Hamlet belesült a nagymonológba, és a kritika úgy lehúzta, hogy évekig nem kapott szerepet. Rómeó is indiszponált volt az előadáson, de a zord kritikus mégis meleg hangon emlékezett meg róla. Rómeó ugyanis légtornász volt, és belehalt a mutatványba.
Az ócska cirkuszsátor zsúfolásig megtelt, amikor a vándortársulat először járt a városban, mivel híre kelt, hogy az idomár különleges állatszámot mutat be: együtt lép fel három vaddisznó és egy hiúz. A hiúzt pórázon tartotta az artista, a disznók szabadon sétáltak a fűrészporban. Rács nem volt. A szám kellős közepén hirtelen sötét lett. "Áramszünet van - jelentette be a porondmester -, kérjük, őrizzék meg nyugalmukat, a műsor azonnal folytatódik." Persze pánik tört ki, az esetről napokig cikkeztek a lapok, pedig nem esett baj. A póráz erős volt, a vadkanokat elkapták a díszletmunkások. A brassói történetet Sorin, a román vendégmunkás mesélte Tiszaföldváron, miután társaival lebontotta a cirkuszi tábort. "Áramszünet pedig azért volt, mert a városi villanyhálózat nem bírta a terhelést, a cirkusz nagy teljesítményű reflektorai kivágták a biztosítékot. Nálunk ilyen nem fordulhatott volna elő, mivel saját aggregátorunk van!"
Sorin évek óta dolgozik cirkuszoknál, kiválóan beszél magyarul, de valamennyire angolul, olaszul és franciául is. Nyelvtudását - így meséli - "a feliratos filmek iránti szenvedélyének köszönheti". Richter úr, a Magyar Nemzeti Cirkusz (MNC) igazgatója otthon, Romániában fedezte fel és csábította a társulatához. De nemcsak őt, hanem még további 31 embert, így az MNC technikai személyzete kizárólag román vendégmunkásokból áll, mert "a románok jól dolgoznak, olcsón, és még büszkék is erre a cirkuszra. Cseppet sem számít, hogy
'magyar' meg 'nemzeti' "
Richter József tulajdonos és cirkuszigazgató civilben jól szituált üzletembernek tűnik. Az is: az MNC sikeres üzleti vállalkozás, de a direktornak mellesleg van egy budapesti szállodája is. Korábban több híres száma is volt, az egyikkel elnyerte a monte-carlói fesztivál Ezüst Bohóc díját. A tömör ezüst szobrocskát mindenhová magával viszi. A Magyar Nemzeti Cirkuszt kilenc éve alapította, fáradságos küzdelem árán, amit azért folytatott, hogy a "nemzeti" szót használhassa. Szerinte minden országban van "nemzeti" cirkusz, és ezek nem feltétlenül állami vállalkozások. Neki jutott eszébe először, hogy így nevezze társulatát, s hosszú pereskedés után el is érte célját. Felesége, a híres Renz-dinasztia leszármazottja, már nem lép fel, maga Richter úr is konferansziéként áll a porondon. Az MNC társulatában mégis csak a családtagok - Richter úr két fia és menye - tekinthetők állandó fellépőnek. Lovasakrobaták. Az idősebbik, Flórián idén Hortobágyi Károly-díjat kapott, ami a cirkuszszakma legnagyobb elismerése, a kisebbik még csak kilencéves, de majd' minden este porondon van. A többi artista egy-egy idényre szerződik.
Az MNC idei turnéjának negyedénél tart - most két napot Martfűn töltenek. A város legszebb részén táboroztak le, a polgármesteri hivatal melletti tó partján. Az egész rétet bekerítették, pénztárként régi, faszerkezetes cirkuszkocsi szolgál. Az igazgató különleges, 64 négyzetméteres mozgó "lakása" viszont korántsem régimódi: kézzel szőtt perzsaszőnyegek a padlón, márványborítás a konyhaszekrényen. A nappaliban óriási televízió műholdvevővel, az asztalon laptop, a fürdőszobában jakuzzi. A polcon közös fotó a monacói hercegi családdal. Természetesen légkondicionált.
A placc középen magasodik a nemzetiszínű, négytornyú sátor, körötte további lakókocsik. Az állatokat a sátor mögött szállásolták el, a tigrisek egyesével-kettesével egészen kicsi ketrecekben pihegnek a nagy melegben. Richter úr megnyugtat, "ha több napot töltenek egy helyen, kifutót építenek nekik, ahol kényelmesebben elvannak". A lovak istállószerű bokszokban, a zebráknak és a tevéknek pedig egy viszonylag nagy, közös karámjuk van. Az utóbbiak, úgy tűnik, egész kellemesen érezhetik magukat a cirkuszban, mert nemrégiben három tevecsikó született.
