chili&vanília

Mitől frankfurti a frankfurti?

Gasztro

Tripla frankfurti leves kimchivel

Hétköznapi konyhánk, de még inkább menzák és kantinok gyakori fogása, divatosnak semmiképpen nem nevezhetjük, talán feledésbe merülőben van, pedig jó alapanyagokkal, tisztességesen elkészítve akár még divatja is lehetne. A frankfurti leves még véletlenül sem Frankfurtról kapta a nevét – sőt, eredetileg ez egy cseh leves, leginkább egy rántott, köménymagos krumpli­leves, virslivel. A frankfurti jelző elsősorban a virslire utal (angolul és németül is a frankfurter = virsli). A kelkáposzta már magyar csavar, később került bele, nem tudni, ki által és milyen megfontolásból. Az alább ajánlott, gyors, hétköznapi leves semmiképpen nem a menzás frankfurti leves. Könnyebb, érdekesebb, nincs agyonrántva, a végén pedig egy kis kimchi ad hozzá némi élénk, rafinált csípősséget, ez természetesen elhagyható, vagy helyettesíthető némi savanyú káposztával és csilivel. Mindenféle kel- és káposztaféle maradékának felhasználására is nagyszerű lehetőség, a kelkáposztán kívül nyugodtan főzhetünk bele hűtő mélyén búslakodó kínaikel-negyedeket, vagy pár szem kelbimbót is, mindnek meglesz benne a maga helye. Virsli egyáltalán nincs benne – a neve így máris billeg –, helyette néhány karika jófajta kolbász ízesíti. Ebben a formában egész könnyű kis leves, persze, ha valaki laktatóbbra szeretné készíteni, nyugodtan főzhet bele tartalmasabb kiegészítőket, úgymint rizst vagy tésztát.

Tripla frankfurti leves kimchivel

Hozzávalók (4 tányérhoz)

 

2 evőkanál olaj

10 dkg kolbász, felkarikázva

4 gerezd fokhagyma, vékonyra szeletelve

½ teáskanál köménymag

½ kg krumpli, felkockázva

1 evőkanál őrölt pirospaprika

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.