Egy norvég fjord, amit belep a déli pompa és fölkavar a déli elevenség. Kétezer métert meghaladó hegy-óriások, tengerbe zuhanó sziklafalak, elképzelhetetlen kontraszt. Píneák, ciprusok, narancsfák, kiterjedt olajligetek között romos paloták, magányos kolostorok és templomok: a Bocche egykor látott szebb időket is.
Itt jár Jenő. Ez a Bocche di Cattaro (Boka Kotorska, Kotori-öböl).
Hogy nyüzsgött minden korábban itt!
Micsoda fickók éltek Bocchéban! Tengerészek és kalózok, barátai a meztelen pengéknek.
Jenő szorította erősen a Handel-Mazetti kötelet.
Zsákmányszerzésre indultak, agyaltak afrikai kalózokat, verekedtek bárkivel, ki szembejött, aztán hazatértek, csókoltak, ünnepeltek, ittak és énekeltek. Néha fellángolt a vérbosszú. Minden vörös selyemben és zöld kelmében kavargott, aranydíszítésű szablyák és ezüstveretű pisztolyok játszották a kalózok dalát.
Jött a modern kor, a civilizáció, a gőzhajózás és Jenő. Az egykor oly hősi világ zavart, üres tekintettel meredt az egészre. E pompás földdarab tulajdonosai százával, ezrével keltek útra, hogy a nagy vízen túl keressék kenyerüket.
A bejáratot egy hatalmas világítótorony, a Punta d´Ostrón (Rat Ostri), egy ősi erődítmény a Rondonin meg egy romos vár a Punta del Arzán (Rat Mirista) őrzi. Castelnuovo (Hercegnovi) házai mint fecskefészkek kapaszkodnak a hegyoldalon.
A földrengések rombolta erődfalak kváderkövei egész a tengerpartig görögtek. Fölöttük emelkedik büszkén a Fort Spagnuolo (Spanjola), dús kúszónövények leple alatt.
Jenő visszanézett.
Attól az időtől, hogy Teuta királynő itt lelt menedéket, egészen Napóleonig szakadatlan harcok színtere volt e táj. És mégis. Az öböllabirint legbelsejében egy kis közösség önállóvá vált: a Cattarói Köztársaság (Kotor).
