Élet + Mód

a kétes kimenetelű emberkísérletekkel kapcsolatos tudományos, politikai és morális fenntartásoknak.

Aszúnyog a házi légy közeli rokona, legalábbis egy rendbe, a kétszárnyúak közé tartoznak. A szúnyog azonban sokkal szebb - gyönyörködni nem szoktunk benne, inkább gyorsan agyoncsapjuk, de tagadhatatlan, hogy nincsenek rajta olyan tüskés kinövések, melyek nagyításban olyan undorítóvá teszik a legyet.

Agyulaiak először síparadicsomban gondolkodtak, de a szovjetek nem járultak hozzá, hogy hegyeket hozzanak az ellenséges Ausztriából. Második ötletük az volt, hogy elköltöznek Békéscsabára, a nagy kolbász-konkurens lakosságát gyarapítva ezzel, de ezt a csabaiak vétózták meg. Ekkor jutott eszébe valakinek, hogy ha már horizontálisan kifogytak a lehetőségek, meg kell próbálni vertikálisan, azaz kezdjenek el fúrni, hátha abból összejön valami.

Április eleje óta közel félmillió számítógép-tulajdonos csatlakozott a projekthez, melynek első célja a vezető gyermekkori halálokként számon tartott leukémia új gyógyszereinek felkutatása. A munka során több száz millió molekula rákellenes hatását értékelik olyan módon, hogy egy számítógépes modellben megvizsgálják négy, a leukémia kialakulásában kulcsszerepet játszó fehérjére gyakorolt hatásukat. A kutatók becslése szerint a feladat megoldása egy átlagos PC-n legalább 24 millió órányi gépidőt igényel, ami az ufóvadász SETI@home program (lásd keretes írásunkat) tanúsága szerint az internetre kapcsolódó PC-k üresjárataiból könnyedén összeszedhető.

hogy meghódítsa, de a végig hihetetlenül peches expedíciónak egy 8300 méter magasan bekövetkezett haláleset miatt vissza kellett fordulna. Most azonban két hazai társaság is nekivágott, hogy az akklimatizációs túrák után, szeptember elején elinduljon a csúcs felé, ahová más-más irányból érkezve, október derekán szeretnék kitűzni a piros-fehér-zöld zászlót.

Ebben vagyun mi nagyok, hogy megadjuk a módját. Január óta tart ilyen-olyan keretek közt a mulatság, melynek konkrét formáiról persze

Hogy hatvanezer sok vagy kevés, az sok mindentől függ. Elenyésző például egy brazil kupadöntő nézőszámához képest a Maracana stadionban, viszont az óbudai hajógyárin olyasmit lehetett érezni: több a soknál. Aki nem merült el valamelyik színpad előtti masszában, hogy rajongói vagy minden mindegy alapon átadja magát a zenének, az sodródhatott a tömeggel körbe-körbe, kereshette ismerőseit mobiltelefonba ordítva, kerülgethette a sátrakat, a földön fekvőket, vagy éppen egy mobil Király Tamás-divatbemutatót, ha pedig végképp reménytelen helyzetbe akart kerülni, megpróbálkozhatott azzal, hogy valamelyik kocsma pultjánál csillapítsa szomját. Hiába mondták a szervezők, a hatvanezres létszám még olyan, hogy az "infrastruktúra kényelmesen el tudja látni a tömeget", szombaton úgy tűnt, nem tudja ellátni.

Míg a Buena Vista Social Clubnak csak az emlékét őrzi Havanna, a Tropicana Night kabaréban a mai napig zajlik az élet, és állandó fellépői között van Omara Portuondo is, immár ötvenöt éve. Nem szívesen beszélnék le arról bárkit, hogy odalátogasson, mindazonáltal jeleznem kell: Omarából ugyancsak komoly dózisra számíthatunk egy hozzánk közelebb eső Szigeten. A szomszédos Margitot már megjárta májusban a BVSC-keretben, "budára saját (és ugyancsak népes) kíséretében jön. Pillanatok kérdése már csak, de azért az elmúlt hetven évet sem hagynám szó nélkül.

