Ha pályaválasztási tanácsadó lennék, biztosan nem tanácsolnám senkinek, hogy országgyűlési képviselő legyen. Nem csak arról van szó, hogy nehéz a megfelelő számú ajánlószelvényt összegyűjteni, meg mindenféle fenyegetéseknek teheti ki magát a jelölt már a kampányidőszakban is. Még csak nem is arról, hogy ez nem hiányszakma, és nehéz benne elhelyezkedni. Az igazi baj a nyilvánossággal van.
Persze mondanám, hogy elég csak bejutni, mert ciklus közben sokkal nyugodtabb az élet, a kutya sem foglalkozik avval, ha valaki soha nem szól hozzá semmihez, tévéközvetítéseken nem látszik, ha nem sikerül betévednie az ülésterembe, és csak kevés embernek perverziója a parlamenti naplók olvasása. Komoly veszélyt a bizottsági ülések sem jelentenek, mert kamera híján nem látszanak, és azért sem, mert az ott készült jegyzőkönyvek interneten elérhetetlenek. Ezért ha valakinek inkább a bizottsági munka fekszik, és ott deríti fényre legjobb tudása szerint a hazát, akkor azt titokban is megteheti. Mondanám, ha egyszer bent van, akkor megnyugodhat, négy évig nem lesznek megélhetési problémái.
Azonban azt sem titkolnám, hogy egy átlagos fényérzékenységű képviselőnek az élete korántsem fenékig tejfel. Ha valaki bejut és kockáztat, azaz még a parlamenti eskütételtől sem riad vissza, akkor mindenképpen kiteszi magát annak, hogy a munkájáról bármi nyilvánosságra kerülhet. Minél aktívabb valaki - elég csak parlamenti vitákban felszólalni, indítványokat beterjeszteni, nézeteket képviselni -, annál könnyebben kerülhet reflektorfénybe. Ráadásul néha még olyan kérdésekre is részletes választ kell adnia, amikre úri társaságban rákérdezni sem illik.
Itt van rögtön a vagyonnyilatkozat. Már a képviselői munka kezdetétől, aztán minden év januárjában nyilatkozni kell a vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségeiről, sőt ahhoz csatolni kell a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, valamint gyermekének a vagyonnyilatkozatát. Aztán, ha valakinek még ennyi vájkálás sem elég, akkor az Országgyűlés honlapján megtalálja a képviselők tiszteletdíjait is. Ez pedig még mind semmi, mert egy egészen új törvényi rendelkezés majdnem teljesen lecsupaszította a képviselőket.
A gonosz végrehajtó hatalom, jelen esetben az Igazságügyi Minisztérium mint előterjesztő, a már kihirdetett és szeptember 1-jén hatályba lépő lobbitörvényhez egy olyan rendelkezést tapasztott volna, ami előírja: a képviselő köteles az országgyűlési felszólalása előtt közölni, hogy a felszólalásának tárgya vagy a vita, amelyben részt kíván venni, az közvetlenül érinti a saját vagy a családja vagyoni, jövedelmi vagy gazdasági érdekeit.
Több sem kellett választott képviselőinknek, rögtön ellentámadásba lendültek. Dávid Ibolya szerint ez egy aggályos, következetlen, betarthatatlan szabály, hiszen bármi (egy illeték- vagy adótörvény-módosítás) érintheti a képviselő jövedelmi, vagyoni viszonyait, továbbá egyedi érintettség esetén úgyis más szólalna fel az érintett helyett, így ez könnyen kijátszható. Répássy Róbert pedig azt nehezményezte, hogy a miniszterek, a miniszterelnök, a kormánytagok, akik milliárdok felett rendelkeznek, azokra miért nem vonatkozik ez a szabály, ők miért nem jelentik be érdekeltségüket minden felszólalásuk előtt (az nem teljesen világos, hogy ez például egy zárt kormányülésen milyen hasznot hozna). Miért csak a képviselőket terhelnék ilyesmivel, amikor ők 386-an hoznak egy döntést, míg a kormány tagjai gyakran egy személyben? A legszebb érvelés azonban Kosztolányi Dénestől hangzott el: a parlamenti képviselők megítélése a mélyponton van, és az ilyen szabályok csak erősítik azt. Ezért szerinte a rendelkezésnek a törvényből való "kivétele a saját renoménk megőrzése szempontjából elengedhetetlen, hiszen innentől kezdve egy újabb támadási felületet nyit magával szemben a következő ciklus parlamentjének valamennyi képviselője. [...] ha ez bennmarad a törvényben, akkor megint a gyanú árnyéka érinti az egész Országgyűlést". Pont erről van szó, minden egyes képviselő összes jövőbeni megszólalásakor kiderülhetett volna, ha netalántán egy kissé maga felé hajlik a keze. Ha történetesen olyan törvény megalkotásáért vagy módosításáért kardoskodik, amiből közvetlen anyagi előnye származik.
Mivel e rendelkezés bevezetése 2/3-os kérdés, és a kormánypárti képviselőknek az az érve sem hatotta meg az ellenzékieket, hogy az Európai Parlamentben ez egy működő szabály, így a képviselők renoméja sértetlenül megúszta a nyilvánosság újabb támadását. Ami mégis átment a feles lobbitörvényben, az az eset, amikor egy lobbista megkeres egy parlamenti bizottságot vagy egy képviselőt. Itt tehát nem a képviselő saját érdekeltségéről van szó, hanem egy megbízónak a lobbistán keresztül a képviselő felé közvetített érdekeiről. Nos, az ilyen találkozókról emlékeztetőt kell készíteni, amihez később bárki szabadon hozzáférhet.
Lehet, hogy a mélypont felelős érte, de a fenti szereposztást nem nehéz úgy elképzelni, hogy éppen a jobboldal van kormányon, és egy korszerű konzervatív program keretében állnak elő hasonló tervvel, míg az ellenzék mondja, hogy na már csak az kéne. De elég, ha a tényeknél maradunk. Teljesen mindegy, hogy ki áll elő egy ilyen kezdeményezéssel, a végeredmény azonos. A képviselőink közül háromból nem gondolja kettő, hogy jót tenne neki a nagyobb nyilvánosság, ahogy nem gondolja azt sem, hogy rossz ötlet a kereskedelmi csatornák kameráit kitiltani az ülésteremből.
Lehet, hogy érdemes lenne következőnek 2/3-nyi nyilvánosságpárti pályakezdőt választani.
A szerző a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa.
