Végy egy kisebb megyeszékhelyet, úgy kábé Mosonmagyaróvár méretűt, szálld meg a helytörténeti múzeumot, told a sarokba a szövőszéket és a helyi Neander-völgyit, takard le a barokk girlandokat, és állapodj meg a helyi Match-csal, hogy kölcsönözzenek számodra néhány lehasznált áruházi gondolát, hűtőt és mélyhűtőt, no meg egy valódi pénztárgépet. Ja, és a lényeg: alkoss e márkanevekből egy új akronímet, mely mondjuk, azt takarja, hogy Mosoni Azonosságok Tchodaboltja (Match).
Na, itt kezdődnének a gondok. Mennyivel szerencsésebbek az osztrákok! Van először is nekik egy élelmiszerbolt-láncolatuk, a Billa, mely a billig, azaz olcsó szóra utal, és mellesleg anno az elsők között jelent meg a vidéki falvakban, addig elképzelhetetlen bőségű árukínálattal. Ebből származott a kiállítás ötlete: a Burgenländische IdentitätsLAden.
Ilyenünk nekünk magyarul - a Csemege és az ABC elhalása óta - alighanem nincs. S ha lenne, akkor is nagy gondjaink lennének egy magyar múzeum-szupermarket áruellátásával. Merthogy mit is mutatnánk be e kiállításon? Burgenland viszont azon ritka tájak közé tartozik, melyeknek tényleg vannak az osztrák nemzetitől különböző, ábrázolható másságaik. Nemcsak közigazgatásilag különálló tartomány, de részben máig megőrizte, fenntartotta vagy éppen újrateremtette lokális és regionális azonosságait, etnikai sokszínűségét. Kezdve a lefordíthatatlan hianzisch nyelvjárástól, a horvát, magyar, roma nyelvcsoportokon és a vallási heterogenitáson át (utóbbiban egy ideje már a muzulmán is statisztikailag releváns kisebbségnek számít) egészen a couleur locale-ig, azaz az egyes települések sajátos arculatáig, melyet az osztrák társadalomtörténet lokális etnosznak nevez.
Elkelne még egy jó adag önirónia is a honi változathoz, nehogy a múzeumlátogató a plasztik világítós szittyakürtöt a bevásárlókosárba téve azt higgye, egy nemzethalálosan komoly irredenta kiállításon van, melyet a közeli Szombathelyről utaztattak épp a helyszínre. Ezen önirónia segítségével például konstatálhatnánk azt is, hogy egy helynek sok szelleme van, és mind más nyelven hablatyolnak és másról: nincs hegemón elbeszélés.
Egy csipet tudományos önreflexió is szükségeltetik, mely az identitást nem Blut und Boden szerint határozza meg, hanem - ahogy a kiállítási katalógusban, azaz a "fogyasztóvédelmi információkban" (így, magyarul) olvashatjuk - egy mindennap ismétlődő népszavazásként. Azonosságunk ismertetőjegyeit pedig olyan különös jeleknek és tárgyaknak tekinti, melyek ugyan szimbolikus értelemben "eredetiek" lehetnek, történeti bizonyítékként azonban gyakran "hamisak". A Bila amellett sem megy el szó nélkül, hogy az új évezred az identitások vására, az identitáspolitikák gigantikus piactere, az azonosság áru és fogyasztási cikk, sőt, gyakran csak ekként válik láthatóvá a nyilvánosságban.
A kiállítás szórólapja a megszólalásig hasonlít a szupermarketekére: a kiállítási tárgyak - ugyan elég drágán, de - valóban megvásárolhatók. 6,99 euróért vehetünk például anyaföldet mind a hét burgenlandi járásból, a pendlizők elemózsiáját, lezsírozott disznósültet rex-üvegben 12-ért, őrszigeti hímes tojást csekély 2,90-ért, "Land ohne Männer" társasjátékot egy húszasért - a hansági plasztikgólyát azonban elég borsos áron mérik (47 euró, de 90 cm magas), és majdnem ilyen drága
a hansági asztraháni kucsma
is "a pusztai viharok ellen". A magyar polc "light" részlegében többek között az alsóőri színjátszó csoport Naftalin című előadásának videofelvételét kínálják, a "classic"-on népzenei CD-ket és Liszt-koncertfelvételeket, a "hard core" tagozaton helytörténeti irodalmat és szépirodalmat. A legnagyobb sikere mégis a szemtelenül drágán mért (5,99 euró), de az "igazi lokálpatrióták" számára kötelező egyedi bögréknek van: Burgenland mind a 325 településének nevével - ahol kell, több nyelven is.
