Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy éve tette közzé a négy másik uniós intézmény (a tanács, a parlament, az eurózóna és az Európai Központi Bank) elnökével együtt kidolgozott javaslatát Az európai gazdasági és monetáris unió megvalósítása címmel. Noha ebbe már beépítették az euróövezeti tagállamokkal lefolytatott „élénk vita” eredményeit, a bizottság illetékesei a javasolt intézkedésekkel csak közvetve érintett országokban is konzultációkat kezdeményeztek, mondván: „a gazdasági és monetáris unió szorosabbra fűzésének folyamata valamennyi uniós tagállam előtt nyitva áll”.
A véletlen úgy hozta, hogy a magyar gazdasági szakemberekkel éppen két héttel a brit népszavazás előtt folyt le ez a konzultáció. Ekkor a hazai közgazdászokat már kevéssé az integráció elmélyítésének mikéntje, mint inkább az unió szétesése miatti aggodalom tartotta lázban, ezért meglehetős tanácstalanságot mutattak a beszélgetésen. Habár akkor sem lett volna sokkal könnyebb konstruktív véleményt formálnunk a javaslatról, ha a Brexit megszavazását követően kérdeznek minket. Hiszen az alapkérdés nem változott: mi módon lehet megőrizni az Európai Unió előnyeit? A még saját valutával rendelkező, de a gazdasági integrációban erősen érdekelt országok (köztük Magyarország) számára is elfogadható-e a dokumentumban felvázolt menetrend?
Az „öt elnök” javaslata az integráció további mélyítését, a „valódi, szoros és méltányos” gazdasági és monetáris unió megteremtését egyszerre négy területen célozza meg. A „valódi” gazdasági unió hivatott elősegíteni, hogy minden gazdaságban létrejöjjenek a monetáris unión belüli boldoguláshoz szükséges strukturális jellemzők. A pénzügyi unió a bankunió kiteljesítésével (a közös bankfelügyelet és a bankszanálási alap mellett egy európai betétbiztosítási rendszer is kiépülne) és a tőkepiaci unió létrehozásával valósul meg. A költségvetési unió stabilizálja és fenntarthatóvá teszi a nemzeti büdzséket. Végül a politikai unió felé történő elmozdulás, a demokratikus elszámoltathatóság, a legitimitás és az intézmények megerősítése teremti meg az alapot az összes többi területen való előrehaladáshoz.
Az egy éve indított „elmélyítési szakasz” 2017 nyaráig tart; ebben a meglévő eszközökkel gyorsítják fel a tagországok versenyképességi és strukturális konvergenciáját, megvalósítják a pénzügyi uniót, erősítik a felelős nemzeti és közösségi költségvetési politikákat, és javítják a demokratikus elszámoltathatóságot. A „gazdasági és monetáris unió megvalósításaként” aposztrofált második szakaszban további, a gazdasági és intézményi előrelépést szolgáló intézkedésekről kell majd megállapodni. A legkésőbb 2025-ig tartó harmadik szakaszban jön létre a „valódi” Gazdasági és Monetáris Unió, amely „stabil és virágzó életteret biztosít a közös fizetőeszközt használó uniós tagállamok valamennyi polgára számára, és vonzóvá válik a többi uniós tagállam számára, hogy ha készen áll, csatlakozzon”.
Nem hiszem, hogy e vonzó hívószavak késztették volna Varga Mihályt arra, hogy – Orbán Viktorral is szembehelyezkedve – hangot adjon azon reményének, hogy előbb-utóbb nekünk, magyaroknak is lesz eurónk. Ha közelebb kerülünk az uniós fejlettség átlagához, és a termelékenységünkön is javítani tudunk, akkor „nem alaptalan az évtized végi csatlakozás” – jelentette ki a Magyar Hírlapnak adott, július 19-én megjelent interjúban, bár rögtön hozzátette: „szerencsére rajtunk is múlik, hogy mikor”. Varga szerint az euró közeli bevezetésének ma már szinte az összes előfeltételének (alacsony infláció és kamatszintek, stabil árfolyam) eleget tesz a magyar gazdaság, és az államadósság is csökkenő pályán van. Vagyis lassan már csak elhatározás kérdése a csatlakozás, és ő a drukkerek között áll.
Lehetséges, hogy Varga nyilatkozata is része annak a kettős beszédnek, amely kezdettől fogva jellemzi az Orbán-kormányt. Miközben a kormányfő és szűk köre folyamatosan uszít az Európai Unió ellen, amiben sokan már a kilépés előkészületeit vélik felfedezni, a nemzetgazdasági miniszter az euró bevezetését, tehát a kapcsolat szorosabbra fűzését tartja kívánatosnak. De az sem zárható ki, hogy a szorosabb integrációt ellenző, és ezért a visegrádi országok bomlasztó politikáját támogató Nagy-Britannia távozásával előálló új helyzet a magyar kormányfőt is stratégiaváltásra késztette. A brit kiválás a korábbinál nagyobb realitást ad az öt elnök javaslatának, a szorosabb Gazdasági és Monetáris Unió létrehozásának, ez pedig a perifériára szorulással fenyegeti a belső körön kívüli országokat, így Magyarországot is. A mag-országok elmélyülő integrációja ezért kihúzhatja a talajt az időhúzás taktikája alól, amely az Orbán-kormányt az euró (amúgy kötelező) bevezetése kérdésében jellemzi.
Bár az Európai Központi Bank (EKB) legfrissebb, júniusi konvergenciajelentése szerint Magyarország még nem teljesíti a csatlakozás összes feltételét, abban igaza van Vargának, hogy a fennálló akadályok elhárítása jószerével a kormány akaratán múlik. A gazdasági feltételek alapján soha ilyen közel nem állt még az ország ahhoz, hogy bevezethesse az eurót, ám a politikai szándékot tekintve soha ilyen távol nem volt tőle, és a vele járó teljes értékű uniós tagságtól.
Pedig bármennyi probléma van is az euróval mint intézménnyel, illetve a közös pénzt használó országok némelyikével, nehezen hihető, hogy Magyarország elszigetelve képes volna megbirkózni valamely kívülről érkező pénzügyi-gazdasági sokkal – holott ezt akkor sem lehetne kizárni, ha a mainál kevésbé sérülékeny volna a gazdaságunk. A patinás, éppen 70 éves magyar forint megtartásának egyetlen előnye, az önálló monetáris politika lehetősége mellett is nehéz ma már érvelni, hiszen az elmúlt évek során ezt sem tudta kihasználni az ország. A forintot leértékelő jegybanki politikával sem sikerült javítani a magyar versenyképességet, mivel a gyenge forint gazdaságélénkítő hatását bőven ellensúlyozta a jogtipró, egyes piaci szereplőkkel szemben diszkriminatív kormánypolitika. Ezért aligha veszítenénk azon, ha csatlakoznánk az euró előszobáját jelentő ERM-2 árfolyamrendszerhez, hiszen az is lehetővé tenné a szükséges mértékű forintleértékelődést, miközben az EKB nyújtotta védelem erősíthetné a megcsappant befektetői bizalmat.
Remélem, Varga mellett a kormányfő is felismeri, hogy a belső kör összezáródásával egyre veszélyesebbé válik az európai értékek megtagadása és az unió elleni uszítás. Ha nem akarja másodosztályú polgárokká tenni a magyarokat Európában, akkor politikája minden elemét az integrációs törekvésekhez kell igazítania. Arra gondolni se merek, hogy mi lesz velünk akkor, ha Orbán tényleg az Európai Unión kívül látja a jövőnket.
