Jaksity György: Tőzsde

publikálva
1998/17. (04. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kétszer kettő néha öt. Mostanában így van ez valahogy az amerikai részvényárakkal, amelyek az általános hosszon túlmenően meg-meglódulnak aszerint, hogy éppen mely cégek összeolvadását jelentik be, vagy éppenséggel csak pletykálnak róla. (Ebből a szempontból a legkevésbé hiteles pletykaforrás a Wall Street Journal Heard on the Street, vagyis az Utcán hallottuk rovata, utalva ezzel a tőzsdének otthont adó Wall utcára.) Normális esetben A cég annyit ér, mint A cég, és B cég is annyit, mint B cég, így a két cég együttes értéke A+B, nem pedig ennek valamilyen perverz spekuláció által hajtva egynél nagyobb szorzóval számított szorzata. Ha a két cég együttes értéke A+B, akkor viszont a részvényesek részvényeinek értéke nem változhat pusztán az összeolvadás vagy felvásárlás hírére, csak akkor, ha a tranzakció az egyik részvényesi csoport javára és a másik terhére vagyontranszfert hajt végre, vagyis az egyik zsebéből kiveszi és a másikéba átteszi a pénzt. Ekkor az egyik cégnek az árfolyama leesik, a másiké viszont felmegy. Klasszikus eseben a felvásárló cég részvényeinek ára lemegy, és a célponté felmegy. Ennek logikája egyszerű: a felvásárló cég felvásárlással kapcsolatos finanszírozási, átszervezési költségei miatt, és mivel a menedzsment ideje egy részének az alaptevékenységtől a két cég konszolidációjára történő áthelyezése jövedelemkieséshez vezethet, a részvények értéke rövid távon csökken, miközben a hosszú távú előnyök (szinergiák, költséghatékonyság, piaci részesedés növelése s a többi) nehezen számszerűsíthetők a bejelentés után rögtön. A felvásárolandó cég részvényeinek ára viszont emelkedik, hiszen a fenti költségek nem jelentkeznek, viszont a felvásárlás során a felvásárló cég a piaci ár felett prémiumot fizet az eladó részvényeseknek.

Kétszer kettő néha öt. Mostanában így van ez valahogy az amerikai részvényárakkal, amelyek az általános hosszon túlmenően meg-meglódulnak aszerint, hogy éppen mely cégek összeolvadását jelentik be, vagy éppenséggel csak pletykálnak róla. (Ebből a szempontból a legkevésbé hiteles pletykaforrás a Wall Street Journal Heard on the Street, vagyis az Utcán hallottuk rovata, utalva ezzel a tőzsdének otthont adó Wall utcára.) Normális esetben A cég annyit ér, mint A cég, és B cég is annyit, mint B cég, így a két cég együttes értéke A+B, nem pedig ennek valamilyen perverz spekuláció által hajtva egynél nagyobb szorzóval számított szorzata. Ha a két cég együttes értéke A+B, akkor viszont a részvényesek részvényeinek értéke nem változhat pusztán az összeolvadás vagy felvásárlás hírére, csak akkor, ha a tranzakció az egyik részvényesi csoport javára és a másik terhére vagyontranszfert hajt végre, vagyis az egyik zsebéből kiveszi és a másikéba átteszi a pénzt. Ekkor az egyik cégnek az árfolyama leesik, a másiké viszont felmegy. Klasszikus eseben a felvásárló cég részvényeinek ára lemegy, és a célponté felmegy. Ennek logikája egyszerű: a felvásárló cég felvásárlással kapcsolatos finanszírozási, átszervezési költségei miatt, és mivel a menedzsment ideje egy részének az alaptevékenységtől a két cég konszolidációjára történő áthelyezése jövedelemkieséshez vezethet, a részvények értéke rövid távon csökken, miközben a hosszú távú előnyök (szinergiák, költséghatékonyság, piaci részesedés növelése s a többi) nehezen számszerűsíthetők a bejelentés után rögtön. A felvásárolandó cég részvényeinek ára viszont emelkedik, hiszen a fenti költségek nem jelentkeznek, viszont a felvásárlás során a felvásárló cég a piaci ár felett prémiumot fizet az eladó részvényeseknek.

