egotrip

Vajda Gergely: Zene hetilapra

Pléjkondákt

Egotrip

Lépcsőkön jön le – Göteborgban, úgy látszik, ilyen a színpad hátsó része –, rajta fekete paróka, hosszú műbőr kabát, az alól kivillan a testhez simuló fekete latex miniszoknya, talán forrónadrág, lábain combmagas fétiscsizmák világítanak.

A közönség tapsolni kezdene, de leinti őket. Rövid, döbbent moraj, majd csönd. Előre jön a színpad jobb oldalára, balra zenészek. Valakit játszik, valamit keres. Körbe-körbe néz, majd jobbjával a muzsikusokra mutat, pózba merevszik. Csönd, várakozás. Felirat: LIGETI Mysteries of the Macabre, Barbara Hannigan & Gothenburg Symphony.

Gyakran emlegetett 2013-as koncertvideó. Színház és truváj. A befagyott pózból először Hannigan jobb mutatóujja mozdul ki, azzal üt négyet, miközben azt suttogja: „Pszt!”, majd „Pszt-pszt!”, azután „Pszt-pszt-pszt!”. A zenészek visszapisszegnek. Minden nagyon gyorsan zajlik. Miközben már két kézzel irányít, most hangmagasságon, szöveggel énekli: „Co-co-co-co coding zero-zero. Highest security grade.” Mire a zenekar uniszónóban: „A-ha!” Hannigan leáll, megütközve néz a muzsikusokra, a közönség nevet. Virtuóz zene, színház és truváj. Ligeti György – az idén lenne 100 éves – emblematikus, hírhedten nehéz darabjának elhíresült koncertfelvétele ez, amelyen, semmi kétség, Barbara Hannigan egyszerre énekel és vezényel. Playconduct. Pléjkondákt. Így hívjuk, amikor egy hangszeres zenész, szólista egy időben játszik hangszerén és vezényli a körülötte ülő zenekart. Ez Barbara Hannigan esetében „singconduct”. Ligeti Le grand macabre című operájából 3 rövid és virtuóz koloratúrszoprán áriát hangszerelt újra – a komponista engedélyével – az angol zeneszerző, karmester, trombitás Elgar Howarth. Az eredeti műben Gepopo, a titkosrendőrség feje, be-bejön a színpadra, hogy kukorékolva, pisszegve, dadogva, majd őrülten sikoltozva figyelmeztesse Gogo herceget és udvartartását a közelgő veszélyre, a föld felé száguldó Vörös Üstökösre. Gepopo pszichotikus, dadogós, egzaltált, hisztérikus karakterére játszik rá az említett videón az elképesztő Barbara Hannigan a maga szadomazo kosztümjével.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.