Egotrip

Vajda Gergely: Zene hetilapra

Most komolyan?

Egotrip

„Egy óra alatt több száz dalt tanulhatsz meg, ha megtanulod ezt a négy akkordot” – hadarja egy energikus, mosolygós fiatalember a zongoránál ülve, majd be is bizonyítja: ugyanannak a négy akkordnak a váltogatásával saját magát kísérve dalolja popnóták hosszú sorát.

A fel-felbukkanó hirdetés online zongoraórákat reklámoz azzal, hogy mindenféle előképzettség és kottaolvasási képesség nélkül magunkévá tehetjük a csajozáshoz elengedhetetlen mutatvány technikai részét. Mondjuk, nem árt, ha több száz dalszöveget is tudunk hozzá, no meg legalább annyira énekelni, hogy a romkocsma roggyant pianínója mellől a lányok ne üljenek át rögtön a szomszéd asztalhoz. Vásárolhatunk olyan billentyűzetet is a hozzá tartozó applikációval együtt, amely egy videójáték vizuális élményével ajándékoz meg bennünket, miközben színesre festi a hamarosan sorra kerülő hanghoz tartozó billentyűt, amelyet nekünk csak a képernyőn felénk futó színes csík hosszúságában kell lenyomva tartanunk. Itt már online zongoraórákra sincs szükség. Mára már a garázsbanda megalakításához vagy a tábortűz melletti gitárkíséretes nótázáshoz szükséges, kevéske zenei tudás is visszavonhatatlanul digitalizálódott. Mondhatnánk, demokratizálódott, de ezzel hamar lelepleznénk privilegizált viszonyunkat az internetes elérhetőséghez.

Most komolyan: értem én, hogy sosem látott reneszánsza van a gyorstalpaló és könnyen elérhető mindennek; nyelvet „tanulunk” alvás közben, könyvet „írunk”, képet „festünk” az AI segítségével, személyre szabott edzéstervet íratunk magunknak, sőt, mára már az alapvetően két ember közötti, ellenőrzött körülményekre tervezett, bizalmi viszonyon alapuló pszichológiai tanácsadás is a virtuális térbe költözött. Kérdés, minek. Nekem régi mániám, hogy röhejes mindent a gépekre bízni. Röhejes, mert egy szinten már nem az a fontos, hogy mi a praktikus, hanem az, hogy lám, mi, mérnökök ezt is tudjuk, s különben is, olyan kúl. Áll az ember fia a férfi-WC-ben, és ha nincs szerencséje, a piszoárnál a szabad kezével integetnie kell, hogy ne az automatikusan fel-le kapcsolódó világításon múljon, mennyi időt tölthet ott. A kézmosásnál a szenzoros csapból jövő víz pont akkor áll el, amikor le kellene öblíteni az automatából fölösleges mennyiségben csorgó szappant, majd a csappal egybe­épített kézszárító az egészet felfújja az ingünkre. Legtöbbször azért kifelé menet meg kell fogni a kilincset az ajtón, ami megint csak bizonyíték arra, hogy már rég nem a praktikum vagy a higiénia itt a lényeg. A túlautomatizáltság egyik bosszantó formája az élet minden területén bármihez könnyű, erőfeszítés nélküli hozzáférést ígérő online szolgáltatások, applikációk, szoftverek tömkelege.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.