Az óbudai sziget fölső csücskében, túl a civil szervezetek utcáján, a táncdalsátron és az üveghegyen, az Óperenciás tengeren innen és túlról érkező zenészekkel randevúzhatunk: magyarok, románok, arabok, zsidók, cigányok, szerbek, feketék, fehérek, sárgák és barnák, az egész világcsavargó vircsaft. Egy hét, mikor a kisebbség többségbe kerül, és ünnepel.

Megduplázott költségvetés ide vagy oda, valóban jelentős attrakciókkal, kihagyhatatlanul felkavarónak ígérkező társaságokkal a rockzene terén idén sajnos adós marad a Sziget.

Atörténet bő hét évvel ezelőtt indult, amikor a Godfrey fivérek - a gitáros-billentyűs Ross, valamint bátyja, a ritmusprogramokért, szkreccsekért felelős Paul - egy londoni house-partin összefutottak az addig "főállásban" divattervezőként ügyködő Skye Edwards énekesnővel; néhány próba, majd több sem kellett nekik, máris Morcheeba név alatt igyekeztek dalokat farigcsálni. Korrekt kis munkamegosztás folyt (és folyik a mai napig is) náluk: Ross szerzi a zenét, Paul írja a szövegeket, és ehhez adja a dallamait Skye. Munkálkodásuk eredményéről 1995 telén kapott ízelítőt a nagyvilág (Trigger Hippie kislemez), rá egy évre pedig napvilágot látott a zenekar debütáló lemeze Who Can You Trust? címmel. Jócskán betépett (naná, a zenekar neve csakúgy, mint a lemez borítója fürtnyi füvet ígér, minimum), kifinomult triphopja kisvártatva a műfaj megkerülhetetlen mesterművének kiáltódott ki, méghozzá korántsem véletlenül. Maga az alapfelállás egyébként nem volt különösebben revelatív. Emlékezzünk vissza, ekkoriban a stílus nevesebb zenekarai és előadói - a Portisheadtől a Lamben át mondjuk Trickyig - mind-mind a hagyományosabb dalszerkezetek felé fordultak, és abban is hasonlítottak egymásra, hogy mindahányan egy-egy fölöttébb izgalmas énekesnőt bírtak muzsikájuk középpontjába állítani. Viszont amíg az emlegetett előadók a gyomrot összerántó szorongatásban voltak nagyok, a Morcheeba számára, éppen ellenkezőleg, inkább a vonások kisimítása a hazai pálya. Másféléhez egyébiránt egy olyan rendkívülien puha és meleg hanggal, mint amilyen Edwards kisasszonyé, gyaníthatóan nem is igen tudtak volna kezdeni.

A színházi és táncsátor idén mintha elsősorban a táncprodukciókat favorizálná, de a prózai színház kedvelői sem maradnak katarzis nélkül.A

Amióta az ember kommunikál, közvetítők segítségére is szüksége van. Amikor a biciklit 1880 körül feltalálták, egyértelmű volt, hogy a futár előbb-utóbb nyeregbe pattan. Az első igazi biciklisfutár-erőpróba Amerikában volt, a sztrájkoló postavonatokat helyettesítették 200 km-es távolságon San Fransisco és Fresno között. 1898-tól a távirati irodák, mint például a Western Union már saját biciklis futárokat alkalmaztak, Európában a lapkiadók foglalkoztatták előszeretettel a courier-kat, akik 1926-ban Franciaországban meg is rendezték első versenyüket.

Lackó: A rendezés jogát már két évvel ezelőtt megnyertük Zürichben, de az amcsi lobbi olyan erős, hogy kibulizták, mégis Amerikában legyen a verseny. Így lett a helyszín Boston. De Boston valamiért belebukott, nem tudtak megegyezni a városházával, vagy ilyesmi, ezért aztán átkerült Philadelphiába.