150 ezer forintra büntethetik, aki petárdát birtokol

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. december 27.

Élet + Mód

A pirotechnikai termékek veszélyeire figyelmeztet a rendőrség, a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat.

A pirotechnikai eszközök használatának veszélyeire figyelmeztetett a rendőrség, a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat csütörtökön közös sajtótájékoztatóján.

Povázsai Sándor, az Országos Rendőr-főkapitányság igazgatásrendészeti főosztálya rendészeti osztályának vezetője elmondta, az idén eddig 279 esetben indult pirotechnikai eszközökkel kapcsolatos szabálysértési eljárás.

A vonatkozó, 2011-es kormányrendelet szerint a pirotechnikai termékek hanghatás, veszélyesség és hatóanyag alapján négy kategóriába sorolhatók: az első két osztályba tartozókat egész évben lehet forgalmazni, míg a hármas kategóriájúakat - a kijelölt üzletekben vagy az ideiglenes árusítóhelyeken - csak december 28-tól december 31-ig, felhasználni pedig december 31-én 18 órától január 1-jén reggel 6 óráig lehet.

Ezen eszközöket korlátozott mennyiségben, három kilogramm hatóanyag-tartalomig szabad birtokolni háztartásonként. Interneten vásárolni, postai úton kiszállíttatni szigorúan tilos , hiszen a rendelet rögzíti azt is, hogy csak a kijelölt üzletekben vagy az ideiglenes árusítóhelyeken szabad forgalmazni ilyen pirotechnikai eszközöket. Idén több mint 660 ilyen ideiglenes forgalmazási engedélyt adott ki a rendőrség az egész országban.

Hangsúlyozta, hogy petárdát magánszemély nem használhat még az ünnepi időszakban sem, mivel már a birtoklása is szabálysértésnek számít, és 150 ezer forintig terjedő büntetéssel sújtható.

Badonszki Csaba, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos tűzvédelmi főosztályvezető-helyettese elmondta, az elmúlt években a tűzesetek zömét elsősorban az okozta, hogy meggyulladt a pirotechnikai eszközök környezetében lévő növényzet vagy a közelben lévő épület teteje, esetleg erkélye.

Ezek elkerülésére figyelni kell a tárgyak egymástól, a növényzettől az emberektől és az épületektől való távolságára, a rakéták irányára, és biztosítani kell az esetleges tűz oltására szolgáló vizet is.

A főosztályvezető-helyettes közölte, egyre többen használnak pirotechnikai termékeket, de az ezekhez köthető tűzesetek száma nem nőtt jelentősen: tavaly december 31. és január 1. között tizenhat ilyen esethez kellett kivonulniuk a munkatársainak.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója szerint a legnagyobb veszélyt az illegálisan beszerzett vagy az otthon barkácsolt pirotechnikai eszközök jelentik, de a legálisan beszerzett termékeknél is be kell tartani a józan ész szabályait.

Tavaly tizenöten szenvedtek pirotechnikai eszközöktől baleseteket, sokszor előfordult, hogy gyermekek vagy kiskorúak voltak az áldozatok - tette hozzá.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.