Interjú

„Egy apró univerzum”

N. Kósa Judit újságíró, helytörténész

Lokál

A szerző a százötven éves Nagykörútról írt könyvet, más fénytörésbe helyezve a kerékpárosok és autósok háborúját is. A körút születéséről, fénykoráról és a mai állapotáról beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Személyes kötődése is inspirálta a kötet létrejöttét. Milyen emlékei vannak?

N. Kósa Judit: A nagyszüleim a Ferenc körút 39. szám alatt kezdték el a közös életüket, ideszületett második gyerekként az én édesanyám is. Amikor férjhez ment, a nagyszülők lakásából leválasztottak egy kisebb részt, itt nőttem fel. Minden emlékem ehhez a házhoz köt, ahol nagy biztonságot jelentett a rokonok jelenléte. Legfeljebb csak azon csodálkoztam, miért nem itt, a körúton lakik mindenki. Engem nem zavart a zaj, a forgalom, csak később, amikor huszonévesen elköltöztem otthonról, akkor vettem észre, hogy vannak más jó helyek is a világban. Olyan volt, mint egy apró univerzum. A nagymamám számára valóságos expedíció volt, amikor a sarki közért helyett, ahol semmit nem lehetett kapni, cserébe rendkívül udvariatlanul küldték el az embert, a túloldalra, a gebinesbe járt vásárolni, ahol mindent megkapott. Én a Bakáts téri általános iskolába jártam, de később, amikor a négy villamos­megállónyira lévő Madách Gimnáziumban folytattam, úgy éreztem, nagyon messze járok az otthonomtól.

MN: Vaskos, kilós, gazdagon illusztrált könyv született. Milyen módszerrel dolgozott rajta?

NKJ: Csodálkoztam, hogy miközben az Andrássy útról, a Margitszigetről és más ikonikus budapesti helyekről több kötet is született, a Nagykörút történetét nem dolgozta fel senki. De az is az igazsághoz tartozik, hogy öt vagy tíz évvel ezelőtt nem lehetett volna megírni ezt a könyvet, akkora segítséget jelentett az Arcanum digitalizált sajtóarchívuma. Nagyrészt ezekre a forrásokra támaszkodtam. A vendéglátóhelyek és a tömegközlekedés történetét nem illett volna másra bízni, mint Saly Noémire és Legát Tiborra, ez a két fejezet az ő munkájuk. Hálás vagyok Erdős Dénesnek, aki a képanyagot válogatta, illetve Török Gyöngyvér szerkesztőnek és Pintér Józsefnek, a kötet tervezőjének.

MN: Újdonságként olvastam, hogy Andrássy Gyula miniszterelnök szorgalmazta egy párizsias, hosszú körút megépítését. Valóban ilyen fontos szerepe volt?

NKJ: Andrássy szerepéről addig nem mondhatok biztosat, amíg fel nem kutatom az ide vonatkozó levéltári forrásokat. Azt azonban nem elrugaszkodott dolog feltételezni, hogy ő, aki amúgy is világos elképzelésekkel bírt a fővárosi fejlesztésekről, a Lánchidat mentesítő két Duna-hídról és a Vár átalakításáról, világlátott emberként a Pest sűrűn lakott részeit ölelő Nagykörúttal kapcsolatban is határozott volt.

MN: Széles körben ismert Reitter Ferenc terve a pesti hajózási csatornáról, még ma is megragadja az ember képzeletét. El tudja képzelni, hogy megvalósul?

NKJ: Az elmúlt szűk kétszáz évben Budapest jóval nagyobbra nőtt, mint azt akkor bárki sejtette volna, nem hiszem, hogy a csatornának lenne helye. Az építészek és várostörténészek eddig csak Reitter tervrajzaival találkoztak – a fejlesztés célja az árvízmentesítés lett volna –, de a könyvben a korabeli sajtóvisszhangját is felkutattam, s kiderült, hogy az idő előrehaladtával azért egyre kevésbé vették komolyan, hogy Pestből valaha is Velence válhat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.