Az ELTE Személyiség- és Egészségpszichológiai Tanszékének munkatársa a szórakozóhelyeken tapasztalható droghasználatot, illetve az ártalomcsökkentés lehetőségeit vizsgálta.
Magyar Narancs: Mindenhol azt hallani, ha parti, akkor drog. A kutatások is ezt igazolták?
Demetrovics Zsolt: 1997-ben Budapesten, 1999-ben pedig a főváros mellett Pécsett, Szombathelyen, Debrecenben és Miskolcon vizsgáltuk a drogok jelenlétét, illetve a használat jellemzőit a táncos szórakozóhelyeken. Ezerötszáz fiatalt kérdeztünk meg hagyományos diszkókban, kisebb klubokban, valamint olyan partikon, amelyek elsősorban nem helyhez, hanem szervezőkhöz és dj-khez kötődtek. Mindenhol az átlagnál magasabb értéket találtunk: kimutattuk, a drogot valaha kipróbálók aránya több mint ötvenszázalékos, és közel minden harmadik megkérdezett mondta azt, hogy használt valamilyen szert egy hónapon belül. Magas volt a hetinél gyakoribb használat is, az aktuális fogyasztók közel negyven százaléka jelezte, hogy a kérdezést megelőző hónapban ötnél többször használt valamilyen drogot.
MN: Függőknek tekinthetők?
DZS: A heti, kétheti vagy annál ritkább használat a jellemző. Csupán négy százalékuk mondta, hogy mindennap használ valamilyen kábítószert. A többség nem éli meg jelentős problémaként a droghasználatot. A legmagasabb értéket a partikon mutattuk ki, de bebizonyosodott az is, hogy a közönség egyáltalán nem tekinthető deviáns csoportnak. Sőt az átlagosnál kedvezőbb a családi és szociális hátterük, magasabb a várható iskolai végzettségük. És ha azt nézzük, hogyan élik az életüket ezek a fiatalok, egy kis százalékot leszámítva a többséghez képest nem mutatnak eltérést. De a partik világát is mainstream jelenségnek tekinthetjük, nem deviáns szubkultúrának, noha vannak ilyen jegyei. Viszonylag rövid a történet, ha jól tudom Magyarországon 1987 nyarán volt az első "parti", de nincsenek adataink, nem tudjuk, pontosan mi történt az elmúlt tizenhat évben. Pedig érdemes lenne alaposabban megvizsgálni, hogyan alakult a "kiöregedett" partijárók sorsa. Csak anekdotikus adataink vannak, melyek szerint legtöbbjüknél a partira járás és a drogfogyasztás életük egy időszakához tartozik, aztán eltűnik sok más ifjúsági viselkedésformával együtt. Persze vannak kivételek.
MN: Milyen szereket használnak a leggyakrabban?
DZS: A marihuána mellett az amfetamin és az ecstasy vezet, de például a goa partik leginkább az LSD-hez kötődnek. Nyilván a transzcendentális zenék inkább vonzzák a hallucinogéneket, míg a pörgősebbek a stimulánsokat. Sokan "bűnös" összefüggést vélnek felfedezni a zene és a droghasználat között, pedig ez nem egy új dolog, gondoljunk csak a hatvanas évek "pszichedelikus" rockzenéjére. Ráadásul a média is gyakran mutat be nagyobb veszélyt a valósnál. Egy angol kutató kiszámolta, hogy 1987 és 1994 között nagyjából mennyi ecstasy tabletta fogyhatott el az országában, és ehhez képest összesen negyvenkét haláleset történt, ami egy a három és fél millióhoz kockázati arányt jelentett. Ezzel szemben a Brit Ejtőernyős Társaság jelentése szerint az ejtőernyős ugrás halálos kockázata egy a nyolcvanötezerhez.
MN: A külföldi vizsgálatok mit mutatnak?
