Barlangtestépítés
Ez a nap elementárisan hülye nap. Hogy miért? Mert megérdemlem. Ahelyett, hogy a történetet dagasztanám, ilyenek jutnak eszembe, hogy "az érdeklődésem homlokterébe került a hajam", "talaj menti agy", "Szeged híres város / dohányozni káros", vagy egy vallási magyarázatkészséget mutató evolúciós revízió, amely szerint mikor az első férfi, Ádám barlangtestibe vér áramlott, az akkori kis légnyomásnak köszönhetően szervezete önvédelmi reflexből, hogy el ne ájuljon, a szeméből vonta meg a vért, így bármikori erekciója egybeesett látásának elvesztésével. De ezeket most hagyjuk, nézzünk inkább egy izgalmas közlekedési szituációt, ami ugyan nem a szemem láttára történt, ám mégis, mintha ott lettem volna (lásd: barlangtest).
Amikor a fuvaros egylovas kocsijával a vasúti átjáróhoz ért, az egész úttestet lezáró sorompó csilingelve, önsúlyától ruganyozva hullott alá. A fuvaros jobbra nézett, szemlátomást balra, szerelvény sehol. A kantárt a kézifékre hurkolta, hátát kényelmesen a kényelmetlen ülés fémvázas támlájának vetette, a sliccvarrásba kisebb ék alakot csippentett, és vastagkolbász-ujjait ölébe ejtve, megint érezte szájában a bakelit ízét, amikor a sógora családjával átkeltek a Boszporuszon, és a túloldalt egy kölcsönautóval furikáztak, ő meg az anyósülésen gebedve próbálta bekötni a cipőfűzőjét, s mintha meglátott volna az útszélen egy Triumph melltartóreklámot, de ekkor egy fekvőrendőrön koccant a kocsi, ő pedig beleharapott a kesztyűtartóba. Soha nem gondolt még arra, hogy a Boszporuszon túl is van fekvőrendőr, s hogy majd az egy melltartódomb felvillanásakor veri ki a fogát.
A fuvaros egyetlen igavonó lova a kocsirúd jobb oldalán helyezkedett el, mikor is egy motoros, hátulról előzve, beállt a hiányzó ló helyére, és ott túráztatta a 125-ös Trophy MZ-jét, amelyik motor arról volt híres, hogy a fényszórója nem kanyarodott együtt a kormánnyal, ezért éjszaka a nagyobb ívű kanyarokban soha semmit nem láthatott a vezetője, de ennek a történet szempontjából nincs jelentősége.
A fuvaros tűrte egy darabig, a ló is, aztán mégis odaszólt a motorosnak, hogy állítsa le a gépet, mert a ló mindjárt megvadul, még az alapjárattól is, oszt jól fejbe rúgja. A motoros csak legyintett a fuvarosra, de azért leállította a motort, meg visszaszólt, hogy nem látja, bukósisak van rajtam! Az magának mindegy, csak szilánkosabb lesz a feje, ugratta a motorost a fuvaros. Aztán nem szóltak egymáshoz.
Eközben a menetirány szerinti bal oldalon, amely kivált alkalmas a gyalogos közlekedésre, lassan poroszkálva elhaladt mellettük egy köpcös, borpiros paraszt a madzagon felvezetett kecskéjével, majd pedig teljesen szabályosan megállt a sorompó tövénél, térdét megrogyasztotta, és sokat sejtetve mereven nézte a sorompó piros-fehér színvibrációra épült rúdját.
A csendet csak egy Trabant törte meg, amely hátuk mögött gőgicsélve közeledett feléjük, s a KRESZ-t ő helyesen alkalmazva, megállt a lovas kocsi mögött, a túlszívatózott, köhögő motort csakhamar kikapcsolta, majd behúzta a kéziféket, nehogy visszaguruljon oda, ahonnan jött.
A délutáni langymelegben ott álltak négyen a sorompó előtt, amelynek másik oldalán senki nem várakozott, s az útszélen zenélő bogarak aláfestése mellett elgondolkodhattak azon, hogy vajon azért üres-e a sorompó másik oldala, mert erről az útról ma még nem tért vissza senki.
Ilyen pokoli hangulat uralkodott négyőjükön, mikor az átjáró síndarabján felzengve, először hallották meg a közeledő tehervonat fémes ciripelését. És jött is a vonat vagy százhúsz vagonnal, de a motoros annyira sietett, hogy mikor a mozdony dübörögve elhaladt az átjáróban, elfordította a Trophy merev lámpaburájában a slusszkulcsot, és gyorsan bepöccintette a berúgókarral. Szegény ló azt se tudta, melyik pokol ez, majdnem két lábra állt, hogy felborítsa a kocsit, mire a motoros megijedt, majdnem ráesett a lóra, de így csak rávágott a hasára, hogy ott megtámaszkodjon, ettől a ló tovább ingeredett, s egy szempillantás alatt megindult hátrafelé a lovas kocsival. A trabantos már hiába tépte fel a kéziféket bovdenestül, a motorháztető ripityára tört.
Ekkor aztán leugrott a bakról a fuvaros, a trabantos is kipattant az ülésből, és bevonva a társalgásba a motorost, egymást körbeleckéztetni. A trabantos a fuvarost szidta, a fuvaros a motorost, a motoros meg a trabantost, hogy mért állt olyan közel. Egymás hangját azonban alig hallották, nemigen értették, ki mivel érvel, nem jutottak dűlőre. Amikor látta a köpcös paraszt, hogy hamarosan elhalad a vonat, végre csend lesz, odakötötte a kecskéjét a sorompóhoz, majd kisbírós testalkattal megindult a civakodók felé, hogy ő bizony látott mindent, majd ő igazságot tesz.
Amikor végre csend lett, megszólalt a kisbíró: Ide figyeljenek, emberek, az igazság a következő...!
De alig, hogy kimondta az első szót, a ló elnyerítette magát, a sorompó önsúlyától belengve, csilingelve, az eddigieknél is lassabban emelkedett a magasba. A ló ismét nyerített, és a kecske is mekkentett egy rövidet. A történet tanulságát, az igazságot mindenki megtudta, még a ló is, egyedül a kecske nem, mert ő csak lengett lomhán a száraz kötélen az égbe meredő sorompó felhúzott csúcsán, s nem adhatta tovább az információt kecsketársainak, hogy az igazság kiderítése némely esetekben milyen nagy áldozatokkal jár.
