Élvezet
Tisztában vagyok rovatom tematikai korlátaival, úgyhogy nem az Amor Veneris (© Frederico Andahazi-Kasnya, vö. Az anatómus) tárgykörben a lap más hasábjain folyó vitához kívánok hozzászólni, még ha e témához eredendően nagyobb is az affinitásom, mint a gazdasághoz. Nem, most arról az élvezetről ejtenék szót, amit az öncélú rombolás idéz elő bizonyos, a hatalom birtokába jutott egyedekben. Mint például az előző kormány által megkezdett nyugdíjreform lerombolása.
A hatalom gyakorlásának vannak viszonylag könnyen megérthető élvezetei. A hatalom birtokában az ember egyszerűbben megvalósíthatja elképzeléseit, nem kell folyvást hétfejű sárkányokkal megküzdenie. Az is megérthető (ha jogállamban el nem is fogadható), hogy a hatalom cinikusabb birtokosai minden kiskaput kihasználnak arra, hogy a maguk hasznára kijátsszák a - gyakran maguk alkotta - törvények szellemét. Még az is megérthető (ha a jó ízlés jegyében el nem is fogadható), hogy a hatalom birtokosa, kiváltképp, ha kormányfő, mindenféle dolgokat rátukmál az őt felhatalmazó népre, pusztán azért, mert azok nagyszerűségéről ő maga meg van győződve. Olyanokat is, amelyekről a hozzáértők többsége direkt lebeszélné, ha véletlenül megkérdezné őket.
A hatalom birtokosai azonban éppen a kérdezésről szoknak le a leghamarabb. A hatalom birtokosa, főleg, ha komoly államférfiú, nem kérdezősködik, mint egy kisgyerek. Csak állít. Meg tesz, hat, alkot, gyarapít stb. A hatalom birtokosa, főleg, ha kormányfő, mindenhez ért, hiszen ezért ő a kormányfő (véli). Kiváltképp ért a filmművészethez. Tudja, hogy kiről kikkel és mennyiért kell nemzeti filmet csináltatni. Azt is tudja, miről kivel és mennyiért kell országképjavító reklámklipet készíttetni.
De mindez még nem nyújt élvezetet, csak a jól végzett munka örömét. Egy igazi kormányférfiú az élvezetet nyilván az öncélú rombolásban leli meg. Hiszen miért rombolna máskülönben?
Nehéz például mással magyarázni azt, hogy háromévnyi vívódás után a kormányfő mégiscsak eldöntötte: nemcsak jegelni kell az előző kormány által megkezdett nyugdíjreformot (amint eddig tették a magánpénztári járulék befagyasztásával), hanem - kerül, amibe kerül - az egészet vissza kell csinálni és új reformot indítani. Szét kell zilálni a magánnyugdíjpénztárak időközben kiépült rendszerét, több százezer tagot vissza kell csábítani az állami nyugdíjrendszerbe.
Hogy ettől az emberek utolsó csepp bizalma is meginog az egész nyugdíjbiztosításban? Hogy az elbizonytalanodás és bizalomvesztés évekre leronthatja az önkéntes biztosítási hajlandóságot is? Sebaj, a fő, hogy az a valami, amit még az előző kormány kezdett felépíteni, tűnjön el a föld színéről.
Hadd legyen még egy nemzeti gödrünk!
Azután, ha már minden összezavarodott, és az összes bizalom elillant, új reformot kell indítani, úgy 2003-ban, amikor már nem köti a kormány kezét a kétéves költségvetés. A reform lényege abban állna, hogy ettől kezdve az állami tb-kasszát kell majd úgy működtetni, mintha magánpénztár volna. (Az ilyen "mintha" megoldásokat már jól ismerjük. Anno a ´68-as mechanizmusreform lényege is az volt: tegyünk úgy, mintha piac lenne, de persze maradjon minden továbbra is államilag vezérelt. 1990 óta azt hihetnénk, nincs már szükség erre az értelmetlen színjátékra.)
Szóval csak le kell akasztani az állami nyugdíjbiztosítóról a szociális elemeket, meg ki kell dobni belőle a szolidaritási elv ballasztját, aztán éppúgy vezethet nekünk korrekt járulékszámlákat, mint a magánpénztárak. Sőt egy állami alap sokkal különbül tudja megtakarításunkat értékőrző-gyarapító módon befektetni, kis bürokráciával kezelni, mint a sok, egymással versengő magánpénztár. Vélik azok, akik a harmadik évezredben is az államot tekintik a legracionálisabb gazdasági szereplőnek.
Mindezt azért, hallhattuk, mert különben összeomlik az egész nyugdíjrendszer, veszélybe kerül a mostani nyugdíjak kifizetése. Emlékeim szerint az előző reformot éppen azért kellett beindítani, mert az akkori számítások valóban előrevetítették a felosztó-kiróvó állami nyugdíjrendszer összeomlást. Miként a fejlett, mind inkább elöregedő társadalmakban mindenütt a világon. Ezért vezették be második pillérként a tőkefedezeti elv alapján működő rendszert, amelyik a jelenlegi aktív generáció teherbírását figyelembe véve, de éppen az ő jövőjük érdekében fokozatosan nyerne teret.
Most viszont, úgy néz ki, a helyzet jobb, mint 1997-ben a nyugdíjreform bevezetői gondolták. "Hosszú távon is finanszírozható a jelenlegi nyugdíjrendszer a Pénzügyminisztérium számításai szerint, ráadásul kisebb terheket ró az államháztartásra a következő évtizedekben, mint ahogy azzal annak idején számoltak" - állapítja meg a Magyar Hírlap a pénzügyi tárca tanulmányai alapján. Annak ellenére, hogy több fiatal és középkorú lépett át a vegyes rendszerbe, mint eredetileg feltételezték.
Magyarán: most éppen semmi nem készül összeomlani. Magától legalábbis.
Nyilván ezért kell lerombolni. A rombolás okozta örömért.
