Sajó László: Öt és feles

Gyászszünet

Egotrip

„Az a barom bíró kimérte az egy percet. Tudja, barátom, milyen hosszú egy perc? Én tudom már.” (Esterházy Péter)

Amikor napvilágot látott a Szépliteratúrai válogatott összeállítása (Gazdag József: Bevezetés az irodalomba [magyar válogatott], 1115. o. In: Egy futballfüggő naplójából), nagy volt a felhördülés.

Mit keres a csapatban Sajó?! S ha már itt van, miért a kapuban?! Ő, a vérbeli, csetlő-botló (a csetlését meg a botlását!, énekelték gúnyosan a szurkolók) csatár?! Mi ez a váratlan taktikai húzás? És hol van Bereményi? Darvasi? Egressy? Hamvai? Kőrösi? Kukorelly? Moldova? Nagy Gáspár? Spiró? Tandori? Egy csapatot össze lehetne állítani a kimaradókból! Csáth Géza lebukott a doppingteszten, B mintája is pozitív volt (0,04 g morfium, 0,05 g pantopon). Füst Milán mogorván elutasította felkérésünket, Weöres pedig kedvesen bevallotta, hogy őt „untatja az ugri-futi”, mentegetőzött a szakvezető, Gazdag József, akit a szurkolók inkább a csapatban láttak volna szívesen, vagy legalábbis a kispadon, a cserék közt. És miért csak egy cserénk van, Lázár Ervin? Ennyire jó a fiúk kondija? Három csere lehet, miért nem élünk a lehetőséggel?! A szurkolók értetlenül álltak eme újabb taktikai manőver előtt. Hol van Csokonai, aki oly jól bánik a labdával, különösen a csikóbőrrel?! Hol Zrínyi Miklós, aki úgy indul ki keresztezni, mint a veszedelem?! Ányos Pál, a boldogtalan poéta, aki kivált az esti mérkőzéseken van elemében, a halavány holdnál?! Berda, az újpesti bekk, ki a durvaságtól sem riad vissza?! Hol Madách I, kreatív pali a középpályáról és az Alsósztregovai FC-ből?! Ady, aki rosszindulatú híresztelések szerint meccsek előtt vért (pedig csak bikavért) ivott, mint Baresi?! És sorolták a neveket, napestig, ki ezt, ki azt hiányolta, de egyvalaki mindenkinek hiányzott.

Hol van Petőfi Sándor?!

Hiába a kritikus hangok, a csapat a következő összeállításban lépett pályára (Klasszikus 4-4-2, semmi posztmodern blikkfang, nyilatkozta Gazdag): Sajó L. – Szabó Lőrinc, Mészöly M., Ottlik G., József A. – Kosztolányi D., Grendel L., Mándy I., Karinthy I Frigyes – Esterházy P., Talamon A. (Utóbbi amolyan árnyékéket játszott, Esterházy mögött.) A csapat így… hát, nem futott, nem is kocogott, egyszerűen csak ment, ballagott ki a pályára. Van idő, gondolták. Hol van még a vége, amikor lihegve kérdezik, kétpercenként, a bírót, mennyi van még, spori? És a bíró az órájára néz. A szurkolók pedig beordítják: Idő van! Még el sem kezdődött a meccs, a Szépliteratúrai válogatott már húzta az időt. Okkal tette, az ellenfél a félelmetes, nagyszerű Halál SE.

Ők is klasszikus, de 4-2-4-es felállásban játszanak.

Négy csatárral!

A Halál SE támadni fog.

Összeállításuk: a kapuban Halálhörgés, a négy védő: Siralom, Tengerén Kín, Öngyilkosság, Bal Sors, a két középpályás Bú s Kétség, elöl Has, Nyál, Mirigy, Rák. A kispadon a cserék: Ezredévi Szenvedés, Népbetegség, Elmebaj, Szapora Csecsemőhalál, Fortélyos Félelem, Vérözön, Vészek. Hosszú a Halál SE kispadja – a másik oldalon egyedül Lázár E. vár bevetésre.

A mérkőzés végkimenetele nem lehet kérdéses. A meccs nem szerepel a tippmixen, a fogadóirodák nem állapítottak meg oddsokat. A mérkőzés egyesélyes. Egyenként a játékosok már megvívták külön meccsüket az ellenféllel; így, együtt, csapatban talán sikerül.

A lehetetlen.

Ami eddig csak a Galileai XII játékosedzőjének, Mesterének sikerült.

