Techet Péter: Svarcgelb

Az utolsó Habsburg-bástya

  • Techet Péter
  • 2017. szeptember 24.

Egotrip

Téved, aki azt hiszi, hogy az ingyensör kommunista utópia. S hogy meggyőződjön tévedéséről, az ilyen történelmileg képzetlen illetőnek elég lenne minden augusztus 15-én felmennie Liechtenstein hercegének kastélyához, ahol addig tarthatja a címeres műanyag poharat a söröscsap alá, amíg a herceg ki nem rúgja estefelé a kertjéből az alattvalókat.

Liechtensteinben augusztus 15. nem csak katolikus ünnep, de a hercegség állami ünnepe is, amelynek megvan a maga menetrendje. Lent a völgyben a nép, fent a hegyoldalban a herceg vigad – de alkalom kínálkozik arra is, hogy találkozzanak egymással. Értelemszerűen a nép indul a herceghez, és nem fordítva: a kastélyhoz vezető út felén azonban a herceg már várja az alattvalóit, beszédet tart nekik, majd eléneklik – öklüket a magasba tartva – a liechtensteini himnuszt, melynek dallama az egykori osztrák és a mai angol himnuszé. Ezután a herceg megnyitja várának kertkapuját, és a nép besereglik. Alemán dialektusban beszélő földművesek és a bécsi dialektust használó arisztokrácia meg klérus keverednek ilyenkor. A Liechtenstein-család – amelynek nevét az ország viseli – a Habsburgokkal és a Schwarzenbergekkel is rokonságban áll, s ily módon az, hogy a széles értelemben vett Habsburg-családfán ma is vannak még koronázott fők, a liechtensteini uralkodócsaládnak köszönhető.

Liechtenstein ma Európa utolsó országa, ahol a hatalom nem a népszuverenitás elvén nyugszik. A kis alpesi hercegségben a hatalom forrása továbbra is a nép és a herceg. Ez persze némi engedmény a nép javára. Sőt, 2003 óta az alkotmány már azt sem említi, hogy a herceg Isten kegyelméből uralkodna. Az azonban biztos, hogy a herceg nem is a nép kegyelméből van trónon, inkább a nép tartózkodik a herceg kegyelméből Liechtensteinben. A korábbi herceg, II. Hans-Adam többször is megfenyegette a népét azzal, hogy ha a Rajna-völgyi parasztok tovább óhajtanák nyirbálni családjának előjogait, ő fogja magát, és szépen visszamegy a bécsi családi palotába, a Hofburg mellé. Az alattvalók pedig értettek a figyelmeztetésből. Amikor 2012-ben egy renitens helyi zöldpárti újságíró kezdeményezésére arról szavazhatott a nép, hogy kizárólagos szuverén akar-e lenni, a liechtensteiniek túlnyomó többsége nemet mondott – II. Hans-Adam pedig, aki már látványosan csomagolni is kezdett, maradt. Megőrizte azon jogát, amivel ma már egyetlen európai uralkodó sem rendelkezik: bármilyen törvényt megvétózhat, ugyanis a nép és a herceg vitájában a végső szó a hercegé. Számos liechtensteini autón, házon a mai napig ott díszeleg a jelszó: „Istenért, hercegért, hazáért”.

Persze vannak azért kritikusabb hangok is. Az alig 25 ezer lakosú országot, ahol az átlagfizetés a svájcinak is a másfélszerese, két politikai tömb irányítja. A „vörösök” helyi viszonylatban baloldalinak és plebejusnak számítanak, a „feketék” pedig még itteni mércével is klerikálisok és monarchisták. A különbségek alapvetően történelmiek. A „vörös” paraszti családok mindig is szigorúbbak voltak a hercegekkel, és a két világháború között erősen szimpatizáltak a hitleri Németországhoz való csatlakozás gondolatával. A „feketék” – jobbára ők voltak a gazdagabb parasztok – még álmukban sem kérdőjeleznék meg a jóistent és a herceget, és éppen ezért keményen ellenálltak a nácizmusnak, zsidó menekülteket is befogadva.