DZS: Néhány európai nagyvárosban végeztek hasonló kutatásokat, azokhoz képest nagyon hasonló eredményekre jutottunk. A különbség az, hogy Magyarországon a kokain- alacsonyabb, míg az amfetaminfogyasztás magasabb értékeket mutat, aminek elsősorban anyagi okai lehetnek. Úgy tűnik, hogy a techno, rave, house és hasonló zenei irányzatokhoz kapcsolódó droghasználat tényleg globális jelenség, és Magyarországon is úgy fest a helyzet nagyjából, mint Berlinben, Moszkvában vagy Amszterdamban. És természetesen ott sem deviáns csoportokról van szó. Lehet, hogy közhelynek tűnik, de a mai világnak az egyik fontos jellemzője a felgyorsultság, a másik pedig a "mechanikusság", a gombnyomásra működő világkép. Ide tartozik az a szemlélet is, hogy "minden megvásárolható". Még az érzelmek is. Mit sugallnak a reklámok? Ha a megfelelő üdítőitalt iszom vagy csokoládét eszem, akkor sikeres leszek a partnerkapcsolataimban. Ha fáj a fejem, a torkom vagy bármi más, csak a megfelelő kapszulát kell bekapnom. A mai fiatalság erre szocializálódott, tehát nem csinál mást, mint amit a reklámokon és más csatornákon keresztül lát. Ami deviánssá teszi, annyi, hogy illegális szereket használ, de a mechanizmus analóg azzal, amit a felnőtt-társadalom amúgy üzen neki: "ha valami gáz van, csak kapd be a megfelelő szert, és a baj megszűnik". A hazai és külföldi vizsgálatokból kitűnik, mennyire gyakori a tizen-, huszonéves korosztály körében az érzelmi üresség, a depresszív hangulat. Ilyenkor gyakran megjelenik a kábítószer. A gyerek rosszul érzi magát, nem tud kapcsolatokat kialakítani, bekap egy ecstasyt. Valami öngyógyítási kísérlet van ebben, ami persze nem működik, mert a szereknek van egy visszacsapó hatásuk, amitől másnap még rosszabb a hangulat, és még nehezebb másokkal szót érteni.
MN: A Társaság a Szabadságjogokért nemrég nemzetközi konferenciát tartott az ártalomcsökkentő drogpolitikáról. Akkor arról beszélt, hogyan működhet ez a módszer a szórakozóhelyeken.
DZS: Az ártalomcsökkentés alapvetően arról szól, hogy el kell fogadni: a droghasználat létezik. Hiába szeretnénk, hogy ne legyen, van, így aztán meg kell keresni a lehetőségeket, hogy minél kisebb egyéni és társadalmi kárral járjon. Az ártalomcsökkentés hagyományosan inkább a heroinhasználathoz kapcsolódik, hiszen itt a leglátványosabbak a veszélyek: fertőzés, túladagolás, betegségek, hajléktalanság, kriminalitás. De a megközelítésnek a szintetikus drogok esetében is megvan a jelentősége, még akkor is, ha a kockázatok valójában nem olyan jelentősek, mint a heroinnál.
MN: Mit lehet egy diszkóban "ártalomcsökkenteni"? Úgy tudom, a partikra járó fiatalok kinevették a "drogmentes szórakozóhelyekért" akciót.
DZS: Nem ismerem a pontos történetet, de ez valóban elég rossz megfogalmazásnak és irreális célkitűzésnek hangzik. Az ártalomcsökkentésnek egyik fő elve, hogy reális és pragmatikus legyen, ne pedig olyan megvalósíthatatlan, de amúgy jól hangzó, vágyott célokat fogalmazzon meg, mint a drogmentes diszkó. Fontos a célok hierarchiája is: ha nem tudom elérni, hogy ne legyen drog, akkor legalább azt érjem el, hogy biztosan legyen hideg víz a mosdóban. Kitalálhatok bármilyen szép megelőző vagy gyógyító tevékenységet, megette a fene az egészet, ha nincs összhangban a kliens igényével. Nem mellékes szempont a költséghatékonyság sem. A diszkókban sokkal olcsóbb ezeket az ártalomcsökkentő módszereket megvalósítani, mint rendőrségi erőkkel megpróbálni visszaszorítani a problémát. A rendőrségi beavatkozás amúgy is problémás, mert ezzel rejtetté válik a drogozó populáció, s így a segítők számára sem lesz elérhető.
MN: Tehát azt jelenti az ártalomcsökkentés, hogy van hideg víz a vécében?
