Élet + Mód

Kelet-európai veteránautós-találkozó - Balatonakali: Éden a pléden

Elsőnek a Balaton. A hatvanas években az illetékesek ilyennek álmodhatták a szabadidő tartalmas eltöltését, sőt többet mondok: a paradicsomot. Vakító napfény, sátrak, frottírtörülközők, távolban egy fehér vitorla. A kemping füve zöld, a zuhanyzó padlójáról enni lehet, sőt van hideg sör is. És persze mindenütt pompás autók: Skodák, Wartburgok, Moszkvicsok. Ha a Kádár János Baráti Társaság azt a képregényrajzolót kérné föl, aki a Jehova Tanúinak is dolgozik, hogy idealizálja cseppecskét a szocializmust, valami hasonlót kanyarintana a kockákba. Legfeljebb a kemping nevét változtatná Holidayről Zójára. De ahhoz még neki sem lenne bátorsága, hogy három, pléddel letakart szélvédőjű Ferrarit is rajzoljon. Az túl dekadens volna.
  • - legát -
  • 2001. július 19.

Búcsú a kétüteműektől: Halotti katalizátor

A hetvenes években a Trabantot és a Wartburgot a Tour de Belgique rendkívül erős futamaiban csak a hazai pályát kiválóan ismerő belga versenyző tudta megelőzni. Most viszont egyszerre három minisztérium kezdett manőverbe azzal a szándékkal,
  • Linder Bálint
  • 2001. július 19.

VI. Bajai halászléfőző verseny: Tészta Amerika

Ahal nem különösebben vonzó állat. Nincsenek végtagjai, teste nyálkás és kellemetlen szagú, tekintete üres, nem beszél, és hamar megdöglik a kalickában. Vannak emberek, akiket mégis misztikus kapcsolat fűz a halakhoz, főként főtt állapotban, paprikás lében úszva, gyufatésztával. A hétvégén 50-60 ezer ilyen ember gyűlt össze Baján, köztük a Magyar Narancs csapata, hogy csípős füstbe burkolják a kisvárost, majd beleegyenek más bográcsába, amiért más helyzetben filézőkés járna a bordák közé.
  • Szily László
  • 2001. július 19.

I. Indián Játékok - Veresegyház: Manitour

Verőczy Alex, az indiánjátékok hazai meghonosítója minden bizonnyal jó dologba nyúlt, amikor az úszók, öttusázók és kenusok országába importálta ezt a sportágat. Az indiánjátékok ugyanis nem áll másból, mint úszásból, futásból, kenuzásból és íjászatból, azaz kifejezetten magyar sport, leszámítva azt, hogy ezúttal nem hátrafelé kell nyilazni, mint őseink tették, hanem előre, ami már csak azért is előnyös, mert részben nem öljük meg társainkat, részben pedig nem kell állandóan menekülnünk ahhoz, hogy az ellenséget találjuk el.
  • Para-Kovács Imre
  • 2001. július 12.

