Politikamentesen
Többet nem lesz itt politizálás, büdösfideszesezés! - jelentette be a független nemzeti intézmény újdonsült vezetóje azon frissiben, hogy miniszteri bársonyszékét elhagyva beköltözött a rideg Szabadság téri épületbe. Addigra már távozott az intézményből a szakmai vezetés derékhadának jó része, de úgy látszik, az összes büdösfideszesező még nem.
Tudom, hogy nehéz lesz, de próbáljunk most eltekinteni attól, hogy a magyar fül számára mennyire nem életszerü ez a jelzős szerkezet! A magyar nyelvben a büdös jelző - a kelkáposztán és a zoknin kívül - kizárólag a zsidó és a cigány főnevekhez tapadva honosodott meg. Most, hogy a szokatlan nyelvi fordulat az MNB szóvivője jóvoltából nyomtatásban is megjelent a lap múlt heti számában (Olvasói levelek), mégsem tehetünk úgy, mintha nem hangzott volna el, vagy mintha az elnöki bejelentés összes fültanúja félrehallott volna valamit.
Biztosan nem tudhatom, hogy a nemzeti intézményb6l önként vagy felszólításra eltávozott szakemberek használták-e ezt a kifejezést, és pláne, hogy - a szóvivőt idézve - messze hangzóan, bár azokról, akiket közülük személyesen ismerek, nehezen tudnám elképzelni. A távozottak jó részének szakmai hírneve viszont valóban "messze hangzó". A szóvivó szerint "jelentősen átpolitizált" MNB-ben olyan kvalitású műhelyek alakultak ki az utóbbi években, amelyek emberanyagából kutatóintézetek, bankok és brókercégek elemzárészlegei, jó nevű tanácsadócégek és ügyvédi irodák töltekezhettek. Ha igaz az anyagmegmaradás törvénye, akkor most ezeknél a szervezeteknél nőtt meg a büdösfideszesezők száma. És akkor bizony nagy baj van. Mert házon belül még csak-csak kordában tarthatók lettek volna a megátalkodottak, csak-csak ellensúlyozták volna Óket az új elnök által hozott, vélhetően abszolút politikasemleges káderek. Így viszont, hogy kiszabadultak a Big Brother tekintetének hatósugarából, komoly galibát tudnak okozni. Éppen a mai MNB-elnök egykori, még pénzügyminiszterként adott nyilatkozataiból tudjuk, hogy a gazdaság minden rossz fordulatáért a hisztérikus elemzók a felelősek, legyen szó megugró inflációról, csökkenő BUX-ról, tőkekimenekítésről vagy romló fizetési mérlegr6l. Számára láthatóan olyannyira ismeretlen a tudományos tisztesség vagy a szakmai önbecsülés fogalma, hogy elképzelni sem tudja: politikai értékítélettel rendelkező személyek (ugyan ki nem az?!) képesek lehetnek korrekt elemzéseket készíteni. Pláne, ha üzleti érdekük is ezt kívánja meg, hiszen ki venne olyan műhelyű) elemzést, amelyikről már többször kiderült a tudatos torzítás szándéka.
Hogy Járai Zsigmond kormánytól független székében sem tudott megszabadulni attól a rögeszméjétfől, hogy a kutatók politikai értékeik szerint elemeznek és prognosztizálnak, mi sem tükrözi jobban, mint az MNB honlapjára augusztusban feltett jelentés az infláció alakulásáról. Ennek 33. oldalán található egy grafikon, ezzel a címmel: Piaci elemzők inflációs előrejelzései (a Reuters felmérés kutatóintézetek nélküli részmintája). Noha a grafikont több napilap is közölte, senkinek nem szúrt szemet a zárójelbe tett mondat üzenete. Az, hogy az MNB a Reuters által megkérdezett mintegy két tucat intézmény közül szándékosan kiveszi a kutatóintézeteket, amikor a monetáris politikáját megalapozó inflációs prognózist készíti. Neki nem megfelelő mérce a Reuters felméréséből kialakuló úgynevezett piaci konszenzus, számára csakis a kutatóintézetektől megtisztított részminta lehet mérvadó.
Ha valaki alaposabban megnézi a grafikont, megsejtheti a turpisságot: a minta csonkításával a piaci konszenzus még éppen súrolja az MNB által belótt inflációs célsáv felsá határát. Ha fölötte lenne, az megkérdőjelezhetné a jegybanki célkitűzés realitását. A célsáv hitelessége azért fontos, mert az új szisztémában az MNB attól függően alakítja kamatpolitikáját, hogy miként alakul a tényleges infláció a kitűzött célsávhoz képest. Lehet, hogy júliusban éppen a kutatóintézetek adtak az átlagost valamivel meghaladó előrejelzést. Ha így volt, az MNB politikasemleges elemzői megtehették volna, hogy az átlagolás előtt elhagyják a szélső értékeket, igaz, akkor a minimumértékek is kiestek volna. Akárhogy volt is, az önkényes torzítás nem segíti az új monetáris politika iránti bizalom kialakulását. Mert mostantól bármi elképzelhetó, akár az is, hogy legközelebb a névsor elsó felébe eső intézményeket hagyják ki, majd a második felébe esőket, ahogy jobban illeszkedik a piaci konszenzus a jegybank politikasemleges inflációs célkitűzéséhez.
A piac bizalmának megnyerése, a monetáris politika hitelességének megőrzése, úgy látszik, másodlagos szempont. Nem emlékszem rá például, hogy a jegybank elnöke akár csak egy rövid nyilatkozatban sajnálkozását fejezte volna ki azért, mert az ország legtekintélyesebb, a nemzetközi élvonalba tartozó közgazdásza, Kornai János lemondott jegybanktanácsi posztjáról. Pusztán azért, mert nem értett egyet az új törvénynek azzal a kitételével, hogy ezután kizárólag főállásban lehet valaki a monetáris döntéshozó grémium tagja. Kornaira ugyan ez még nem vonatkozott volna, ő mégis úgy élte meg, hogy már maga az elv is csorbítja kutatói és oktatói autonómiáját.
Ezt persze csak az értheti meg, akinek vannak elvei.
