A bizalmatlanságnak végtelen sok formája van. Itt most csak egy jelenségről lesz szó: az államnak a polgáraival szembeni bizalmatlanságáról. Persze ezen belül is szűkítenünk kell a kört, és csak azt nézzük meg, ahogyan az állam arra ügyel, hogy derék polgárai ne engedjék el magukat teljesen az utcán, és ahogyan elejét veszi annak, hogy egyesek közterületen bűnözzenek, szabálysértsenek, az aszfaltra köpjenek vagy csak gyanúsan viselkedjenek. Azt találták ki, hogy mindenhova kamerákat kell felszerelni, és azokat rendszerbe kell kötni. Az egyes, gyakran száz kamerából álló rendszerek képeit egy központ 10-15 monitorjától percre sem elszakadva rendőrök figyelik éjjel-nappal. Bármi gyanúsat látnak, rögtön intézkednek. Egyes kerületek még azzal is büszkélkednek, hogy minden utcájukat látják a kamerák, így minden gyanússágnak nyomban utána tudnak járni.
Az állampolgárok túlnyomó többsége az általános iskola közepe táján már elég önállóvá válik ahhoz, hogy ne kelljen folyamatosan felügyelet alatt állnia. Az életkor előrehaladtával egyesek továbbtanulnak, munkát vállalnak, van, aki gyereket szül, majd nevel, és teszik ezt anélkül, hogy bárkinek folyamatosan figyelnie kellene rájuk. Vannak azonban, akik nem így gondolják, inkább azt tartják helyesnek, hogy igenis figyelni kell mindenkire, minden percben. Azok, akik ebben hisznek, gyakran kerülnek olyan pozícióba, ahol régi álmukat megvalósíthatják, és hozzáláthatnak figyelmük határtalan kiterjesztéséhez.
Ezek az aggódó döntéshozók szerte az ország nagyvárosaiban és Budapest kerületeiben sorban fel is szereltetik a kamerarendszereket, arra hivatkozva, hogy ez majd útját állja a bűn és az egyéb közösségellenes magatartások elharapódzásának. Egy-egy budapesti kerület bekamerázása százmilliós tétel, egy nagyobb rendszer üzemeltetése pedig évente sok tíz millió forint. A rendszerek hatékonyságába vetett hit azonban olyan erős, hogy egyetlen megyeszékhely, illetve budapesti kerület sem tudott arról beszámolni, hogy akár a telepítés előtt, akár a telepítés óta bármilyen hatástanulmányt készíttetett volna a térfigyelésről. Néha egy-egy kerületi kapitány büszkén meglobogtatja a bűnözési statisztikákat, hivatalos levélben pedig hatástanulmánynak nevezik ezeket. De senki nem bíbelődött még azzal, hogy kiszűrje belőlük a kerület tömbrehabilitációjának és a "problematikus" lakosság kiköltöztetésének, a közvilágítás javulásának, az esetlegesen megváltozott járőrözési szokásoknak vagy a bűncselekmények számának egész világot jellemző csökkenése hatásait. Biztonságosabb a kerület, a város - és ez természetesen a kameráknak köszönhető, punktum. Szerencsére a bűnmegelőzési és bűnüldözési hatékonyság növelésének vannak határai, amelyet az alkotmányunk és az alapjogainkat szabályozó törvényeink elég szabatosan rögzítenek is.
Nem lehet cél nélkül, készletre személyes adatokat gyűjteni, mondván, jó lesz az még valamire, így elvileg rendőrök sem tárolhatnák a kamerák képeit egy percig sem, ha nincs a felvételen törvénysértés. Ez azonban sajnos csak egy szerény óhaj. Nem lehet a személyes adatainkat úgy kezelni, hogy nem mondják meg, hogy egyáltalán kezelik-e, és ha igen, ki, milyen célból, meddig kezeli, és kik ismerhetik meg életünk intim és kevésbé intim részleteit. Hasonló szabály vonatkozik a rendőrségi térfigyelő kamerákra is. "A rendőrség közterületen, közbiztonsági célból képfelvevőt helyezhet el olyan módon, hogy annak jelenléte az állampolgárok számára nyilvánvalóan észlelhető legyen. A felszerelt képfelvevő elhelyezéséről, működtetéséről tájékoztatni kell a lakosságot." A jogszabály tisztán fogalmaz, és az adatvédelmi biztos is tíz éve töretlenül próbálja meggyőzni a rendőrséget és az önkormányzatokat, hogy a kamerákat nem lehet rejtetten üzemeltetni.