Csapata győzedelmeskedett szerte a világon, de a Mester csodáját senki sem tudta megismételni. Igaz, ő annyival jobb volt csapatánál, hogy az egyéni játékot erőltette. A saját játékát, a csapatra. Mondhatni, önzőzött. El nem lehetett tőle venni a labdát, a sírba is magával vitte. Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszűnhetett dobogni szíve – Harmadnapra legyőzte a halált. Et resurrexit tertia die.

És szél támad. És fölzeng a stadion, most vagy soha! Szól a visszhang, soha már!

A bíró a sípjába fúj, a Halál SE kezdi a mérkőzést, és persze mindjárt támadólag lép fel. A magyar válogatott ki se jön a térfeléről. A tizenhatosáról. Az ötöséről. Betömörül. A védelem vaktában vagdossa vissza a labdákat. Egy ilyen kósza labdával Esterházy megiramodik a jobb oldalon, lefutja Bal Sorsot, befelé cselez, kötényt ad Búnak, aki utánafut, hogy felrúgja; de Esterházy bevárja, felbőrözi még egyszer, aztán Bú szemébe röhög, édes úr, nem kell ebből kázust csinálni, csak a lábát tessen kegyeskedni összezárni; Esterházy Kétségen is túljut, Öngyilkosság ront rá, Esterházy finoman elhúzza mellette a labdát; érkezik Tengerén Kín, ő kap egy gyönyörű szivárványcselt, Esterházy átemeli maga és a bekk fölött a labdát; Siralom már mást nem kaphat, egy esernyőt; esik esik dörömbölnek – hallod? – a szívünkön! Esterházy már csak a kapussal áll szemben, Halálhörgés kifut, Esterházy finom bokamozdulattal, hanyagul alábök, a labda a léc alatt hull a hálóba.

Gól.

Csönd. Csak a háló suhogását hallani.

Rezdülését látni.

A közönség nem hisz a szemének. Másodpercekkel később ordít csak fel, GÓÓÓÓÓÓL! Vezetünk!

Mert persze mindenki… ki szurkolna a Halálnak?!

A középkezdés után a Halál SE még hevesebben és immár dühösen támad.

Kíméletlen, de játszani is enged.

A mieink ereje és a csapat fogytán.

Grendelt hordágyon viszik le, az oldalvonal mellett ápolják. A szurkolók cserét követelnek, Lázár E. már melegít.

Talán Lázár csodát tesz.

De Grendel játékra jelentkezik! A csapat mindent megtesz, hiába. Az ellenfél fölénye góllá érik. Aztán még egy gól. És még egy, potyognak a gólok. Néhány magáról megfeledkezett szurkoló bundát kiált, lefeküdtetek nekik! Valóban, néhányan már lépni se bírnak. József A. a fűben fekszik, hanyatt, fűszálat rágcsál és nézi az eget. Fél, dudorász. Reszketek, mint a fű, és mint a csillagok. Beszorul a csapat, Esterházy is hátrajön, segíteni. És nem riad vissza semmitől. Miért is riadna! A semmitől. Bevet minden eszközt – a Halál SE ellen minden megengedett. A Halál SE egyik (sokadik, egykapuznak) szögleténél belekönyököl Hasba, leköpi Nyálat. Aki rögtön visszaköp – szerencséjükre a bíró nem látja, mehetnének együtt zuhanyozni, idő előtt.

Idő. Mennyi van még hátra? És ez még csak az első félidő. De lesz-e második?

Ez még kap fogni egy vajszínű árnyalatot, mondja Rák Esterházyra nézve Mirigynek, és ellenállhatatlanul kapura tör.

Rák tarthatatlan.

Esterházy tartja magát, megtartja a labdát, amíg lehet, de nem kap kellő támogatást. Ékárnyéka, Talamon már rég nincs mögötte, a középpályán már csak Grendel. Védelem mintha nem is lenne. A kapuban Sajó tehetetlennek bizonyul.

Félidő.

A közönség reményt vesztve elindul hazafelé.

A pályán senki, senki.

A fű és a csillagok.

A pálya szélén egyetlen ember, Madách I, aki persze eljött, Alsósztregováról.

Ő kitart, most is, és beleordítja a csendbe: A CÉL HALÁL! AZ ÉLET KÜZDELEM! S AZ EMBER CÉLJA E KÜZDÉS MAGA!

S egy kacagó szél suhan el a pálya felett.

A bíró kijön, a szabály az szabály.

Csapatok nincsenek, meccs van.

A második félidő gyászszünettel kezdődik.

Kiméri a barom, pontosan, az egy percet. Aztán még egyet.

És nem ad jelt a kezdésre.

Azóta tart a gyászszünet.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.