Élet + Mód

A politika sokat rontott a helyzeten (Topolánszky Ákos, a Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztérium kábítószerügyi koordinációért felelős helyettes államtitkára)

Azon kevesek közé tartozik, akik a kormányváltás után is a helyükön maradtak. Szakmai rátermettségét senki nem vitatja, hiszen, ahogyan ő fogalmaz, sokáig dolgozott a "terepen": református lelkészként, szociológusként, szociálpolitikusként, tizennégy éven át a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió ráckeresztúri drogrehabilitációs intézetét vezette, és megalakította a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetségét. Nemrégiben azt nyilatkozta, nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a lágy drogok fogyasztása néhány éven belül nem von maga után büntetést. A múlt héten pedig bejelentette: rövidesen két tűautomatát szerelnek fel Budapesten.

Vándorcirkuszok: A legnagyobb és a legkisebb

Hamlet belesült a nagymonológba, és a kritika úgy lehúzta, hogy évekig nem kapott szerepet. Rómeó is indiszponált volt az előadáson, de a zord kritikus mégis meleg hangon emlékezett meg róla. Rómeó ugyanis légtornász volt, és belehalt a mutatványba.
  • Sárközi Éva
  • 2003. július 24.

Például Armstrong (Pély Barnabás, a United együttes énekese, a székesfehérvári Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Jazz Szakközépiskola jazzének szakos tanára)

Értelmiségi körökben meglehetősen sommás vélemény járja a popzenével, különösen a kortárs magyar popzenével kapcsolatban. A fiú- vagy lánycsapatokat csak egy fokkal illik jobban szeretni, mint a valóságshow-k zenésszé avanzsált sztárjait. A United bizonyos szempontból mégis kivétel. Bár sokan nem szeretik zenéjüket, elterjedt nézet, hogy "azok legalább tudnak valamit a zenéről", "az a srác legalább tud énekelni".
  • R. Andróczy Orsolya
  • 2003. július 24.

Vadállatok a fedélzeten (Rodics Katalin, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese)

Mindent a szemnek, semmit a kéznek! Ez a mottója annak a kampánynak, amellyel a külföldre utazók figyelmét hívják fel arra, hogy a vadon élő állatok és növények, illetve a belőlük készült csecsebecsék megvásárlásával óriási károkat okoznak. Ráadásul a tájékozatlan turisták kellemetlen helyzetbe kerülhetnek, mert az ilyen szuvenírekre a határon elkobzás, a tulajdonosra büntetőeljárás vár. A kampányt a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a WWF Magyarországgal, a TRAFFIC Európával és a Rex Alapítvánnyal karöltve szervezte.
  • Orosz Ildikó
  • 2003. július 24.

Identitás-szupermarket - Burgenland Kismartonban (kiállítás)

Végy egy kisebb megyeszékhelyet, úgy kábé Mosonmagyaróvár méretűt, szálld meg a helytörténeti múzeumot, told a sarokba a szövőszéket és a helyi Neander-völgyit, takard le a barokk girlandokat, és állapodj meg a helyi Match-csal, hogy kölcsönözzenek számodra néhány lehasznált áruházi gondolát, hűtőt és mélyhűtőt, no meg egy valódi pénztárgépet. Ja, és a lényeg: alkoss e márkanevekből egy új akronímet, mely mondjuk, azt takarja, hogy Mosoni Azonosságok Tchodaboltja (Match).
  • Kovács Éva

    (Bécs)

  • 2003. július 17.

Szülésznőképzés: Az első lépések

Magyarországon a szülésznők működése csak a kórházra és egy bizonyos segédszerepre korlátozódik. A szülésvezetés az orvos feladata és felelőssége, jelenléte minden esetben kötelező. A szülésznők oktatásában is ez a szemléletmód tükröződik, így legtöbbjüknek nemhogy lehetősége, de megfelelő ismeretei és gyakorlata sincs az önálló munkavégzéshez.
  • Mészáros Orsolya
  • 2003. július 17.

Osztrák állatvédők Magyarországon: A paradicsom meghódítása

"Vigyétek már el a németjuhászt is!" - mutat könyörögve a celldömölki sintér a szomorú pillantású, öreg állatra a szűkös ketrecben. A bécsi állatvédők öreg furgonja dugig tele van megmentendő négylábúakkal, de ha a gyepmester által hozott kölyökkutyák a Narancs különítményének autójával utazhatnak, a németjuhász még beférhet lábhoz. A halálosan rettegő, összes lábát kitámasztó kutya ötödikként kerül a furgonba, a kölykök pedig hozzánk. A szomszédos gyomos területen lakó csontsovány macskahadnak még kiborítunk úgy három kiló konzervtápot a földre. A macskák álmélkodva bújnak elő, a kutyák ugatnak. Lassan elindulunk.
  • Miklósi Gábor
  • 2003. július 10.

Sci-fi fesztivál Salgótarjánban: Makkal álmodik

Salgótarján, sci-fi fesztivál, Darth Vader - ez együtt így szinte már túl sok is ahhoz, hogy igaz legyen. Mire meg kiderülne, hogy mindez még a semmihez is túl kevés, már késő: magába zár a vasbeton, s nincs menekvés a halálcsapdák, vadmalacok és üveggyárak városából.

Kínaiak Magyarországon: Kelet népe

A Magyarországon élő mintegy tízezer kínai többsége kereskedelemmel foglalkozik. A közhiedelemmel ellentétben a kolóniában nincs jelen a "kínai maffia". Noha sújtja őket diszkrimináció, éles rasszizmussal ritkán találkoznak.
  • 2003. július 3.