Egotrip

Ládákkal meg zsákokkal jönnek, mert jönnek, ha idő van, rakjuk el télire az abrakot, még kivisszük utoljára a kutyát, aztán átállítjuk magunkat a májusra, lelassítjuk szívverésünket, lemondjuk a telefon-előfizetést, mint mindig, ha október van, annak is a dereka - az öregek országában.

Már a második államférfiúnk közölte a Nyugattal: az Európai Unión kívül is van élet. Miután büszke miniszterelnökünk elsütötte általános megrökönyödést kiváltó bonmot-ját, úgy látszik, karakán pénzügyminisztere sem akart lemaradni a "ki a legény a gáton" versenyben. A bécsi Kuriernak adott nyilatkozatában ismételte meg főnöke szavait, bizonyítékul arra az állítására: nem lenne a világ vége, ha elodáznák Magyarország EU-felvételét. Merthogy a vak is láthatja, milyen szépen fejlődünk, gyarapodunk az unión kívül is.

Ez a nap elementárisan hülye nap. Hogy miért? Mert megérdemlem. Ahelyett, hogy a történetet dagasztanám, ilyenek jutnak eszembe, hogy "az érdeklődésem homlokterébe került a hajam", "talaj menti agy", "Szeged híres város / dohányozni káros", vagy egy vallási magyarázatkészséget mutató evolúciós revízió, amely szerint mikor az első férfi, Ádám barlangtestibe vér áramlott, az akkori kis légnyomásnak köszönhetően szervezete önvédelmi reflexből, hogy el ne ájuljon, a szeméből vonta meg a vért, így bármikori erekciója egybeesett látásának elvesztésével. De ezeket most hagyjuk, nézzünk inkább egy izgalmas közlekedési szituációt, ami ugyan nem a szemem láttára történt, ám mégis, mintha ott lettem volna (lásd: barlangtest).

Szabóné, született Földi Mása a Aszpik-bárban dolgozott. Gyűlölte a földlakókat, az állatokat és az ásványokat, gyűlölt mindent, ami mozgott, fotoszintetizált, nehéz volt, vagy egyik sem. Pultos volt, és munkaköri leírása szerint itallal kellett ellátnia a földlakókat, de egy hang megsúgta neki, hogy ez az állapot csak átmeneti, és hamarosan ő lesz a világ második legnagyobb nap- és útfestője, úgyhogy a tőle telhető igyekezettel ellátta feladatát, ám arra képtelen volt, hogy örömet leljen benne.

