A Debrecenből menekülő -ha érthető okból lemond a Nyíregyháza-Záhony-irány csábításáról, valamint a déli útvonal Mikepércs és Derecske által fémjelzett fenyegető lehetőségéről, amelyhez, ha eljut addig, Zsáka, Furta és Csökmő kínál távlatot - két érdemi módját választhatja a kitörésnek, bár túl sok jóval egyik sem kecsegteti. Vagy a pusztának megy, mert szeme előtt Budapest tornyos képe lebeg, vagy a szívére hallgatva Miskolc felé tapogat. A választás mindkét esetben tájjellegű tünetekkel jár hamarost: megbambulás, agyi tompaság, érzékcsalódások, kóros önbizalomhiány, súlyos depresszió, esetenként halál. Pest felé futva meg, a látóképi csárdánál jön a sokkos felismerés: nem a Dunát, de akár csak Poroszlót elérni - teljességgel reménytelen. Hogy legyőzi a végtelen kilátásban rejlő kilátástalanság; az a perspektíva, amikor mindent látsz, de nincsen semmi sem, hogy a kiváló Petőfi síkvidékben súlyosan tévedett. A másik esetben Józsáig még eljut valahogy, de ha nem elég gyors, a szétfolyó Böszörmény tárt karokkal szippantja be, megtapad autója az útra felhordott sár cuppanó sarában. Véve az akadályt, némi rehabilitációs szundítás után Görbeházán találja magát: ott, hol az út mellé egy szakács van kitéve fából; olyan farostlemez-ember, kiterjedése nincs, csak magassága, kezében bogrács, arcán szörnyű bájvigyor -invitál befele, Görbe az egy vendéglátós hely.
Polgáron a legjobbat enni a Fehér Hollóban lehet, de a hely inkább arról nevezetes, hogy utána kezdődik BAZ megye. A Tiszát s a szép Leninvárost leküzdve máris bokrosabb a táj, és részeg biciklisben gazdagabb. Sajószöged hősei ők, képzett artisták, mi több, akrobaták: szó fennakad, megáll a szív, de végül mindig jobbra esnek a sóderes Zilek előtt, puha árokba, ahol nemsoká jön a közműfejlesztés, vagy mi, a gáz. Jut példány belőlük Nagycsécsre is, kerülgették a tömegek, kik az utolsó királyt, az ördöngös Váczi Bélát jöttek ide nézni Miskolcról vasárnap, mikor már a Diósgyőrhöz lassú volt a láb, nagy volt a has, sok volt a bor. Istenek nagycsécsi alkonya... Szűnj meg, fájdalom, szív: nyugodj!
Odébb Muhi keserves emlékét mackók, sortok, felszaladt harisnyák sorfala vigyázza, a vége a nyéki bányatóig ér. Magányos farkasnak innentől nehéz a haladás, belső húrokon játszik e csalfa hadsereg. (A párválasztást megkönnyítendő itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy a 4-es kilométerkőnél, a nudista tó lejáratánál késő őszig egy unikum posztol: vékony és jó arcú, magas, mint a gólya - királynő a bocskorosok sűrűjében; nem is vegyül, alig nyomul, épp csak jelez. Magam családos ember volnék, így önzetlen segítségemmel csak kiváló ízlésemre és biztosnak mondható megérzéseimre hivatkozhatok: szóljon, aki csalódott.) A mozgásképes korosztály teljes skáláját felvonultató lányok-asszonyok elmulasztójának Nyékládháza ténye a kárpótlás, s Mályi után, a második dombtetőről feltűnik végre az, amiért e sok vesződség, fáradság csekély ár volt csupán.
A város ipari jellege azért is nyilvánvaló, mert itt a növényzet, a Cementgyárnak hála, nyáron is fehérben pompázik. Beljebb merészkedvén, a lillafüredi elágazás lámpájánál a Déli Hírlap-árus egészen biztosan jó egészséget kíván. Tőle s lapjából jön az érzés: itthon vagyunk. Hogy ez itt most nem egy Nagycsécs szintű epizódállomás; a motor lassan leállítható.
Na most, ez az újság, a fentebb nevezett, két okból is egyedülállónak mondható. Egyrészt páratlanul megbízható a megyei bajnokságot illetően. Encs-Szuhakálló 0-1, vez. Korponai, gl. Bakota. Vagy: Mádi SE-Csertomor-Lak 3-0, ahol Krompák volt a mezőny legjobbja, a laki edző pedig ekképpen nyilatkozott: "A mádi darázsfészekbe nem sikerült belenyúlni, de ehhez a játékvezető ténykedése is szükséges volt. A jövőben - ha még leszünk - erről a fekete ruhásról le fogunk iratkozni." A tipográfia bája: ahogy a főcím - Meglepetés Királdon! - világszenzációknál is ölesebb. Mit nekünk Kosovo, hogyha egyszer Menekül a Karcsa, vagy Sáta megbotlott! Másrészt pedig a haza leggazdagabb bűnügyi rovata az övé - fölvezetve a nagyvilág színes kis híreivel, sehol máshol nem olvasható eseményeivel, hogy például Fű nőtt a fülében, most retket termeszt benne. Hogy igaz a hír, bárki megláthatja: ott van a képen egy nagy bajuszú bamba, fülében csomag retek található.
Nem füllent az újság a bűnügyeknél sem, ezt legfeljebb csak a rikkancs tette -méter húszas öregasszony, hangja a varjúé - a jeges rémületet hozva minden délben a Polónia étterem jegyeseire. A villanyrendőr felől támadott, ő az antikváriumnál, a nép a levesnél járt, amikor a botrány tényéről értesült. Botrány, botrány - rikácsolta ugyanis nap mint nap, többet a színházig el nem árult volna. Akkor viszont megtudhattuk: tollat lopott, avval döfött a mérnök úr. Ám mindez a nagyjelenet prológja volt csupán. A főzeléknél lépett be - állandóan az volt, meg fasírt - észrevétlen, miként a Csipkerózsikában a tizenharmadik. Megállt, körbenézett, vészjóslón levegőt vett, sokat. S kanalak hulltak, vizek borultak, kenyér akadt torkon, dolgozni amikor elkezdett. Meghalt, de mozgott, kúszva vitte a rendőrnek a hírt - ordította a néma csendbe, s egyre hangosabb lett, ahogyan begerjedt. Borosan kívánta, józanon megnyúzta, eltűnt, de megkerült: sírban lakott az érzékeny szatír. Felkereste, megkéselte: a bort szerette jobban az elhagyott férj. Kurva lett a lánya, sósavval locsolta apja, a tornatanár. Tetem az Avason: már vitték, de felült és inni kért. Süvöltött, cikázott, pörgött, mint az istennyila. Ha valaki nem kért, toppantva tajtékzott, úgy magyarázta a szerencsétlennek, mi az, amiről lemarad: har-minc-csa-vart-ta-lált-ben-ne-a-meg-döbbent-se-bész. Pár perc, és telített: elfúlt, zihált, csöppet a falnak dőlt, pihent. Fejléctől pirosló asztalok mindenütt, nyugtázta, mehetett tovább, én meg, a délutános, reszketve az iskolába a feléledt halottakkal, érzékeny szatírokkal, sósavval lelocsolt kurvákkal teli villamoson, lopva stírolva, melyikük melyik.
