Egotrip

Vajda Gergely: Zene hetilapra

Itt járt Béla

Egotrip

Közös magyar barátunk keresett február első hetében: Valentin-napon a Müpában ad koncertet Béla Fleck, és utánam kérdezősködött; itt vagyok-e Budapesten. A rákövetkező héten már a 7. sorban ültem, hallgattam a My Bluegrass Heart című stúdióalbum anyagából összeállított koncertet, a telt házas show után pedig hátramentem a művészöltözőkhöz, hogy személyesen is beszéljünk.
Bluegrass? Béla Fleck? Lépjünk kettőt hátra.

A bluegrass mint önálló zenei zsáner Észak-Amerika Appalache régiójában, 18. századi ír és skót bevándorlók hozta népzenei elemekből fejlődött ki. A stílus ikonikus hangszere, a bendzsó az ugyanerre a területre – nagy többségében nem önszántukból – települt feketék révén érkezett, majd jóval később, az 1940-es években az Earl Scruggs által kifejlesztett háromujjas pengetéstechnikával tudott lépést tartani a folyamatosan fejlődő stílus egyre gyorsabb tempójú zenéjével. A kezdetben népzeneként, majd a hillbilly, illetve country és western kategóriák részeként nyilvántartott stílus elnevezése maga is ez utóbbi időszakból származik, és a Bill Monroe and the Bluegrass Boys banda nevéből eredeztethető. Arról, hogy 2001 óta létezik egy Magyar Bluegrass Zenei Egyesület is, bevallom, csak most szereztem tudomást, de minden év augusztus közepén Pécs mellett, Abaligeten ők rendezik a Nemzetközi Bluegrass és Akusztikus Zenei Fesztivált.

A rurális tánczenekarok nyomdokait követve a klasszikus bluegrass banda hangszer-összeállítása a következőképpen alakult: hegedű (pontosabban a nálunk népi hegedű avagy nyirettyű néven ismert fiddle), 5 húros bendzsó, gitár, mandolin, nagybőgő. Ehhez jöhet még a dobro névre hallgató rezonátor gitár és a szájharmonika. Az 1971-ben alakult progresszív bluegrass csapat, a New Grass Revival működésétől számítható a stílus történetének legújabb fejezete, ennek a klasszikus verzió kedvelőinek körében tapasztalható vegyes fogadtatását az egyik alapító zenész, Curtis Church szavaiból is sejthetjük: „Ezt az újabb típusú zenét nem hatásvadászatból játszottuk, nem akartunk nagyképűek, tiszteletlenek vagy gúnyosak lenni. Egyszerűen úgy éreztük, a közönség készen áll arra, hogy hallja, lehetséges ugyanazokkal a hangszerekkel is kitágítani ezt a hangzásvilágot.” A New Grass Revival 1981 és 1989 közötti második felállásának tagjai között találkozhatunk először Béla Fleck nevével.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.