A fel-felbukkanó hirdetés online zongoraórákat reklámoz azzal, hogy mindenféle előképzettség és kottaolvasási képesség nélkül magunkévá tehetjük a csajozáshoz elengedhetetlen mutatvány technikai részét. Mondjuk, nem árt, ha több száz dalszöveget is tudunk hozzá, no meg legalább annyira énekelni, hogy a romkocsma roggyant pianínója mellől a lányok ne üljenek át rögtön a szomszéd asztalhoz. Vásárolhatunk olyan billentyűzetet is a hozzá tartozó applikációval együtt, amely egy videójáték vizuális élményével ajándékoz meg bennünket, miközben színesre festi a hamarosan sorra kerülő hanghoz tartozó billentyűt, amelyet nekünk csak a képernyőn felénk futó színes csík hosszúságában kell lenyomva tartanunk. Itt már online zongoraórákra sincs szükség. Mára már a garázsbanda megalakításához vagy a tábortűz melletti gitárkíséretes nótázáshoz szükséges, kevéske zenei tudás is visszavonhatatlanul digitalizálódott. Mondhatnánk, demokratizálódott, de ezzel hamar lelepleznénk privilegizált viszonyunkat az internetes elérhetőséghez.
Most komolyan: értem én, hogy sosem látott reneszánsza van a gyorstalpaló és könnyen elérhető mindennek; nyelvet „tanulunk” alvás közben, könyvet „írunk”, képet „festünk” az AI segítségével, személyre szabott edzéstervet íratunk magunknak, sőt, mára már az alapvetően két ember közötti, ellenőrzött körülményekre tervezett, bizalmi viszonyon alapuló pszichológiai tanácsadás is a virtuális térbe költözött. Kérdés, minek. Nekem régi mániám, hogy röhejes mindent a gépekre bízni. Röhejes, mert egy szinten már nem az a fontos, hogy mi a praktikus, hanem az, hogy lám, mi, mérnökök ezt is tudjuk, s különben is, olyan kúl. Áll az ember fia a férfi-WC-ben, és ha nincs szerencséje, a piszoárnál a szabad kezével integetnie kell, hogy ne az automatikusan fel-le kapcsolódó világításon múljon, mennyi időt tölthet ott. A kézmosásnál a szenzoros csapból jövő víz pont akkor áll el, amikor le kellene öblíteni az automatából fölösleges mennyiségben csorgó szappant, majd a csappal egybeépített kézszárító az egészet felfújja az ingünkre. Legtöbbször azért kifelé menet meg kell fogni a kilincset az ajtón, ami megint csak bizonyíték arra, hogy már rég nem a praktikum vagy a higiénia itt a lényeg. A túlautomatizáltság egyik bosszantó formája az élet minden területén bármihez könnyű, erőfeszítés nélküli hozzáférést ígérő online szolgáltatások, applikációk, szoftverek tömkelege.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
