Elmetan: Amikor az emlékezés intenzívebb, mint az emlék maga volt, akkor az eszünkbe jutás pillanatában az eredeti emlék kisül, és felülíródik az emlékezés emlékével.
Az arcmemória megszűnése: Kimerültség, delírium alatt tapasztalhatjuk, hogy az utcán szembejövő emberek mind-mind ismerőseink, barátaink, rokonaink arcát viselik. A nyilvántartott arcképcsarnok agyunkban 5-10-re redukálódik. Az arc rendkívül bonyolult kinézetével magyarázható, hogy memorizálása luxusenergiát emészt fel. Az elme, mint a homokzsákot a léghajóról, kitaszítja magából az arcmemóriát, ezzel mentve a sokkal fontosabb mozgáskoordinációt.
Az agysejtek száma kevésbé befolyásolja elmeállapotunkat, mint azok egymáshoz való viszonya.
Gerontokomplexus: Rozzant vénemberek társaságában éldegélve felfigyelünk saját öreges vonásainkra. Bizonyos idő eltelte után nemcsak megértően hallgatjuk az öregek panaszait, de azon vesszük észre magunkat, hogy mi is ízületi, emésztési problémáinkkal hozakodunk elő. Életvitelünk észrevétlenül bácsikássá/nénikéssé formálódik.
A megismerésnek egy új szakasza kezdődik: a felejtés. És az elénk táruló új kép következtetésekre késztet, mert nem vaktában felejtünk.
Hipochondria: Ha valakinek ez a baja van, vegyen számításba néhány fontos tényt.
1. Az ember bármiben biztos lehet.
2. A betegségek ugyanolyan faji jellemzői egy élőlénynek, mint a testméretek, színeződés, táplálkozás stb.
3. Önmagunk érzékelésének legfélreérthetetlenebb formája a rosszullét. Pótolhatatlan forrása az önismeretnek: ami nem fáj, az biztosan nem hozzánk tartozik.
A fájdalom eredete és kimenetele, ezek pozitív és negatív formái
Eredet szerint megkülönböztetünk hősi (+) és szégyenletes (-) fájdalmakat. Szakmánk foglalkozási ártalmai, erkölcsi küzdelmünk sebei, áldozatos munkánk terhe hősi típusú fájdalmat közölnek. Ezzel szemben a másnaposság, röhejes elesettség, bőrbaj, aranyér szégyenletes fájdalmat okoznak, amit nem oszthatunk meg bárkivel.
Kimenetel szerint biztató (+) és aggasztó (-) fájdalmakat tartunk számon. Bizonyos fájdalmak a gyógyulást kísérik. A hegedő seb viszketése, a fertőtlenítőszer csípése, a tű szúrása. Ezek a test dicső fájdalmai, harci láz, hajnalpír tüze. Más fájdalmak a rosszabbodás, súlyosbodás, a szövődmények sajátjai. Létfontosságú szervek aggasztó bántalmai, tályogok feszítése. Legrosszabb az olyan fájdalom, amit a maradandó károsodás tudata kísér. Szervezetünket defektes, imbolygó bicikliként kínozzuk hazafelé - rongyolódik a gumi, ropog a felni, s érezzük az út minden rücskét. Közben tudjuk, méterről méterre deformálódik, megy tönkre a kerék. A tudatban ez a nyolcas dupla kínt okoz. Szikár vigaszunk legyen: a betegségek, a fájdalom összekovácsolják a szervezetet, időről időre megerősítik az összetartozás érzését.
Jelentkezés helye szerint. Legriasztóbb az, amikor a fejen, az agyvelő közelében fáj valami, például fog, fül, szem. Vagy egyenesen maga a velő. Ilyenkor azt kívánjuk, bár fájna inkább valami félreeső szervünk! Hiába tudjuk, hogy az ember bármelyik tagja akármennyire fájhat, és hogy egy fejfájásnál nem csekélyebb gond a bokából útnak iramodó vérrög.
A fájdalom kisugárzása egészséges tagokra azért lehetséges, mert az egyes tagok ijedtségükben összekeverik magukat egymással. Hitványságukban a másikra mutogatnak, és el is árulják társaikat. A fájdalom nem kegyelmez az árulónak sem, így terjed az egészséges tagokra.
A fájdalom olykor - függetlenül származásától - önálló kórokként lép fel. Keresgéljük - és megtaláljuk - azt a pozíciót, mozgásformát, életformát, ami közben elviselhetőbb lesz. Támadásai elől kitérünk, és közben észrevétlenül belekényszerülünk valamibe, ami a betegségen kívül semmi máshoz nem adaptál. A valós adaptáció hiánya újabb betegségeket fial. A jelenség klasszikus példája a rehoma. A sánta láb sántul.
Attól, hogy fájdalomcsillapítókkal elnyomjuk a fájdalmat, az még nincs száműzve belőlünk. Árnyékharcát ugyanúgy vívja a szervezet és a kín. A küzdelem rendkívüli energiákat emészt fel. Dolgoztatja a szívet, megcsapolja a figyelmet. Ezért a fájdalomcsillapítók mellett sok C-vitamint fogyasszunk, és legyünk kíméletesek szervezetünkkel. Igyunk több folyadékot, mint rendesen, de mértékkel, mert a szívet és a vesét pihentetni kell. A gyógyszerrel csillapított fájdalom nem szűnik meg, csak titokban fáj.
Szerrotáció. Különféle csillapítószerek más-más módon enyhítik a szenvedést. Másképp tompítanak, támogatnak, itt-ott élénkítenek. Ha valamely szert egyoldalúan használunk, a fájdalom idővel megtalálja a módját, hogy másképp fejezze ki magát. Ugyanis rendkívüli közlési kényszere van. Nem adhatunk szót neki, alkalmazzunk szerrotációt! Több készítményt módszeresen váltogatva, folyton szavába vágva zavarban tarthatjuk. De ne hirtelen váltogassuk őket, hanem csak néhány naponként, mert a máj háttérmunkája lomha, márpedig neki ezek az anyagok nem kedvesek.
