Hybris
Húsz éve, hogy törvényt fogadtak el arról, hogyan kell jogszabályokat alkotni. Ez előírja, hogy a jogszabály megalkotása előtt elemezni kell - természetesen a tudomány eredményeire támaszkodva - a szabályozni kívánt társadalmi-gazdasági viszonyokat, a jogok és kötelességek érvényesülését, továbbá meg kell vizsgálni, mi a szabályozás várható hatása, s hogy egyáltalán végrehajtható-e. A már meglévő jogszabályoknál pedig azt írja elő, hogy "a jogalkotó és a jogalkalmazó szerveknek figyelemmel kell kísérniük a jogszabályok alkalmazásának hatását, fel kell tárniuk az érvényre juttatásukat gátló körülményeket, és a tapasztalatokat a jogalkotásban is hasznosítani kell".
Az elmúlt húsz évben ilyen hatástanulmányok alig-alig születtek, vagy ha igen, akkor a jogalkotók és jogalkalmazók jól titkolták. Az utóbbi évtizedben átlagosan évi 130 törvényt fogadott el az Országgyűlés, ezek többsége már meglévő, remek minőségű törvényeket módosított ugyan, de próbálja csak bárki a képviselőket azzal vádolni, hogy nem dolgoznak eleget.
Nemrégiben, két morális válság között a Pénzügyminisztérium törvénytervezetet írt arról, hogyan lehetne annak feltételeit megteremteni, hogy a döntéseket valós számításokra alapozzák, a jogszabályok várható hatásait rendes statisztikai, módszertani arzenállal felvértezve mérjék fel.
Mindenkinek feltűnik, hogy rémisztő mennyiségű papírt kell kitölteni, számtalan állami hivatal levelezik vele, tízféle igazolványa van, és elvileg egy kiflit sem kap úgy, hogy ne nyomnának mellé egy papírfecnit is a kezébe. Ezek a papírok végső soron mind megjelennek valamilyen állami nyilvántartásban. Van, amiből csak statisztika lesz (a magyar lakosság éves kiflifogyasztása), de van, ami olyan adatbázisba kerül, ahol személyre szólóan azonosítható az az adat, amit megadtam a hivatalnak (lásd: adóbevallás).
Mindebből a személyes adatokat tartalmazó nyilvántartások az érdekesek. Személyes adatokat ugyanis csak valamilyen előre meghatározott törvényes célból szabad gyűjteni, kezelni - célnak pedig kevés, hogy "jó lesz az még valamire". Az Alkotmánybíróság (AB) 1991-ben ezt így fogalmazta meg: "A meghatározott cél nélküli, készletre, előre nem meghatározott jövőbeni felhasználásra való adatgyűjtés és -tárolás alkotmányellenes." Az AB akkor (majd a Bokros-csomagnál újfent) megsemmisítette a korlátozás nélkül használható, általános és egységes személyazonosító jelet (személyi számot), és megtiltotta, hogy a különböző célokból (vagy cél nélkül) felvett adatokat a személyi számmal kapcsolják össze, s így személyiségprofilokat készíthessenek az állampolgárokról. Az államigazgatás még hat éven át komoly utóvédharcokat folytatott, azzal érvelve, hogy szörnyen megnehezíti a munkájukat, ha nem fésülhetik össze az adatbázisokat, úgyhogy mostantól ne várjon tőlük senki semmit.
A nyilvántartások azóta is működnek, az államigazgatás is teszi a dolgát. Közben a tanulmányírás iparággá fejlődött (elég, ha csak Görgey exminiszteri kontribúciójára gondolunk). A jogalkotó pedig néha olyan orákulumokhoz intéz kérdéseket, mint a Központi Statisztikai Hivatal vagy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, de nyers adatokhoz néhány kiválasztotton kívül senki nem juthat, és emiatt valós adatokon alapuló kutatások nem készülnek a jogszabálytervezetekhez.
Ezen a helyzeten változtatna a törvény, amely arról szól, hogy a hatalmas állami adatbázisokban lévő személyes adatok alapján akár használható kutatásokat is lehetne végezni. Kicsit egyszerűsítve ennek az lenne a módja, hogy a kutató megmondja, milyen egyedi szintre lebontott adatokra van szüksége az egyes nyilvántartásokból. Egy erre hivatott szerv a nyilvántartásból úgy kapná meg az adatokat, hogy lecsapnák róla azokat a részleteket, amelyek alapján azonosítható a konkrét személy. A név, anyja neve stb. helyett csak egy azonosítót kapcsolnának mondjuk az adózási adatokhoz úgy, hogy abból lehetetlen visszakövetkeztetni magára az adóalanyra; viszont ugyanazon személynek egy matematikai művelettel mindig ugyanazt az azonosítót lehetne képezni. Miután ezt a kutatáshoz szükséges összes nyilvántartásban elvégzik, az azonosítókkal összekapcsolják az adatokat, és átadják a kutatónak. Így létező személyek keresettel, életmóddal, oktatással, fogyasztással, egészséggel, lakóhellyel stb. kapcsolatos jellemzői állnak össze, miközben nem lehet konkrét személyhez kötni eme információkat. Így senkiről nem készül személyiségprofil (ami tilos), és mégis pontos adatok alapján lehet kutatni. Az anonimizált adatok szabadon kezelhetők, feldolgozhatók bármilyen célra.
Idáig rendben is lenne, legfeljebb az orákulumok szívják majd a fogukat, hogy eddig kizárólag ők voltak a letéteményesei annak, hogy ki milyen adatot kap a kutatásaihoz. Most ez megváltozik, ámbár nem nagyon. A kihirdetés előtt álló törvény szerint ugyanis nem kérheti bármely kutató vagy egyszerű polgár ezt a bonyolult és költséges adatmódosítási eljárást (még ha kifizetné is), hogy aztán maga döntse el, mit és hogyan kutat. Erre kizárólag az állami szervek vezetőinek lesz joguk. Vagyis a malomállítás, a vadászat, az immunitás feudális jogosultságai mellé egy újabb előjog kerül legjobbjaink portfóliójába, amellyel bizonyosan prudensen, átláthatóan, igazságosan és a köz javára fognak élni.
A szerző a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa.