A nácizmussal szembeni ellenállás persze nem mindig ilyen fennkölt kontextusban zajlik. Emlékezetes, hogy 2006-ban a liechtensteini hercegi bank titkos számláinak adatai – mely számlákon számos német állampolgár adózatlan jövedelme pihent – valahogy megtalálták az utat a német pénzügyminisztériumhoz. Őfelsége II. Hans-Adam ekkor épp a nácizmus elleni harc jegyében utasította el a liechtensteini bankok átláthatóságát. A konfliktus tetőfokán még a hadüzenetet sem zárta ki, mondván: ha Liechtenstein egyszer már megvédte magát Adolf Hitler birodalmi terveivel szemben, egy Wolfgang Schäublétől sem fog visszariadni.

A liechtensteini banktitok feltörésének története amúgy önmagában is filmbe illő, és sokat megmutat az alpesi idillről. A liechtensteini árva gyerekek mostohamamája hagyományosan maga a herceg felesége. Az egyik árva kisfiú ezt kihasználva fiatalkorúként a 90-es években Spanyolországban tetemesebb vagyont harácsolt össze – hitelre, azt állítván, hogy ő a hercegi család sarja, s az majd állja a cechet. Mire az ügyre fény derült, az ártatlan gyermek már némi csehországi autónepperkedésen és ausztráliai biztosítási csaláson is túl volt, s a fél glóbuszon körözés alatt állt. Nem volt más választása, mint hazatérnie, s rendes alattvalóként bocsánatot kérnie a hercegi családtól. Liechtenstein pedig megbocsátott tékozló fiának. Hoztak egy kamuítéletet hercegi amnesztiával, éppen azért, hogy a kiadatást el lehessen kerülni. A fiú otthon először óvodai bohócként kapott munkát, majd pedig nem máshol, mint a liechtensteini hercegi bankban felelhetett az adatok digitalizálásáért. Aztán egy szép napon, midőn az adatokat nem csak a bank, de saját maga számára is digitalizálta, lelépett Németországba, és felajánlotta a tudását a német titkosszolgálatoknak.

A hercegi család érthető módon felettébb elszomorodott, s a hercegség lakói is dühösen vették tudomásul honfitársuk árulását. Ma már fordult a kocka: a hálátlan liechtensteini árva a világ minden országában szabadon élhet, csak épp Liechtensteinben várna rá hazaárulásért hosszú börtönbüntetés. A német titkosrendőrségtől új identitást kapott, és a feltételezések szerint Ausztráliában telepedett le. A hercegi bank pedig a hadüzenettel fenyegetés és a nácizás ellenére végül térdre kényszerült: ma már nem lehet olyan egyszerűen adózatlan jövedelmeket Liechtensteinben parkoltatni. Legalábbis a bankoknál nem. Az alapítványoknál annál inkább. A furfangos liechtensteini jogászok ugyanis létrehoztak egy új jogi formát, amelyet elneveztek alapítványnak, és fő tulajdonságává azt tették, ami az alapítványt definíció szerint sehol sem jellemzi: a vagyon itt nem szakad el az alapítótól. Az alapítvány elnevezés mégiscsak nemesebben cseng, mintha annak hívnák ezt a szép intézményt, ami: névtelenséget biztosító pénzmosodának.

Liechtenstein évszázadokon át a Habsburgok árnyékában élt és maradhatott független. A Monarchia szétesése azonban a kis hercegséget is megviselte: Bécs már nem adott elég oltalmat. Azóta főleg Svájchoz kötődnek: közös a pénz, működik a vámunió, és hasonló a nyelv is (nem számítva persze a bécsiül beszélő herceget). A II. világháborúig igen szegény államocska a 60-as, 70-es évektől a bankszektorra koncentrálva mára Európa leggazdagabb országa lett. Persze van azért itt más, figyelemre méltó gazdasági tevékenység is: például a Hilti család is liechtensteini. (A cég piros színű logója a család „vörös” eredetével függ össze.)

A svájci Blick bulvárnapilap nemrég azzal vádolta meg a liechtensteinieket, hogy a szomszédjaikon élősködnek. A liechtensteini közélet erre megint felizzott, és ismét harcot hirdetett a nácizmus ellen. De legalábbis a kastélykertbe az idén már csak liechtensteini állampolgárok juthattak be. Ingyensörre is születni kell.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.