, népirtó és -kínzó rezsimmel, és ezt az érvet arra használja, hogy a világ tétlenül nézzen egy újabb népirtást, akkor pontosan azt a problémát teremti újra, amelynek a megoldására cikkeket ír: a fejekben lévő zavart. Így aztán - korábbi kaserolásaink miatt - lapunk elemi erkölcsi kötelessége, hogy élve eltemesse Chomsky antihumánus eszméit. Nyugodjanak békében.