A szombat esti előadásra a város lakosságának negyede eljött, 1000 nézőjük volt, most viszont csak
210 néző
váltott jegyet. A zenekar a "Sej, haj, Rozit" játssza, majd megjelenik a cirkuszigazgató, és bejelenti: "Magyarország legszínvonalasabb cirkuszműsorát két perc múlva megkezdjük." Elsőként a "Négy Delta Fiú a forgó szemaforon" mutatkozik be, egy mérlegelven működő, kereszt alakban forgó hatalmas szerkezetet mozgatva röpködnek. A szerkentyű a mellettem ülő családot úgy megijeszti, hogy azonnal hátrébb húzódnak, de aztán magával ragadja őket a látvány: a mutatvány valóban eredeti, az artisták biztosítókötél nélkül bolyonganak a mozgó trapézon le-föl, egészen a sátor tetejéig. Ezután bohócok rontanak be, és mindenkit igyekeznek bevonni a játékba. Meglepő, de számos vállalkozó kedvű néző akad. Az MNC menüje azonban alapvetően állatszámokból áll - kutyák, zebrák, tevék, tizenegy vérszomjas tigris és Sandra, az elefánt, aki megborotvál egy nézőt. A főszerep a lovaké: megcsodálhatjuk a "két lovas léptet a kisasszony kocsiját kísérve" stílusú számot, és persze a "bécsi magasiskolát".
A zárószámra Richter úr külön is felhívta figyelmemet, mint a cirkuszművészet új irányzatának bemutatójára. A dolog lényege az igazgató szerint, "hogy az erőfeszítés ne látszódjon, a közönség pedig kizárólag a művészi képekben gyönyörködjön". A zenekar levonul, majd konzervzenére négy légtornászt huzigálnak kötélen a kupolában. A szokásos finálé helyett szökőkútorgona zárja az előadást. A nézők a furcsa befejezésen annyira meglepődnek, hogy percekig a helyükön maradnak, így a direktornak többször is el kell köszönnie, mire megértik, hogy ez már a vége, az ilyenkor szokásos artistafelvonulás ma este elmarad. Mire az utolsó néző is elhagyja a sátrat, már félig le is bontották; másnap Tiszaföldváron lépnek fel, sietni kell.
"Kis ékszerdoboz" - mondja Eötvös György, a Magyar Cirkusz és Varieté Kht. művészeti vezetője Wertheim István társulatáról. Valószínűleg már régen láthatta őket, mert még úgy tudja, Szafari Cirkusz a nevük, és a "kis ékszerdoboz" sátra is
meglehetősen szakadozott
Wertheimék Monoron táboroznak, a vasúti sínek melletti kietlen területen. Vicces lenne, ha Magyarország legszínvonalasabb cirkuszának tartanák magukat, nem is állítanak ilyet, viszont szeretetre méltók, barátságosak és elhivatottak. A legenda szerint amikor a cirkusz Salgótarjánba utazott, az előadást megnézte Zita, az ifjú óvónő. Megtetszett neki az egyik fess artista, akit történetesen Wertheim Istvánnak hívtak, és aki szokás szerint megszöktette. Azóta házasok. A család amúgy is híres a mezalianszokról. Valamikor réges-rég, amikor a családfőt még Hausernak hívták, lányába, a műlovarnőbe beleszeretett egy gróf. A lány kedvéért beállt műlovarnak, majd feleségül vette. Ez a gróf hozta a Wertheim nevet.
A cirkusz állandó társulattal működő, teljes egészében családi vállalkozás. Nincs más jövedelemforrásuk. Az előadásokon Wertheim István, a felesége, három gyereke, továbbá a testvére és unokaöccsei, valamint az ő gyerekeik lépnek fel. Az igazgató egykerekűn biciklizik, kést dobál, drótkötélen egyensúlyozik, továbbá állatokat idomít, és persze zsonglőrködik. Szinte az összes számban szerepel, és még konferál is. Igaz, állatprodukció csak egy van, a pónilovas bemutató, a többi mutatvány inkább az erőn és az ügyességen múlik. A cirkusznak van egy állandó rajongója is, Farkas Attila, a Havanna-lakótelepi gépkezelő. A fiú húsz éve minden műsorukat megnézi. Már szinte családtag, ő szedi a jegyeket. Ma este sok dolga lesz, mert a cirkusz utoljára játszik ebben az idényben Monoron, és ezt a fontos eseményt a városka apraja-nagyja eljött megtekinteni. "Gyerekek, itt vagytok mindannyian?" - kiáltja el magát Wertheim úr teljes porondmesteri díszben, a megszólítottak lelkesen sikoltoznak. Mindenki igyekszik jól érezni magát. Nem olyan nehéz, csak egy kicsit hunyorítva kell nézni. Akkor majdnem olyan, mint a Fővárosi Nagycirkuszban, mégsem kellett Pestre utazni.
