15 ezer fölé emelkedett a török-szír földrengés halálos áldozatainak száma
Közel 70 ezer sebesültről tudni eddig.
Közel 70 ezer sebesültről tudni eddig.
Guberálók kutatják át a déli határkerítésnél Magyarországra bejutott ázsiai, afrikai emberek hátrahagyott holmiját, pénzt, telefont, powerbankot keresve. Az elfogott embercsempészek autóit bandák bontják szét. Az önkormányzatok hiába szerveznek rendszeres begyűjtést, nem győzik elvinni a szemetet.
1941-ben avatták fel a HÉV-pálya mellett álló parkban, Békásmegyer közvetlen szomszédságában.
Az elektromos járművek elterjedése korántsem jelent tökéletes orvosságot a közúti közlekedés okozta környezeti problémákra és a globális klímaválságra. Az akkumulátorok gyártásának, felhasználásának és újrahasznosításának súlyos társadalmi és környezeti költségei vannak – ezeket vesszük most számba.
Románként született, magyarrá vált, amerikaiként halt meg. Az 1848/49-es szabadságharcban százados, az amerikai polgárháború végén dandártábornok, Alaszka megvásárlásában szentpétervári főkonzulként működött közre. Elfeledve, szegényen halt meg, aztán hadihajót neveztek el róla, Gyulán ma szobra van.
Az áldozat édesanyja a tárgyaláson a vádlott szüleit is hibáztatta a történtek miatt.
A 2,6 milliárd forint értékű segélyt a romok alatt rekedt emberek kutatására és mentésére szánja az Unió.
Erdogan azt is bejelentette, hogy a sebesültek száma több mint 49 ezer.
13 ezren fordultak a biztosítókhoz a károk miatt.
A külügy felvette velük a kapcsolatot.
Legkevesebb 5775 épület omlott össze.
A térfigyelő kamerák rögzítették az esetet, a rendőrök alig két utcányira fogták el.