Egotrip

Vajda Gergely: Zene hetilapra

Most komolyan?

Egotrip

„Egy óra alatt több száz dalt tanulhatsz meg, ha megtanulod ezt a négy akkordot” – hadarja egy energikus, mosolygós fiatalember a zongoránál ülve, majd be is bizonyítja: ugyanannak a négy akkordnak a váltogatásával saját magát kísérve dalolja popnóták hosszú sorát.

A fel-felbukkanó hirdetés online zongoraórákat reklámoz azzal, hogy mindenféle előképzettség és kottaolvasási képesség nélkül magunkévá tehetjük a csajozáshoz elengedhetetlen mutatvány technikai részét. Mondjuk, nem árt, ha több száz dalszöveget is tudunk hozzá, no meg legalább annyira énekelni, hogy a romkocsma roggyant pianínója mellől a lányok ne üljenek át rögtön a szomszéd asztalhoz. Vásárolhatunk olyan billentyűzetet is a hozzá tartozó applikációval együtt, amely egy videójáték vizuális élményével ajándékoz meg bennünket, miközben színesre festi a hamarosan sorra kerülő hanghoz tartozó billentyűt, amelyet nekünk csak a képernyőn felénk futó színes csík hosszúságában kell lenyomva tartanunk. Itt már online zongoraórákra sincs szükség. Mára már a garázsbanda megalakításához vagy a tábortűz melletti gitárkíséretes nótázáshoz szükséges, kevéske zenei tudás is visszavonhatatlanul digitalizálódott. Mondhatnánk, demokratizálódott, de ezzel hamar lelepleznénk privilegizált viszonyunkat az internetes elérhetőséghez.

Most komolyan: értem én, hogy sosem látott reneszánsza van a gyorstalpaló és könnyen elérhető mindennek; nyelvet „tanulunk” alvás közben, könyvet „írunk”, képet „festünk” az AI segítségével, személyre szabott edzéstervet íratunk magunknak, sőt, mára már az alapvetően két ember közötti, ellenőrzött körülményekre tervezett, bizalmi viszonyon alapuló pszichológiai tanácsadás is a virtuális térbe költözött. Kérdés, minek. Nekem régi mániám, hogy röhejes mindent a gépekre bízni. Röhejes, mert egy szinten már nem az a fontos, hogy mi a praktikus, hanem az, hogy lám, mi, mérnökök ezt is tudjuk, s különben is, olyan kúl. Áll az ember fia a férfi-WC-ben, és ha nincs szerencséje, a piszoárnál a szabad kezével integetnie kell, hogy ne az automatikusan fel-le kapcsolódó világításon múljon, mennyi időt tölthet ott. A kézmosásnál a szenzoros csapból jövő víz pont akkor áll el, amikor le kellene öblíteni az automatából fölösleges mennyiségben csorgó szappant, majd a csappal egybe­épített kézszárító az egészet felfújja az ingünkre. Legtöbbször azért kifelé menet meg kell fogni a kilincset az ajtón, ami megint csak bizonyíték arra, hogy már rég nem a praktikum vagy a higiénia itt a lényeg. A túlautomatizáltság egyik bosszantó formája az élet minden területén bármihez könnyű, erőfeszítés nélküli hozzáférést ígérő online szolgáltatások, applikációk, szoftverek tömkelege.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.