Tőkesúly
Elek István R. Székely Julianna szellemi és morális tőkesúlyát hiányolta a szerinte jóval tőkesúlyosabb Csoóri Sándorral szemben. Azóta újabb és más jellegű tőkék súlya kérdőjeleződött meg: az ABN Amro Equities feltörekvő piacokat elemző londoni részlege 15-ről 5 százalékra csökkentette a magyar értékpapírok ajánlott túlsúlyát a többi hasonló piacéhoz képest a befektetők nemzetközi portfóliójában. Ezzel az ítéletével mintegy leértékelte a nemzeti tőke jelentős, a tőzsdén megjelenő vállalatok részvényei által képviselt hányadát, amelybe a magyar gazdaság olyan reprezentánsai tartoznak, mint a Mol, a Matáv, a TVK, a Borsodchem, az OTP, a Richter, az Egis, az Antenna Hungária.
Elek üzenete a magyar kormány bírálóinak szólt. Jelezni kívánta, hogy a másik oldal addig ne nyissa szóra száját, amíg ő, a kormányfő sajtóügyi főtanácsadója nem nyújta át a mérésügyi hivatal által hitelesített bizonyítványt az illető személy morális és szellemi tőkesúlyáról. Addig mindenki szépen kussoljon.
Az ABN Amro Equities üzenete a magyar kormánynak szólt. Mint vezető elemzőjétől megtudhattuk (Magyar Hírlap, 2000. július 14.), a nemzetközi befektető társadalom ezzel a leminősítéssel jelzést akart küldeni a magyar kormánynak, hogy valami nem működik jól. Pontosabban azzal van bajuk, hogy a magyar kormány az elfogadhatónál nagyobb mértékben avatkozik bele a gazdálkodó szféra árképzésébe. Ahogy egy másik befektető cég vezetője fogalmazott: ennyi erővel a három, zömmel állami kézben lévő társasággal kereskedő vietnami tőzsdére is lehetne menni, mivel lassan a magyar blue chipeket illetően sem lesz jobb a helyzet.
A befektetői körökben előszeretettel olvasott, ezért akár tőkesúlyosnak is tekinthető Financial Times sem volt rest: két cikkben is reagált a magyar kormány legutóbbi populista akcióira. Bár a cikkírók szerint annak nincs közvetlen veszélye, hogy visszatérne a tervgazdálkodás rendszere, annak azonban igen, hogy a túlzó politikai beavatkozás aláássa a piacgazdaságot.
A magyar kormányt szemmel láthatóan egyáltalán nem zavarják az ilyesfajta reakciók. A Pénzügyminisztérium államtitkára egyszerűen nem is érti az elemzőket, hiszen - mint mondta - nem került nyilvánosságra olyan makrogazdasági adat, amely alapján az ország megítélése kedvezőtlenebbé vált volna.
Pedig - a szellemileg és morálisan nyilván tőkesúlyos Elek fordulatával élve - a nagy mellény, avagy nemtől függően: melltartó, akkor sem indokolt, ha történetesen valóban jobban fest néhány makrogazdasági mutató az idén, mint tavaly. A költségvetés első fél évi hiánya például a felét sem teszi ki a tervezett éves szintnek, mind a bevételek, mind a kiadások a terv időarányos szintjén alakultak. A tb-alapok ugyan most is csehül állnak, különösen a gyógyszertámogatások futottak el túlságosan, pedig egy év alatt jottányit sem emelték a gyártók az árakat. Aztán az infláció csökkenése is éppen megtorpant, éves üteme májusban és júniusban újra kilenc százalék fölé került. Ezért nemhogy éves átlagban, de még év végére sem várható, hogy hét százalék alá süllyedjen, akárhány termék árát fagyasztja is be addig a magyar kormány. No meg a lakosság pénzügyi megtakarításának csökkenése sem igazán megnyugtató, nem beszélve arról, hogy ez nagyobb hatással lehet az inflációra, mint a kormány bármely intézkedése. A megtakarítási hajlam apadása az ingatlanárakat is jobban felveri, mint a szkítaszakértő közigazgatásihivatal-vezető által a fővárosi ingatlanpiacról kitiltani javallt német és izraeli vásárlók.
De sebaj, az államháztartás pozíciója tényleg jól alakult. Olyannyira, hogy kormányberkekben már azon folyik a marakodás, mire is költsék a maradványösszegeket. A családpolitikáért felelős tárca például a gyedre szánt pénzből megmaradó felesleget a szociális ágazatban dolgozók béremelésére fordítaná, miközben az egészségbiztosítási főigazgató a gyógyszerkassza hiányának feltöltésére költené el ezt az összeget.
Tavaly ilyenkor már a teljes éves keretet kimerítette az első fél évi hiány - akkor ettől váltak idegessé (a pénzügyminiszter szavaival: hisztérikussá) a befektetők és az elemzők. Most emiatt tényleg nem kell aggódniuk.
A befektetőknek és az elemzőknek persze semmi se jó. Amikor teljesülni látszanak a tervszámok, akkor azon hisztiznek, hogy milyen csúnya eszközökkel őrzi rendíthetetlenül a kormány az egyensúlyt. Hogy nem átall beavatkozni a vállalatok árképzésébe, amivel persze nemcsak az inflációt fékezi, de a részvényárfolyamok végre emelkedésnek indult trendjét is egy csapásra visszafordítja.
Tavaly nyáron az első félévben rosszul alakuló makrogazdasági mutatók miatt aggódó befektetőket és elemzőket oktatta ki a pénzügyminiszter azzal az eleki érvvel, hogy mit hisztiznek, mikor nincs is tőkesúlyuk. Most helyettese teszi ugyanezt. Nekem ugyan nincs hitelesített mérlegem, hogy eldöntsem a tőkesúlyok kérdését. Egyet tudok csak, és ez elég. A magyar gazdaság súlyát nemcsak folyamatosan mérő, de alakító befektetők két, hat, tíz év múlva is lesznek. A mai kormányról viszont ez korántsem állítható ilyen biztonsággal.
