Fotó: Sólyom Miklós
2012 januárjában amerikai ismerőseim ugyanúgy reagálnak a magyar hírekre, mint az otthoniak. Ha demokrata, mint egyikük, aki lelkesen küldi nekem az angolul megjelenő magyar híreket, az emailek mostanában a „this is worrisome” – aggodalomra okot adó – tárggyal futnak be. Ha republikánus, és épp azon munkálkodik, kit állítson ki novemberben Obamával szemben -- mert itt még azt is a választók döntik el, kit indítson pártjuk az elnöki posztért -- nem feltétlenül érti mi van azon aggódni való, hogy egy demokratikusan megválasztott párt törvényes keretek között él a nép által ráruházott hatalommal. Még Paul Krugman közgazdász barátnéjának a grafikonja is azt mutatja, hogy a Fidesz a legnépszerűbb párt ma Magyarországon, nem beszélve a százezres nagyságrendben az utcára vonuló, a kormánnyal szolidarító tömegről. De amikor múlt decemberben arra kértem az MTVA szóvivőjét, magyarázza el, hogy lehet Papp Dániel volt hír- és hírháttérműsorokért felelős főszerkesztő felelős is meg nem is a kiblőrőzött Lomniciért, mert amerikai szemmel sehogysem értelmezhető, hogyha nem volt az, miért büntették, ha az volt, miért nem rúgták ki, és Cserháti Ágnes azt a választ adja „De magyar szemmel érted azért, igaz?” az a Ponyvaregénybeli kis különbség. Apróságok, melyek sokkal inkább lenyűgöznek, mint a felhőket-csókoló toronyházak.