Ez lenne az elmélet, illetve a logika által diktált folyamat. Mostanság azonban a felvásárlások hírére mindkét részvény árfolyama emelkedni kezd, vagyis a vagyontranszfer nem A és B részvényesei között, hanem közöttük és az újonnan belépő befektetők között zajlik, hiszen ők szenvedik el a "kettő plusz kettő egyenlő öt" nevű pénzügyi varázslat hiányzó egyes értékét. Miközben eddig még csak-csak meg lehetett magyarázni az amerikai részvényárfolyamok szárnyalását (növekvő nyereségek, az infláció és a kamatlábak csökkenése), most már egyre inkább szükség van az illúzió eszközeire, hogy a pilótajáték tovább működjön. Vagyis a tőzsdei bika hergelőjének szerepét új torreádorként a vállalatfelvásárlásokról megállapodó menedzserek vették át (a korábbiak közül csak néhányat említve: Bill Gates és baráti köre, önjelölt modern kori Krőzusok, Alan Greenspan jövendőmondó, Bill Clinton szexológus). Az új torreádorok az öregedő és egyre lomhábbá váló állatot a legszínesebb trükkökkel próbálják mozgásra bírni. Ezekhez képest még az igazi matadorok Hemingway által megénekelt faena, natural és verónica bravúrjai is elhalványulnak. A kérdés persze az, ha már a bikaviadaloknál tartunk, hogy a fenti torreádorok közül melyik fejezi be a viadalt, és döfi le az öregedő bikát, mert bár az élet mindig, de a corrida is gyakran halállal végződik. Mondjuk délután. Vagy októberben. Ahogy ez már lenni szokott.

A nagy összeolvadásokat az amerikai azért is szereti, mert megalomániáját a tökélyre fejlesztheti, hiszen összeolvadás révén hetente jönnek létre az ágazatukban a világ legnagyobbjának számító új cégek, és már indul is a spekuláció, hogy milyen újabb összeolvadás fogja ezt követni. Legutóbb például (bár mire nyomdába kerülünk, lehet, hogy ez is már csak történelem lesz) a világ legnagyobb pénzügyi konglomerátuma jött létre a Citicorp és a Travellers összeolvadása révén. Miközben előbbi egy évtizede még nyakig ült a ... (az itt következő köznyelvi fordulat pénzügyi szinonimájaként) a fejlődő piaci hitelekben, és részvényeiért egy lyukas tízdollárost sem adtak volna, illetve az is kérdéses volt, hogy egyáltalán túléli-e a nyolcvanas éveket, a részvényárfolyam a hír hallatára az elmúlt egy évben átlagos 130-140-ről 182 dollárra kúszott. A Travellers sokkal gyakorlottabb a felvásárlásokban, hiszen növekedésének ez volt az alapvető üzemanyaga. Hogy kinek éri meg igazán az összeolvadás, és hol csapódik le a plusz egy az öthöz, az nyilvánvaló, ha tudjuk, hogy a bejelentés hírére John Reed Citicorp-elnök Citi-részvényeinek értéke pár száz millió dollárral, Sandy Weill, az öregedő Travellers-elnök vagyona pedig több mint egymilliárd dollárral ugrott meg. (Ennyi pénzért én is szívesen kiállnék sajtótájékoztatót tartani.) Nem járt rosszul persze e rovat kedvelt hőse, Warren Buffet sem, aki Salamon Brothers-részvények kamuflázsa alatt keresett közel félmilliárdot, illetve a titokzatos szaúdi herceg (nevét terjedelmi korlátok miatt nem közöljük), aki közel egy évtizede ugrott bele a Citi átváltható elsőbbségi részvényeibe, és csinos, ha nem tévedek, vagy másfél milliárd dolláros további nyereséghez jutott az összeolvadás révén. Persze az alacsony olajár miatt van mit behozni.

publikálva
1998/17. (04. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk