Egotrip

Hideg és világos minden, akár a hajnali aszfalt a Múzeum cukrászda előtt hajnali négykor, amikor már csak a Quimby zenekar és én. Tizenkét napja nem iszom töményet, úgy érzem magam, mint Komár László az IQ Casinóban, elveszett a másnaposság ereje és minden kölcsön bölcsesség, amiben olyan hazug otthonossággal mozogtam már évek óta, hogy szinte magaménak hittem, és elég volt egy levél Seroxat megsemmisíteni mindezt, visszahajtani az idő peremét.

Ez a történet az idén már nem eshetne meg velünk, de tavaly estünk annyit a történetben, hogy az idei évre is untig elég.

Van egy ilyen arc, úgy hívják, mondjuk, hogy Szekeres, ezt én találtam ki, vagy mondjuk a Hazai Attilától loptam, mert olvasni is szokok, szóval a Szekeres így hazajön, feleség sehol, elmosogatva nincs, kaja nincs, ilyen rendetlenség meg minden, kurvára dühös lesz a Szekeres, dolgozik a pasi egész nap, mint állat, meg lehet érteni, tökre kiakad, ki szereti az ilyet?, leül a hokedlire, benyomja a tévét, várja a feleségét, az meg fél óra múlva így hazajön, érted, narancslikőrszaga van a szájának, ezt azonnal megérzi a Szekeres, hol a kurva istenbe voltál, kérdezi a Szekeres, és akkor mondjuk azt, hogy a Szekeres beszámoltatja a feleségét.

Most egy pillanatra állítsuk meg a filmet. A képen Bélát látjuk a vaginálisan szűk előszobában, amint éppen barkácsol, előtte-rajta virágmintás flanelkötény, arcán hulló forgácsok ellen is hatékony AIDS-szemüveg, kezében Turul márkájú dekopírfűrész, szemében az országalapítók odaszánása, erős béke és végtelen eltökéltség. Most indulhat a film tovább. A dekopírfűrész belemar az erősen vécédeszkára emlékeztető alkalmatosságba, ami még csak formálódik, de elkészülvén is erősen vécédeszkára fog emlékeztetni, bár nem az. A dekopírfűrész hangja betölti a társasházat, olyan, mintha egy alumíniumkonténerbe összezártuk volna Hodosán Rózát Bayer Zsolttal, csillapíthatatlan, egyre erősödő visítás, hallani, ahogy - elnyomva a kegyetlen hangot - sorra záródnak be a lichthof szellőztetés céljából nyitva hagyott ablakai.

Ez a tél se vitt el bennünket, mondom E. Kornélnak a Déliben, mert persze csak ketten jöttünk össze, a többiek majd utánunk jönnek, mondták. Van még három percünk, egy Unicum, egy pohár belefér, E. Kornél nem iszik rövidet. Viszont Wernesgrünert csomagolt, Kelenföldön kibontjuk, jól nézd meg, mondom néki, ott áll az Utolsó Réti Sas Épülete, itt fogjuk bevégezni. De még csak Budaörs. E. Kornél éppen boldog, éjszaka német lovagköltőket olvasott, tegnap visszavásárolta Mallarmét, kabátzsebében Vladimír Holan. Az enyémben laposüveg, aggódom, beengedik-e. Tatabányán még nem voltam meccsen, E. Kornél utoljára tizenöt éve "budán. Első a becsület, utolsó a Kerület. Törökbálint. Ah, szamárkordé, E. Kornél izgatottan kibont még egy dobozost, távolabb lovak. Tizenöt éve vonaton se ült, most is csak a kedvemér´. Ma van a születésnapom. Szárliget. Mellettünk idős hölgyek, olyan idősek, mint én, E. Kornél már ismerkedne a feketehajúval, enyém a vörös. Nézd inkább a tájat, az is épp oly randa. Alsógalla. Tatabányán itt kell leszállni.

