Amikor napvilágot látott a Szépliteratúrai válogatott összeállítása (Gazdag József: Bevezetés az irodalomba [magyar válogatott], 11–15. o. In: Egy futballfüggő naplójából), nagy volt a felhördülés.
Mit keres a csapatban Sajó?! S ha már itt van, miért a kapuban?! Ő, a vérbeli, csetlő-botló (a csetlését meg a botlását!, énekelték gúnyosan a szurkolók) csatár?! Mi ez a váratlan taktikai húzás? És hol van Bereményi? Darvasi? Egressy? Hamvai? Kőrösi? Kukorelly? Moldova? Nagy Gáspár? Spiró? Tandori? Egy csapatot össze lehetne állítani a kimaradókból! Csáth Géza lebukott a doppingteszten, B mintája is pozitív volt (0,04 g morfium, 0,05 g pantopon). Füst Milán mogorván elutasította felkérésünket, Weöres pedig kedvesen bevallotta, hogy őt „untatja az ugri-futi”, mentegetőzött a szakvezető, Gazdag József, akit a szurkolók inkább a csapatban láttak volna szívesen, vagy legalábbis a kispadon, a cserék közt. És miért csak egy cserénk van, Lázár Ervin? Ennyire jó a fiúk kondija? Három csere lehet, miért nem élünk a lehetőséggel?! A szurkolók értetlenül álltak eme újabb taktikai manőver előtt. Hol van Csokonai, aki oly jól bánik a labdával, különösen a csikóbőrrel?! Hol Zrínyi Miklós, aki úgy indul ki keresztezni, mint a veszedelem?! Ányos Pál, a boldogtalan poéta, aki kivált az esti mérkőzéseken van elemében, a halavány holdnál?! Berda, az újpesti bekk, ki a durvaságtól sem riad vissza?! Hol Madách I, kreatív pali a középpályáról és az Alsósztregovai FC-ből?! Ady, aki rosszindulatú híresztelések szerint meccsek előtt vért (pedig csak bikavért) ivott, mint Baresi?! És sorolták a neveket, napestig, ki ezt, ki azt hiányolta, de egyvalaki mindenkinek hiányzott.
Hol van Petőfi Sándor?!
Hiába a kritikus hangok, a csapat a következő összeállításban lépett pályára (Klasszikus 4-4-2, semmi posztmodern blikkfang, nyilatkozta Gazdag): Sajó L. – Szabó Lőrinc, Mészöly M., Ottlik G., József A. – Kosztolányi D., Grendel L., Mándy I., Karinthy I Frigyes – Esterházy P., Talamon A. (Utóbbi amolyan árnyékéket játszott, Esterházy mögött.) A csapat így… hát, nem futott, nem is kocogott, egyszerűen csak ment, ballagott ki a pályára. Van idő, gondolták. Hol van még a vége, amikor lihegve kérdezik, kétpercenként, a bírót, mennyi van még, spori? És a bíró az órájára néz. A szurkolók pedig beordítják: Idő van! Még el sem kezdődött a meccs, a Szépliteratúrai válogatott már húzta az időt. Okkal tette, az ellenfél a félelmetes, nagyszerű Halál SE.
Ők is klasszikus, de 4-2-4-es felállásban játszanak.
Négy csatárral!
A Halál SE támadni fog.
Összeállításuk: a kapuban Halálhörgés, a négy védő: Siralom, Tengerén Kín, Öngyilkosság, Bal Sors, a két középpályás Bú s Kétség, elöl Has, Nyál, Mirigy, Rák. A kispadon a cserék: Ezredévi Szenvedés, Népbetegség, Elmebaj, Szapora Csecsemőhalál, Fortélyos Félelem, Vérözön, Vészek. Hosszú a Halál SE kispadja – a másik oldalon egyedül Lázár E. vár bevetésre.
A mérkőzés végkimenetele nem lehet kérdéses. A meccs nem szerepel a tippmixen, a fogadóirodák nem állapítottak meg oddsokat. A mérkőzés egyesélyes. Egyenként a játékosok már megvívták külön meccsüket az ellenféllel; így, együtt, csapatban talán sikerül.
A lehetetlen.
Ami eddig csak a Galileai XII játékosedzőjének, Mesterének sikerült.
Csapata győzedelmeskedett szerte a világon, de a Mester csodáját senki sem tudta megismételni. Igaz, ő annyival jobb volt csapatánál, hogy az egyéni játékot erőltette. A saját játékát, a csapatra. Mondhatni, önzőzött. El nem lehetett tőle venni a labdát, a sírba is magával vitte. Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszűnhetett dobogni szíve – Harmadnapra legyőzte a halált. Et resurrexit tertia die.
És szél támad. És fölzeng a stadion, most vagy soha! Szól a visszhang, soha már!
A bíró a sípjába fúj, a Halál SE kezdi a mérkőzést, és persze mindjárt támadólag lép fel. A magyar válogatott ki se jön a térfeléről. A tizenhatosáról. Az ötöséről. Betömörül. A védelem vaktában vagdossa vissza a labdákat. Egy ilyen kósza labdával Esterházy megiramodik a jobb oldalon, lefutja Bal Sorsot, befelé cselez, kötényt ad Búnak, aki utánafut, hogy felrúgja; de Esterházy bevárja, felbőrözi még egyszer, aztán Bú szemébe röhög, édes úr, nem kell ebből kázust csinálni, csak a lábát tessen kegyeskedni összezárni; Esterházy Kétségen is túljut, Öngyilkosság ront rá, Esterházy finoman elhúzza mellette a labdát; érkezik Tengerén Kín, ő kap egy gyönyörű szivárványcselt, Esterházy átemeli maga és a bekk fölött a labdát; Siralom már mást nem kaphat, egy esernyőt; esik esik dörömbölnek – hallod? – a szívünkön! Esterházy már csak a kapussal áll szemben, Halálhörgés kifut, Esterházy finom bokamozdulattal, hanyagul alábök, a labda a léc alatt hull a hálóba.
Gól.
Csönd. Csak a háló suhogását hallani.
Rezdülését látni.
A közönség nem hisz a szemének. Másodpercekkel később ordít csak fel, GÓÓÓÓÓÓL! Vezetünk!
Mert persze mindenki… ki szurkolna a Halálnak?!
A középkezdés után a Halál SE még hevesebben és immár dühösen támad.
Kíméletlen, de játszani is enged.
A mieink ereje és a csapat fogytán.
Grendelt hordágyon viszik le, az oldalvonal mellett ápolják. A szurkolók cserét követelnek, Lázár E. már melegít.
Talán Lázár csodát tesz.
De Grendel játékra jelentkezik! A csapat mindent megtesz, hiába. Az ellenfél fölénye góllá érik. Aztán még egy gól. És még egy, potyognak a gólok. Néhány magáról megfeledkezett szurkoló bundát kiált, lefeküdtetek nekik! Valóban, néhányan már lépni se bírnak. József A. a fűben fekszik, hanyatt, fűszálat rágcsál és nézi az eget. Fél, dudorász. Reszketek, mint a fű, és mint a csillagok. Beszorul a csapat, Esterházy is hátrajön, segíteni. És nem riad vissza semmitől. Miért is riadna! A semmitől. Bevet minden eszközt – a Halál SE ellen minden megengedett. A Halál SE egyik (sokadik, egykapuznak) szögleténél belekönyököl Hasba, leköpi Nyálat. Aki rögtön visszaköp – szerencséjükre a bíró nem látja, mehetnének együtt zuhanyozni, idő előtt.
Idő. Mennyi van még hátra? És ez még csak az első félidő. De lesz-e második?
Ez még kap fogni egy vajszínű árnyalatot, mondja Rák Esterházyra nézve Mirigynek, és ellenállhatatlanul kapura tör.
Rák tarthatatlan.
Esterházy tartja magát, megtartja a labdát, amíg lehet, de nem kap kellő támogatást. Ékárnyéka, Talamon már rég nincs mögötte, a középpályán már csak Grendel. Védelem mintha nem is lenne. A kapuban Sajó tehetetlennek bizonyul.
Félidő.
A közönség reményt vesztve elindul hazafelé.
A pályán senki, senki.
A fű és a csillagok.
A pálya szélén egyetlen ember, Madách I, aki persze eljött, Alsósztregováról.
Ő kitart, most is, és beleordítja a csendbe: A CÉL HALÁL! AZ ÉLET KÜZDELEM! S AZ EMBER CÉLJA E KÜZDÉS MAGA!
S egy kacagó szél suhan el a pálya felett.
A bíró kijön, a szabály az szabály.
Csapatok nincsenek, meccs van.
A második félidő gyászszünettel kezdődik.
Kiméri a barom, pontosan, az egy percet. Aztán még egyet.
És nem ad jelt a kezdésre.
Azóta tart a gyászszünet.