Megyek, előadásra (milyen?), előadni? hallgatni? (mit?), a Pesti Barnabás (ma: Papnövelde, de ezt az álomban nem tudom) utcai pesti bölcsészkar sötétkapujában (az Miskolcon van, ezt is csak most, éberen tudom), vagy hogy hívjam, árkád, boltív, randán dufart (csak éberen cizellálok és kurziválok, álmomban egyszerűen megyek), szemben velem hömpölyeg (értsd: hömpölyög, akárha víz, vízben) a molekulafejű (ezt álmomban fogalmaztam, nem igaz) tömeg, blueskoncertre mennek, ahogy kiveszem a sötétben, préselődnek át a bejáraton. Mennék én is, a járdán egy asztal körül ismerősök ülnek, most, éberen az egyikre emlékszem, magas, vörös fiú, jogász, öltönyben, nyakkendőben, fociból ismerem. Kérdezik, hát mondom, most jövök Velencéről, focitornáról, ezt nyertem, mutatnám (mit?), nyúlnék a (hova?), már bent vagyok én is. A színpadon férfiak és egy nő, mondja, most vetkőzni fog. Csodálkozunk (álmomban úgy gondolom, a többiek is), mert elég öreg, de azért nézzük. Körül fehér terítős asztalok, megismerem Imre bácsit, a BEAC intézőjét, megörülök, majd jól kikérdezem, épp most (éberen) akarok írni valamit, majd elmond nekem egy régi-régi összeállítást, gondolom álmomban. De mindenkinek föl kell állni, el kell hagyni a termet, be kell jönni újra, egyenként, erkölcsvizsgálat van, a kapuban mindenkit átvilágítanak. Leülünk újra, a mellettem lévő szék üres, mondják (ki?), ott ült az igazgató. És hogy ez biztos csak tréfa, mindjárt jön. Zümmög a terem, suttogják, hogy az igazgatóról kiderültek bizonyos dolgok. Hogy amikor cigarettáztak a vécében, lezáratta. És most diák, tanár a folyosón, sarkokban könnyít magán. Én, akkor, ott, álmomban, nem érzek semmit, bűzt, de ez akkor, álmomban eszembe se jut. Suttogják (kik?), hogy egy nyugdíjas házaspár elkésett, ezért büntetésből főtt kukoricát kellett enniük, az utolsó szemig, még a csutkát is. És látom, álmomban, ahogy, nagyon lassan, esznek. A csutkákat kikapják a kezükből (tanár?, diák?), hogy azzal töröljék ki a seggüket (ezt nem láttam álmomban). Az igazgató nem jön vissza, a színpadról eltűntek, én kint vagyok egy boltban, harisnyákat veszek, testszínű, fényes harisnyákat, számolatlan, valaki (ki?) fölpróbálja mindet, jó lesz. Ennyit el se bírok. Utazom a héven (azt hiszem) Csepelre (azt hiszem), át kell szállni. Mondja mellettem (ki?), hogy aki Budára akar menni, annak ide kell kijönni, itt kell átszállni. Egy másik hévre. Ki van írva: Budafok-Pannon Airlines - a harmadik állomásra nem emlékszem - Lepsény (valamilyen telep, szemét-?, lakó-?, méh-?, gyár-?, álmomban se tudom). Hogy´ megyünk át a Dunán? (álmomban nem rakom ki az aposztrófot.) Nincs válasz.

"Kovács, hol a francban van a tízóraim? Áááá, ne húzzad, neeeee...!

Úgy megyek vidékre, mint ha hazamennék. A helyi érdekű út mellett szórólapokat osztogat két leállósáv-huszár, nem vagyok ma az, aki fékez, de kerülik is a tekintetemet. A kocsiban filmet írunk.

Nagy Kürosz perzsa király (Kr. e. 6. század) nem tudott olvasni. Ez nem volt bűn akkoriban, hiszen még Szent István magyar király sem olvasott. Talán nem értek rá megtanulni olvasni, gondolnánk, arra ott voltak a fizetett alkalmazottak, az írnokok. De azért ez gyanús. Koronahercegek, uralkodók fiai, miért ne tudták volna megtanulni azt, amit bárki öt-hat éves korban néhány hét vagy hónap alatt megtanul? Vagy talán nem volt sikk? Nem illett, ahogy az én időmben nem illett férfiembernek főznie otthon. Ebben lehet valami, a tanulás alapvetően ciki, nőies dolog, fehér köpeny, mosott kéz, büdös a munka, mi?

Halásztörténet, avagy Közép-Európa legolcsóbb kurvája

Más se hiányzott, mint hogy a gonosz férfiboszorka szerepében találjam magam, aki fogvicsorogva kémleli Jancsi és Juliska gyermeki-naiv gyarapodását.

Mondatnak hallatszott, de képtelen voltam megérteni, csak álltam az ablak alatt, ahonnan a Jó ebédhez szól a nóta hallatszott, és egy - minden bizonnyal a kádárizmus évei alatt amortizálódott - arc nézett le rám.

Rovatunk új szerzője jogvédő aktivista, a Habeas Corpus Munkacsoport tagja.

Ismerjük jól a pszichózist: a mi gyerekünk elálló füle aranyos, a másé a "majd kinövi" kategóriába tartozik, a Máris szomszédé viszont felháborítóan ronda, műtéttel kezelendő.