Ezen felbuzdulva meg is kértem Budapest és a megyeszékhelyek rendőrkapitányait, önkormányzatait, hogy szíveskedjenek megküldeni nekem közérdekű adatként azokat a térképeket, amelyeken látszik, hol figyelnek minket kamerák. Szerettem volna kitenni az internetre, hogy mindenki láthassa. Kérésem fogadtatása vegyes volt: volt olyan vidéki kapitány, aki egyből megküldte, Székesfehérvár önkormányzatának pert kellett veszítenie, hogy kiadja a térképet. Budapest kapitányai helyett pedig a BRFK illetékese válaszolt, elkerülendő azt, hogy a kerületi kapitányok esetleg egymástól eltérően reagáljanak, vagy megengedhetetlenül segítőkészek legyenek. "A kamerák pontos helyét tartalmazó, bárki által hozzáférhető internetes >>nyilvántartás [a rendőrségi törvény egyik szakaszára] hivatkozással - nem tartjuk indokoltnak egy ilyen tartalmú adatbázis létrehozását" - írta a BRFK hivatalvezetője, nem kis meglepetésemre. (Annak részleteibe talán nem érdemes belemerülni, hogy a hivatkozott törvényhely alapján miért nem lehet megtagadni a térképek kiadását, ezt úgyis a bíróság előtt fogjuk tisztázni.)
Tehát az nem számít, hogy a kamerákat a törvény szerint csak úgy lehet elhelyezni, hogy azok az állampolgárok számára nyilvánvalóan észlelhetők legyenek, és bárki körbesétálhat a városban egy darab papírral, és felírhatja, hol vannak a kamerák. És az sem számít, hogy a kamerákat az adófizetők pénzéből, az adott városban élő vagy csak arra vetődő adófizetők megfigyelésére használják fel úgy, hogy azok az állampolgárok, akik azt a néhány száz milliót erre a célra fordították, tájékoztatást kell hogy kapjanak a térfigyelő rendszer működéséről. Nem számít, hiszen mind az adófizetést, mind a térfigyelő rendszerek alkalmazását a törvény erejével kényszeríti ki az állam, és a törvény szerint a köz érdekében a megfigyelt területeken egységesen mindenki lemond a magánszférája sérthetetlenségéről, ami ellen nincs apelláta. Akinek nincs vaj a fején, annak nincs miért aggódnia. Akinek meg van, azt előbb-utóbb úgyis elviszi a Gondolatrendőrség. (NB: Hunvald György polgármester úr februárban felháborodottan utasította vissza egy lakossági fórumon, hogy elárulja, vajon üzemel-e a VII. kerületi térfigyelő rendszer. Hiszen ha kiderül, hogy nem, akkor majd a bűn jól elharapódzik.)
Jeremy Bentham a XIX. század elején írta le az ideális börtön modelljét, ahol a rabok mindig szem előtt vannak, az őrök viszont sosem látszanak. A hatalomnak tehát láthatónak, de ellenőrizhetetlennek kell lennie. Ilyen a kamera is: látható, mivel az állampolgár mindig látja, tudja, hogy bármit csinál a kamerák látóterében - már ha felismeri, hogy hol vannak felszerelve, hiszen ezt csak ritkán jelzik táblákkal -, az elvileg nem fogja a rendőrség figyelmét elkerülni; és ellenőrizhetetlen, mert sohasem tudhatja biztosan, hogy mikor figyel valóban a rendőrség, mi és ki számít gyanúsnak, és mikor jár szankcióval akár csak egy kisebb szabálytalanság is. Elég, ha beépül az emberek tudatába, hogy a hatalom tényleg bármikor felelősségre vonhatja, akár egy pitiáner normaszegésért is, és a jövőben mindenki ehhez fogja igazítani a viselkedését. A modell szinte tökéletes, a rendőri logika is ezt követi. Egyetlen kérdés marad: miért gondolja egy rendőri vezető és egy polgármester, hogy egy fegyenctelepet irányítanak?