Debrecen, Debrecen: Mozgásba jön, dagad

De úgy képzeljék el, hogy egyáltalán. Nincs esemény. Belvárosán ötpercenként átzörög egy villamos, a nagyerdei tóba vágott vécéülőkében sás terem, félholt béka kuruttyol a gumiabroncs peremén. A sugárúton szemét libben, kátránypapír, buszjegy, intimbetét, a törött padokon ájult részegek gubbasztanak. A kongó, félhomályos éttermekben szalonnával tűzdelt hortobágyi pecsenye rendelhető, ha a szakács hajlandó felkelni, és hosszas rábeszélésre megsüti. Csend van, néha fúj a szél, a lakosság ilyenkor aggódva pislog a Hortobágy felé, eső lesz talán. Becsukja a spalettákat a cívisházak ablakán, eső lesz, mormolja, ne menj sehová, anyukám. Az asszony egyetértve bólint; szerencsére egyáltalán nem akart menni sehová. Már volt a piacon, vett egy jó kövér libát. Nem lett eső, állapítja meg az ember, amikor napok múltán újra kitekint, egy rettenetest ásít, s komótosan megvakarja a kutyát. Minden komoly író, színész és sportoló fejvesztve menekül, a rangos művészeti produkciók messze elkerülik. Színháza vegetál, tömény unalomba fullad, a mozikban harmadosztályú filmeket vetítenek. Állítólag több tízezer diák rejtőzködik benne, de jelenlétük nem érzékelhető. Mondják, komoly kulturális hagyományokkal rendelkezik, úgymint Csokonai Vitéz Mihály, megmutatnák a síremlékét a helyiek szívesen, de nem érdekel senkit, nincs kinek. Kölcsey lakóházát lebontják, tégláiból disznóól lesz Kabán. Turista, ha idetéved, megtekinti a Nagytemplomot, ami előtt, fakultatív, Kossuth Lajos szobra is megszemlélhető. A függetlenségi hagyomány, veri a mellét az idegenvezető, a szabadság őrhelye meg minden ilyenek, unott képpel bólogatnak a tűző napon az idegenek, aztán vásárolnak egy képeslapot, amelyen a Nagytemplom és Kossuth Lajos látható. Ha kicsivel korábban merészkednek erre, láthattak volna olyan házat is, ahol - szintén a helyi hagyomány részeként - ez a felirat fogadja a betérőt a szemöldökfán: Tedd be az ajtót, ha bejöttél, mert kimegy a disznó. Köszönöm.
  • Keresztury Tibor
  • 2001. július 12.

VI. Meleg- és Leszbikus Fesztivál: Aki bújt, aki nem

Amerikában már huszonhat éve vonulnak a melegek Stonewall emlékére. Két európai fővárosnak, Berlinnek és Párizsnak meleg polgármestere van, akik nyíltan vállalják önazonosságukat. Rómában az idei felvonulás egyben tiltakozás a kormány ellen. Angliában meleg médiasztárok vezetik a karavánokat.
  • - sissotoy -
  • 2001. július 12.

Vita az internetdíj-megosztásról: Sima vagy fordított?

Az egységes hírközlési törvény végleges, a parlament által június 12-én elfogadott szövege elég egyértelműen fogalmaz: hatósági áras lesz az "internetszolgáltatás távközlő hálózaton keresztül történő nyújtása esetén a távközlő szolgáltatás díjának az a hányada, melyet a távközlési szolgáltató átad az internetszolgáltatónak". E szerint tehát a telefontársaság számláz, és az internetre irányuló telefonhívások tarifájának államilag meghatározott százalékát leadja az internetszolgáltatóknak. Ez azonban a Matávnak nagyon nem tetszik, és egyfajta "fordított" elszámolási rendszer bevezetését erőlteti.
  • Bodoky Tamás
  • 2001. július 12.

Munkáspárti megemlékezés Kádár János sírjánál: Találkozás ezer nagynénémmel

a Munkáspárt megemlékezett Kádár Jánosról, a jelentős elsőtitkár halálának tizenkettedik évfordulója alkalmából. A megemlékezésen túl némi kampányolásra is futotta erejükből, hovatovább a rendezvény befejeztével az egybegyűltek majd teljes létszámban a közeli Köztársaság térre vonultak, hogy ott követeljék az államtól, állítson végre impozáns emlékművet az általuk a XX. század legnagyobb magyarjának tartott férfi tiszteletére.

Labirintus a fóti Cora parkolójában: A kukorica gyermekei

se olvassák el Stephen King A kukorica gyermekei című novelláját, mint ahogy az ebből készült filmeket se nézzék meg, mert ezekből egyértelműen kiderül, hogy a kukoricásokban egy föld alatti démon székel, aki vérengző vadállatokat csinál a kiskorúakból.
  • Para-Kovács Imre
  • 2001. július 5.