Magyar Narancs: Személyes kötődése is inspirálta a kötet létrejöttét. Milyen emlékei vannak?
N. Kósa Judit: A nagyszüleim a Ferenc körút 39. szám alatt kezdték el a közös életüket, ideszületett második gyerekként az én édesanyám is. Amikor férjhez ment, a nagyszülők lakásából leválasztottak egy kisebb részt, itt nőttem fel. Minden emlékem ehhez a házhoz köt, ahol nagy biztonságot jelentett a rokonok jelenléte. Legfeljebb csak azon csodálkoztam, miért nem itt, a körúton lakik mindenki. Engem nem zavart a zaj, a forgalom, csak később, amikor huszonévesen elköltöztem otthonról, akkor vettem észre, hogy vannak más jó helyek is a világban. Olyan volt, mint egy apró univerzum. A nagymamám számára valóságos expedíció volt, amikor a sarki közért helyett, ahol semmit nem lehetett kapni, cserébe rendkívül udvariatlanul küldték el az embert, a túloldalra, a gebinesbe járt vásárolni, ahol mindent megkapott. Én a Bakáts téri általános iskolába jártam, de később, amikor a négy villamosmegállónyira lévő Madách Gimnáziumban folytattam, úgy éreztem, nagyon messze járok az otthonomtól.
MN: Vaskos, kilós, gazdagon illusztrált könyv született. Milyen módszerrel dolgozott rajta?
NKJ: Csodálkoztam, hogy miközben az Andrássy útról, a Margitszigetről és más ikonikus budapesti helyekről több kötet is született, a Nagykörút történetét nem dolgozta fel senki. De az is az igazsághoz tartozik, hogy öt vagy tíz évvel ezelőtt nem lehetett volna megírni ezt a könyvet, akkora segítséget jelentett az Arcanum digitalizált sajtóarchívuma. Nagyrészt ezekre a forrásokra támaszkodtam. A vendéglátóhelyek és a tömegközlekedés történetét nem illett volna másra bízni, mint Saly Noémire és Legát Tiborra, ez a két fejezet az ő munkájuk. Hálás vagyok Erdős Dénesnek, aki a képanyagot válogatta, illetve Török Gyöngyvér szerkesztőnek és Pintér Józsefnek, a kötet tervezőjének.
MN: Újdonságként olvastam, hogy Andrássy Gyula miniszterelnök szorgalmazta egy párizsias, hosszú körút megépítését. Valóban ilyen fontos szerepe volt?
NKJ: Andrássy szerepéről addig nem mondhatok biztosat, amíg fel nem kutatom az ide vonatkozó levéltári forrásokat. Azt azonban nem elrugaszkodott dolog feltételezni, hogy ő, aki amúgy is világos elképzelésekkel bírt a fővárosi fejlesztésekről, a Lánchidat mentesítő két Duna-hídról és a Vár átalakításáról, világlátott emberként a Pest sűrűn lakott részeit ölelő Nagykörúttal kapcsolatban is határozott volt.
MN: Széles körben ismert Reitter Ferenc terve a pesti hajózási csatornáról, még ma is megragadja az ember képzeletét. El tudja képzelni, hogy megvalósul?
NKJ: Az elmúlt szűk kétszáz évben Budapest jóval nagyobbra nőtt, mint azt akkor bárki sejtette volna, nem hiszem, hogy a csatornának lenne helye. Az építészek és várostörténészek eddig csak Reitter tervrajzaival találkoztak – a fejlesztés célja az árvízmentesítés lett volna –, de a könyvben a korabeli sajtóvisszhangját is felkutattam, s kiderült, hogy az idő előrehaladtával azért egyre kevésbé vették komolyan, hogy Pestből valaha is Velence válhat.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
