Seres László: Dekóder

  • 1997. június 5.

Egotrip

Egyik reggel arra ébredtem, hogy szeretem Horn Gyulát. Ezt az érzést nem kívánom senkinek, izzadtam is rendesen. A röpke pillanat után persze az agyamat elöntötte a vagyonadó, a sok ígérgetés meg a sok filozófus, így el is múlt gyorsan a rémálom. Azért szerettem Horn Gyulát hosszú percekig, mert még kormányzása legelején ez a sok más szempontból szalonképtelen kis ember a magyar nép nevében bocsánatot kért a magyarországi zsidóktól és cigányoktól a holocaust borzalmaiért, és ezt addig nem merte meglépni magyar politikai vezető.

Egyik reggel arra ébredtem, hogy szeretem Horn Gyulát. Ezt az érzést nem kívánom senkinek, izzadtam is rendesen. A röpke pillanat után persze az agyamat elöntötte a vagyonadó, a sok ígérgetés meg a sok filozófus, így el is múlt gyorsan a rémálom. Azért szerettem Horn Gyulát hosszú percekig, mert még kormányzása legelején ez a sok más szempontból szalonképtelen kis ember a magyar nép nevében bocsánatot kért a magyarországi zsidóktól és cigányoktól a holocaust borzalmaiért, és ezt addig nem merte meglépni magyar politikai vezető.

Mindez csak azért érdekes, mert azt olvastam, hogy az ausztrál miniszterelnök bejelentette: kormánya nem kér bocsánatot az őslakóktól, amiért gyermekeik közül jó hatvan éven át, 1910-től a hetvenes évekig, mintegy százezret elvettek szüleiktől: a világos bőrű aborigine gyerekeket fehér nevelőszülőkhöz, a feketéket árvaházba adták úgymond saját érdekükben, mert "úgy gondolták, hogy eredeti környezetükben pusztulásra vannak ítélve". Az MTI jelentése szerint e sajátos gyakorlat mellékhatásaként sok gyermeket bántalmaztak, többeket szexuálisan kizsákmányoltak.

A legérdekesebb azonban John Howard (fehér, hímnemű) miniszterelnök indoklása: "A méltánytalanság hivatalos elismerése kárpótlási igényeket eredményezne." Mintha annak a rossz zöldhangyás Wenders-filmnek akarná egy mellékszerepét játszani. Azonban az orwelli doublethink működésének hála, Howard pár nappal korábban az ő saját egyszemélyes nevében bocsánatot kért az őslakóktól azért, amit elődei tettek velük, tehát érezte ő, hogy mondani illik, csak a hivatalos sorry, az most nincs napirenden, mert jönne a sok zakó nélküli primkó aborigine, oszt lenne sorállás a kárpótlási hivatalban; talán majd ha jobban áll a költségvetés, jöhet a morál. Gyula viszont nem gondolt a büdzsére, kimondta, amit ki kellett mondani.

Jó, a kollektív rasszista gyerekrablás nem azonos a holocausttal. Azonban a kisebbségi népek évszázados esélyegyenlőség-deficitje ott is visszaüt, és valószínűleg jobban üt vissza, ha az anyagi előtti alapjóvátétel, az erkölcsi nem úgy történik meg, ahogy az elvárható.

Gondolom, az ausztrálok se jobbak, mint mi, John Howard is azt mondja társaságban, nekem nincs bajom az őslakókkal, néhány jó barátom őslakó, a többségük tisztességes; sok ausztrál nyilván felveti időről időre az őslakókérdést, ami ugye "etnikai bomba", tehát lépni kell; nyilván lappang a fehér félelem a fehérellenes kontrarasszistáktól, a politikailag korrekt bennszülött Malcolm X-ektől; viszont az ottani Kriminálisban talán már nem lehet azt mondani, hogy a körözött zsebtolvajok egyébként nem a napsütéstől lettek barnák, kezicsókolom; az aborigine-ek nyilván szabadon alakíthatnak önkormányzatot, vezetőiket nyilván megpróbálja megvenni vagy kézben tartani a hatalom, hogy ne legyenek veszélyesek; és előbb-utóbb pozitívan jól bediszkriminálják őket valami középvezetői posztra, persze alibiből, ami többet árt, mint használ, de mutatja a kollektív lelkifurdalást.

Daryl Williams főállamügyész egyébként az új pragmatizmus jegyében felmutatta, milyen olcsón megúszhatja az ausztrál kormány ezt a bizniszt: közölte, hogy "a parlamenti bocsánatkérés nem tekinthető jogi bizonyítéknak egy esetleges peres eljárásban". Amit tehát tudtunk eddig is: a morál nem kötelez semmire. Nem politikai kategória.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.