Egotrip

Mélyi József: Pálya a magasban

Kiejtette

Egotrip

Néhány nappal ezelőtt a Horvátországban zajló vízilabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében a magyar válogatott a szerbekkel találkozott. A mérkőzés a rendes játékidőben 10:10-es döntetlennel végződött, és ötméteresekkel dőlt el.

A magyar és a szerb játékosok valamennyien bedobták a büntetőt, az egyetlen kivétel Marko Radulović volt, akinek a televíziós képek tanúsága szerint egyszerűen kicsúszott a kezéből a labda, és utána már nem próbálkozhatott újra. Radulović eredetileg nem is volt szerb (sem magyar); 2001-ben Rijekában született, és 19 éves koráig a horvát korosztályos válogatottakban játszott. Hogy miért váltott nemzetet, arra akad egy szerb és egy horvát magyarázat. Az előbbi szerint, amikor a játékos Rijekából Újvidékre igazolt, a horvát szövetség két éven keresztül nem hívta meg a válogatottba Radulović-ot, a másik verzió szerint igenis hívták, de nem válaszolt. Nehéz megmondani kívülről, mi az igazság, mindenesetre a magyarok elleni meccsen a horvát szurkolók káröröme átütő lehetett, Radulović pedig még mindig nem alszik jól.

De tekintsünk most el a délszláv feszültségektől, s koncentráljunk magunkra. Mégpedig arra, hogy a magyar vízilabda-történelemben két, hasonló módon kihagyott büntető is akadt; sokáig mindkettőről úgy beszéltek, mintha nem csak mérkőzésekről, de aranyérmekről döntöttek volna. Az egyik négyméterest (a büntetőt 2004-ben módosították ötméteresre) 1985-ben, a szófiai Európa-bajnokságon (nem) dobtuk. A döntő körben a Szov­jet­unió ellen játszottunk, a harmadik negyedben, 4:4-es állásnál az addig kiválóan játszó Gerendás dobhatott büntetőt: „Saranov kapusnak mozdulnia sem kellett, mert a magyar pólós váratlanul kiejtette kezéből a labdát” – írta akkoriban a Népszabadság. Azonban már a tudósítás is kiemelte, hogy nem ezen úszott el az aranyérem, hiszen utána Msvenieradze is kihagyott egy négyméterest, a végét meg eleve a szovjetek bírták jobban. (Nem is beszélve arról, hogy előtte már az olaszoktól is kikaptunk.)

Ennél sokkal izgalmasabb az a jelenet, amely az 1948-as londoni olimpia vízilabda tornájának középdöntőjében zajlott le. A két nagy esélyes, az előző évi Európa-bajnok Olaszország és a harmincas évek eleje óta egyeduralkodó Magyarország csapott össze. Mivel a második csoportkörből a továbbjutó csapatok magukkal vitték az egymás elleni eredményeiket, ezért különösen fontos lett volna a győzelem. És erre minden remény meg is volt. A mérkőzés vége előtt nem sokkal az olaszok 4:3-ra vezettek, amikor Fábián Dezső, a magyar csapat védője (állóbekkje, ahogy akkor nevezték) négymétereshez (akkori megfogalmazásban: szigorítotthoz) jutott. Hogy ezután pontosan mi történt, azt nehéz megmondani, mert az egykori tudósítások és a későbbi visszaemlékezések erősen széttartanak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.