Dinasztiák
Magyarországon napjainkban 18-20 vándor-, pontosabban utazócirkusz működik. Az artisták ugyanis kikérik maguknak, ha vándorcirkuszosként aposztrofálják őket. Wertheim István szerint azért, mert "régen még igaz volt a vándor, a ló vontatta cirkuszkocsik előre meg nem határozott úti cél nélkül indultak bele a világba, manapság viszont nem lehet céltalanul vándorolni, ők utaznak egyik városból a másikba". A truppok száma változik, mert a társulatok hol szétválnak, hol összeolvadnak, hol tönkremennek. Eötvös György, a Magyar Cirkusz és Varieté Közhasznú Társaság (Maciva) művészeti vezetője szerint a produkciók színvonala enyhén szólva változó. Az 1954-től működő Maciva, akkor még vállalat néven, a rendszerváltásig az artisták és cirkuszok felügyeleti szerve volt, és pontos nyilvántartást vezetett róluk, de ma már nem kötelező bejelenteni náluk a cirkuszalapítást, és nem feladatuk az ellenőrzés sem. "Van, amire büszkék vagyunk, és van, amit sajnálunk, de nem áll módunkban változtatni rajta" - mondja Eötvös. Példát azonban nem mond, elvégre az ember a családtagjairól sem szívesen árulkodik idegeneknek. Az artistacsaládok olyanok, mint az európai uralkodói dinasztiák, több száz évesek, és mindenki rokona valamilyen fokon mindenkinek. A társulatok családi alapon működnek, az igazgató mindig a családfő, a tagok a rokonság. A szövevényes rokoni viszonyok pedig úgy alakultak ki, hogy a híres cirkuszi dinasztiák az évszázadok alatt szinte csak egymással házasodtak. Mivel folyton úton vannak, kissé bonyolult a gyerekek taníttatása. Régebben mindig ott jártak iskolába, ahol éppen felléptek. A rendszerváltás óta, talán az oktatási finanszírozás rejtelmei miatt, általában magántanulók. Az artistaképzőt sem ők töltik meg. Amit tudnak, a szüleiktől tanulják el.
Számokban
Magyar artistát szinte csak a vándorcirkuszban láthatunk. A Fővárosi Nagycirkusz csak egészen kivételes esetben, tizenöt évente egyszer hívja meg őket. Ez a csoda nemrég megtörtént, Richter József társulata, akik kategóriájukban a legnagyobbak, néhány hónapja a Városligetben szerepeltek. A Magyar Nemzeti Cirkusz néven működő csoport 60 fős: 20 artista, 32 tagú technikai személyzet és 8 tagú fúvószenekar alkotja. 50 idomított állatot tartanak: tevéket, zebrákat és kutyákat, továbbá egy elefántot, 22 lovat és 11 tigrist. Ez a rengeteg állat és ember utazáskor 600 méter hosszú karavánt alkot. Sátruk 1500 férőhelyes, és bár ennyien még sosem voltak, gyakori az ezer körüli nézőszám. Az idei turné Miskolcon indult, felléptek Tatabányán, Kiskunhalason, Szegeden és Martfűn, Tiszaföldváron, Kecskeméten és Szolnokon. Nyáron letáboroznak: két hónapig Balatonlellén láthatók.
Hazánk legkisebb utazócirkusza a Wertheim Cirkusz. A Wertheim István vezetésével és családtagjai részvételével működő trupp 12 tagú. A társulathoz tartozik még hat póni és két kígyó, valamint néhány lakókocsi. Egy szakadozott sátorban tartják az előadásokat, amelyben 43 összecsukható kempingszék alkotja a páholysort, s fölötte két karéjban, 8 soros tribünökön, egy-egy szál deszkán ülhet a közönség olcsóbb jegyet váltott része. A nézők száma gyengébb napokon 50 körüli, és 400 volt a csúcs. Az idei évadot Monoron kezdték, ahol egyébként a téli szállásuk is van, majd Gyál, Pestlőrinc, Rákoskeresztúr és Salgótarján következik, ahonnan egészen Nyíregyházáig mennek.