DZS: Nem, ezt tudtommal törvény szabályozza. De kezdjük azzal, hogy milyen veszélyei vannak a pszichostimulánsok vagy a hallucinogének használatának ezeken a helyeken. Az egyik a kiszáradás, ugyanis ezek a szerek eleve vízhajtó hatásúak, hozzá még a tánc... Szóval nagyon nagy a folyadékveszteség, ami egy bizonyos határon túl akár végzetes következményekkel is járhat. A másik a túlhevülés, amely a rosszul szellőztetett térben, folyamatos testmozgás mellett könnyen felléphet. Előfordulhatnak pszichés problémák is. Az LSD használatánál a leggyakoribb, de a marihuánánál is felléphet pánikreakció. Hogy milyen ártalomcsökkentő módszerek jöhetnek szóba? Valóban ilyen például az ivóvízhez való hozzáférés is, amit jogszabályba is foglaltak, vagy hogy egy szórakozóhelyen a legolcsóbb ital ne alkoholtartalmú legyen. Hogy csak annyi embert engedjenek be, ahány férőhely van, hogy a szellőztetést, a folyamatos légcserét megoldják. Emellett jó, ha van egy úgynevezett chillout room, azaz pihenőszoba, ahol halkabb a zene, le lehet ülni, "megpihenni". Legyen megoldva a tömegközlekedés. Mindez persze evidensnek tűnik, de nagyon sok múlik rajta. Emellett az is lényeges, hogy legyen olyan személy a szórakozóhelyen, aki felismeri a túladagolásos esetet, tud elsősegélyt nyújtani, ki tudja hívni a mentőket. Legyenek olyan segítők, akik - ha valakinél pszichés probléma lép föl - intézkedni tudnak.
MN: Vannak?
DZS: A Kék Pontnak létezik Party Service szolgáltatása, Pécsett is működik a Bulisegély nevű szervezet. Ezek a civil kezdeményezések úgy néznek ki, hogy fiatal segítők, szociális munkások elmennek egy-egy partira, és ott egy nyugodtabb helyen leülnek. Van náluk víz, vitamin, keksz, óvszer, szóróanyagok, és az este folyamán lehet velük beszélgetni, és egyben kapcsolati lehetőséget is jelentenek azok számára, akik esetleg később segítséget keresnének. Ezek a szervezetek az underground partik világában már ismertek, a szervezők is hívják őket. Viszont a profitorientált diszkókban kevésbé tartanak igényt erre. Az egész azon áll vagy bukik, milyen az együttműködés a hely üzemeltetője, az önkormányzat, a rendőrség, a mentőszolgálat és a helyi civil szervezetek között. Ha van egy erős hatósági jelenlét, amelyik a diszkót fenyegeti bezáratással, akkor a tulajdonos, a jelenlegi törvényi helyzetben, nem fog odahozni olyan szolgáltatásokat, amelyek arra engednek következtetni, hogy droghasználat van a szórakozóhelyen. (Akkor sem, ha amúgy pontosan tudjuk, hogy valamennyi szórakozóhelyen van droghasználat. Akkor is, ha tesz ellene valamit, és akkor is, ha nem.) És ha rosszul lesz valaki, akkor inkább elviszik a kidobóemberek három sarokkal arrébb, és otthagyják, mint hogy mentőt hívjanak. Senki nem kockáztatja szívesen a saját üzletét.
MN: Nem lehetne őket is bevonni a párbeszédbe?
DZS: Három évvel ezelőtt az Ifjúsági és Sportminisztérium kezdeményezésére találkoztak a szakemberek és több kisebb-nagyobb szórakozóhely vezetője. Arról beszélgettünk, hogyan lehetne ezeket a helyeket biztonságossá tenni. 2001-re kidolgoztunk egy részletes programot, amely tartalmazta, milyen feltételeknek kellene teljesülniük, létrejött a Biztonságos Szórakozóhely Egyesület. A lényeg a kölcsönösség, tehát a rendőr ne azt gondolja, hogy ez itt a fertő, és a diszkós csinálja a drogosokat. A másik oldalról viszont ne az legyen a kiindulópont, hogy a rendőrséggel nem lehet együttműködni. Mi egyébként azt javasoltuk, hogy együtt kell működni velük, a beléptetésnél például jó, ha van egy rendőr, mert motozásra csak ő jogosult, és a drogot sem veheti el a biztonsági ember. Bent viszont már nem szerencsés a jelenléte. Ott segítők legyenek. A nemzetközi tapasztalat szerint ha sok a rendőr, akkor láthatatlanná válnak nemcsak a droghasználók, hanem maguk a partik is. És akkor már a segítők számára sem elérhetők.
Illegális drogfogyasztás a táncos szórakozóhelyeken (1999)
Biztosan drogfogyasztási célú használat - 52,6 százalék
Kannabiszszármazékok - 49,2 százalék
Amfetamin - 20,1 százalék
LSD - 19,5 százalék
Ecstasy - 12,9 százalék
Kokain - 8,8 százalék
(Forrás: Demetrovics Zsolt: Droghasználat Magyarország táncos szórakozóhelyein. L'Harmattan Kiadó, Budapest, 2001)