Az árukat 6 részlegbe csoportosították. A "haza"-termékek között található a tartományi zászló és a címer, a tartományi himnusz, az I. világháborút lezáró békeszerződések, a migráció, a hagyományos építészet, a vasfüggöny, az andaui híd és a Fertő tó, valamint Fred Astaire - utóbbiról máig él az a tévhit, hogy Burgenlandból származott. Az "isteni" termékek közül kiemelkedik Tours-i Márton alakja és a reá bazírozott, szintén hamis legenda, mely alapján 1925-ben Mártont a tartomány védőszentjévé, a Márton-napot osztrák nemzeti ünneppé avatták (jaj azóta a libáknak ilyenkor!). A "multikulti" osztályon találhatók a burgenlandi nyelvcsoportok relikviái, a "zene" részlegben Haydn és Liszt mellett többek között a horvát tamburica. A "népi kultúra" osztályon kifutó modellként láthatók és megvásárolhatók a helyi népviseletek, végül a "munka"-termékek között Nicole márkanevű fáintos otthonkát vásárolhatunk.
A koncepció másik pillérét az eredeti dokumentumok alkotják, melyek - nagy poén - a mélyhűtőkben bújnak meg. Ide zárták be ugyanis a "határtalanul tartós" termékeket: a különböző burgenlandi népcsoportok egyedülálló történeti identifikációs dokumentumait, mindössze nyolcat - ezzel is ellenpontozva a "hamis" dokumentumok, az identitásszimbólumok bőségét. Az első a keresztény kultúra legrégibb burgenlandi relikviája, a donnerskircheni bazilika IV. századból származó márvány oltárlapja. Kronológiai sorrendben a következő az első
burgenlandi Luther-biblia
1545-ből, a burgenlandi horvát nyelv első írásos dokumentuma 1568-ból, egy református imádságos könyv a Batthyány-birtokról 1576-ból és a II. Mátyás által az őrszigetieknek adományozott nemesi oklevél a XVII. század elejéről. A fagyasztóban pihen Batthyány Kristóf 1674-ből származó kiváltságlevele Sárközi Márton cigányvajdának és népeinek - az első dokumentum, mely a cigányok dél-burgenlandi letelepedéséről tudósít, de itt találhatjuk az 1833-as keletkezésű rohonci izraelita Chevra Kadisha könyvét is, mely a zsidó életet mutatja be 12 képben a születéstől a halálig. Végül maradandó emléket állít a kiállítás Johann Reinhard Bünkernek (1863-1919), az első hianzkutatónak.
A kiállításmegnyitón a látogatók rendeltetésszerűen használták a múzeumot: tömött szatyrokkal távoztak. A magyar látogatónak sem kell tanácstalankodnia, majdnem minden ki van írva magyarul is. Burgenland nemcsak identitásaiban, de nevében is őrzi nem mindig dicső közös múltunkat: 1919-ben a négy magyar megyére, Pozsonyra, Mosonra, Sopronra és Vasra utalva harapódzott el a Vierburgenland elnevezés, e megyéket az I. világháború után Ausztria ugyanis nagyon szerette volna magáénak tudni, Karl Renner pedig a Dreiburgenland névvel próbálkozott. Végül 1920 tavaszán keresztelték törvényesen is Burgenlandra a tartományt, hogy aztán a legendákba már az 52 vár országaként kerüljön bele. Egy szó mint száz, legalább annyi közünk van Kismartonhoz és Burgenlandhoz, mint Esterházy Péternek.
A kiállítást rendezte Gerhard Baumgartner, Landesmuseum Burgenland, Eisenstadt/Kismarton, Museumgasse 1/5; nyitva: kedd kivételével 9.00-17.00 között