A megelőző napokon hosszas erőfeszítések árán, alapos suttogó ellenpropagandával sikerült Zsiga fiunkat eltéríteni attól, hogy oroszlán legyen, mondván, ekkor megkerülhetetlen valami szőrős hacuka, amibe ha beleizzad, tuti, hogy kijön megint a bőrallergiája, úgyhogy mindenki boldog volt, amikor sikerült megállapodni abban, hogy hétpettyes katicának lenni (cuki bólogató csápokkal) bizony remek dolog lesz a maszkabálban.

közönséges kárász, lapos keszeg, bagolykeszeg, sugár kardos, szélhajtó küsz, ragadozó ön, pirosszemű kele, vörösszárnyú koncér, fejes domolykó, vésettajkú paduc, réti csík, közcsuka, leső harcsa, sebes pisztráng, színtok, kecsege tok, sőreg tok, faj tok, rágó tok, viza tok, csapó sügér, fogas süllő, kő süllő, német buczó, magyar buczó, vágó durbints, selymes durbints, tarka meny, tő ponty, széles kárász, nyálkás compó, rózsás márna, fenékjáró küllő, dévér keszeg, silány keszeg, leány koncér, kecsege, pénzes pér, galócza, amúr, bodorka, fehér busa, lápi póc, naphal, ponty, szivárványos ökle, törpeharcsa, angolna, balin, kurta baing, halványfoltú küllő, gyöngyös razbóra

2000 februárja a nagy zabálás havaként fog bekerülni a magyar történelembe. Igaz, a szegény ciánmérgezett nagy halak már nem zabálhattak ciánmérgezett kis halakat. A Tisza tájékán így nemcsak az ökológia, de a gazdaság rendje is fölborult. Másutt más halak talán ezért is buzdultak föl: most vagy soha, ki tudja, mit hoz a félelmetes sebességgel globalizálódó jövő.

Ha mondjuk télvíz idején, a legboszorkányosabban ködös napon, amikor az ember a vasorrú bábáig se lát el, meglátnám Rózsikát egy útkereszteződésben, ahogy ott áll a köd közepén, nyakig prémben s cúgos csizmában, és tátott szájjal, értetlenül bámészkodik, miközben néhány slukkban dohányzik is, és hát épp emiatt van nagy álmélkodásban, hogy vajon ezt a nagy ködöt (füstöt) ő csinálta a cigarettájával?, nos, akkor egy pillanatra megfeledkezvén magáról, kihullna ujjai közül az égő cigaretta, amely csizmája tátott szárába suhanna be, s akkor én végre odakiálthatnék neki:

Folytatva a vidéki földmíves egyszerű, ám boldog életéről szóló élménybeszámolómat, felhívom tisztelt olvasóim figyelmét - akiknek fontos közfeladataik ellátása miatt talán nem volt módjuk és lehetőségük ezen ténykörülmény számbavételére -, hogy jön a tavasz, kezdenek rügyezni a fák, lelkünk játszóterein - költőileg szólva - meglendülnek a libidókák, amiként a környékbeli macskák is félreérthetetlen hangokat hallatnak.

Egy férfi szép. Szép, mert szabad, úgy tesz, még ha ványadt is bizonyos hibás megközelítések fényében, betart bizonyos parancsolatokat, nem ad be radírozott házi feladatot, átsegít, ha kell, hogy átsegítsenek, szava eskü, karja masszív társ, meg a pónem, én kicsi pónem, markírozott arcél, felejthetetlen benyomás. Egy férfi tudja, hogy a pszichiátrián létesített kapcsolatok részben átmenetiek, részben örökké tartanak, sohasem mondja azt egy szintén kezeltnek, hogy Belladonna, sohasem ereszt hosszabb levet. Egy férfi reggelente fogat mos, vizeletet ad, és várja a vizitet, kutyákat hoznak, nemes férgeket, izmos, csodálatra méltó, fajtiszta félelmet hordoznak körbe a termen, ahol még heten fekszenek, ahol a többi hét mind beteg, de a doktor dönti el, mindent a doktor, mindent, mindent.

Kivéve sztrájknapon, akkor csak arcpuszi van. Mert nem minden előzmény nélküli az a csók, amit azzal ejtünk meg, aki hív. Mondhatom, ez a csók is csak nyelvi trükk, meg se látszik, például a hajadon.

Azért itt nem egészen egyéni, önös érdekekről van szó, távolról sem - fogalmazgattam már jó előre -, meg kell értenetek a mi szempontjainkat is, amelyek jóval magasabbak, voltaképpen elvekről, eszmékről és eszményekről van szó - mondtam már Sárikának -, joggal várható el az önfeláldozás gesztusa ezek oltárán, egy család, mit család!, a haza üdvéről van szó, nem holmi nyomorúságos anyagi szükségletekről, figyelj, Jakab, ne csináld ezt, nyugton légy, hopp!