A három férfi szemmel láthatóan elégedett. Ott vannak minden utcasarkon, elegánsak, magasak, sikeresek, még némi mosoly is bujkál ott, ahol a hatalomba kerülés előtt a szájszöglet volt. Még sok a tennivalójuk, de jó úton járnak. Tartják a jó irányt.
A jó irány azt jelenti, hogy négy év alatt ledolgozták magukat tizennyolcról úgy nyolc százalékra, az egyetlen komoly gazdasági megszorító csomagba épphogy beleszólhattak, viszont a párthoz közel álló Gyuri és Attila kicsit randizott Mártával. A nagyobbik kormánypárt áldásos tevékenysége következtében egyenrangú felek koalíciós szerződéséből vécépapír lett, az SZDSZ önállóságából pedig permanens kekeckedés. Jó, Bőst az utolsó utáni pillanatban kicsit megvétózták, bár ugye az a decemberig elkészítendő hatástanulmány csak rövid távú menekülési stratégia ahelyett, hogy kiállna nekem a Kuncze, hogy bazeg, öreg, amíg mi kormányzunk, nem lesz gát a Dunán, ez nekünk elvi kérdés.
Nincs elvi kérdés. Amikor e sorokat írom, éppen húsvét van, és a munkanélküliek álláskereső lapjának e heti receptje a pácolt nyúl. Négy héttel a választás előtt az SZDSZ sorsa ettől nem áll alapvetően távol.
Tudom, közel kerültünk az EU-hoz meg a NATO-hoz, siker volt a privatizáció, jók a makromutatók. Ezt én mind elhiszem, a makróknak külön elhiszem, hogy olyanok, amilyenek, és nagyon remélem, hogy előbb-utóbb a mikrómban is jelentkeznek majd. Nade. Ha véletlenül fölmerülne bennem, hogy választom őket: mit üzen nekem a három elégedett férfi az utcán, valamint a nyilatkozataikban? Hogy alapvetően nincs gáz, megyünk a magunk útján, az irány jó, bár még sok a tennivaló? Hogy ezt a tennivalót továbbra is azokkal képzeljük el, akik már kevergetik a páclét? Választási üzenetnek egy kicsit sovánka, ez lesz majd a klipen is? Nem valami ősi japán filozófia ez, amit a kamikazepilótáktól a palesztin merénylőkig szoktak hirdetni, hogy ti. én a jó cél érdekében akár önfeláldozom is magam, az utókor meg legyen hálás?
A három férfi azt üzeni, hogy aki a koalíciót akarja, annak az SZDSZ-re kell szavaznia. Ámde mi van akkor, ha én, mint szabadelvű választópolgár, ezt úgy értelmezem, hogy ha az SZDSZ-re szavazok, egyúttal Horn Gyulát és népi zenekarát is hatalmon tartom? Mi van akkor, ha teszem azt pont azért akarnék az SZDSZ-re szavazni, mert azt akarnám, hogy végre a formális hatalom közeléből is elhúzzanak azok az informális hatvanas-hetvenes évekbeli elvtársi és késő nyolcvanas évekbeli baráti szövődmények, azok a posztkomcsi generációk, amelyek miatt tíz éve a magyar néppel együtt én is rendszert váltottam? Ha úgy gondolom, hogy negyven plusz négy év elég volt a Horn-féle politikai technikákból és a BIT-es/xéniás/boldvais/Máté László-s/vodkagyáras elitből, amely technikák és elitek az MSZP májusi győzelmével akkor is bebetonozódnak, ha a konkrét Horn vagy a konkrét Máté már rég visszavonult a posztjáról?
Négy héttel a választások előtt az SZDSZ talán megtisztelhetné azzal potenciális szavazóit, hogy kristálytisztán kijelenti: az MSZP abszolút többsége esetén nem, nem, soha, és abszolút többség esetén is csak kőkemény feltételekkel, különben jön a teljes bedarálás. Ha a szabadelvű választópolgárt ezzel nem tisztelik meg, akkor könnyen lehet, hogy az MSZP megállítása érdekében meg sem áll a Fideszig - adott esetben figyelmen kívül hagyva, hogy ilyen negyvenpontos antiliberális programot, amilyet most Orbán Viktor a Vigadó elé terjesztett, már a Kazah Egyesült Munkapárt nőtagozatában sem tűrnének meg, és hogy az eddigi urak helyett új klientúrák tapiznának a zsebünkben a pénzünk után.
A tapizás nyilván elkerülhetetlen, de hogy melyik klientúra jön, arról mi döntünk. Valamint az a három jól öltözött úr, akinek még sok a tennivalója. Óra indul.
