A múlt századi pozitivista iskola óta egy tudomány "komolyságát" annak módszertana alapján ítélik meg, így magától értetődő, hogy az asztrobiológia is
szigorúan tudományos
módszerekre: empirikus megfigyelésre, megismételhető kísérletre, deduktív következtetésre stb. alapozza az eredményeit. Módszereinek egyedi vonásai csupán tárgyából következnek, ez ugyanis a különböző diszciplínák határterületén, metszetében helyezkedik el. "Az asztrobiológia csaknem minden ma ismert tudományág szintézise" - fogalmazza meg Sik András, a diákcsoport másik felkészítője.
Egy konkrét, folyamatban lévő kutatáson szemléltetve mindezt: bonyolult csillagászati módszerekkel 1995-ben találták meg a Naprendszeren kívüli első bolygót. Azóta nyolcvan továbbinak a létét látják bizonyítottnak a tudósok. A közeljövőben lehetségessé válik ezen bolygók légkörének kémiai elemzése, az első úttörő jellegű vizsgálat híre ugyanis néhány nappal lapzártánk előtt érkezett. Az így kapott adatok ismeretében lehet majd további tudományos - például biológiai, kozmogóniai stb. - következtetéseket levonni. A különböző kutatások egyrészt kiegészítik egymást, másrészt pedig egymásra vannak utalva.
Könnyebb helyzetben vannak a tudósok a mi Naprendszerünket tekintve, hiszen itt számos elemzést már korábban elvégeztek. A kutatások jó része tehát egyelőre csillagászati értelemben vett közvetlen környezetünkre irányul. "Még egy fontos szűkítéssel kell élnünk, mégpedig hogy kizárólag az általunk ismert élet után kutatunk" - figyelmeztet Simon Tamás. Douglas Adams szavaival élve: a "kék szín intelligens árnyalatát" jelenleg nem áll módunkban kimutatni.
A kutatások tehát két területre oszlanak: elsőként csillagászati módszerekkel meg kell állapítani, hogy egy-egy bolygó lakható-e, másrészt kémiai és biológiai elemzésekkel fel kell térképezni, hogy egy lakhatónak titulált bolygón melyek azok a fajok, amelyek egyáltalán szóba jöhetnek. Ez utóbbihoz elsősorban a Föld élővilágának tanulmányozása jelent segítséget: meg kell találni, mely földi fajok lennének képesek elviselni azokat a - meglehetősen mostoha - körülményeket, amelyek például a Mars felszíne alatti jégben körülvennék őket. Ezekből az úgynevezett extremofil élőlényekből egyébként a mi bolygónkon sincs hiány, és könynyen belátható, hogy az ilyen jellegű biológiai szervezetek nagyobb eséllyel fordulhatnak elő a világegyetem zord helyein.
A kutatások gyakorlati része a tudósok birtokában lévő űrfelvételek elemzésével kezdődik. A felszíni adottságok vizsgálata ugyanis sok mindent elárul a háttérben zajló folyamatokról. Ezekből aztán - még eggyel visszalépve - jó eséllyel következtetnek a környezeti feltételekre, és ezek alapvetően meghatározzák, mekkora esélye van az adott körülmények között az élet kialakulásának. "Egy korábbi kutatásomban űrszondák felvételei alapján azt vizsgáltam, hogy mozognak-e a Marson talált, >>gleccserszerűis ezek mozognak - vagy valamikor mozogtak -, abból az következne, hogy a Mars felszínéhez közel a gleccserek megolvadnak, vagyis folyékony víz keletkezik. Ez pedig az élet legfontosabb táptalaja" - magyarázza Sik András.
Korábban azt gondolták, hogy egy bolygó lakhatóságának egyetlen feltétele, hogy
folyékony víz
legyen rajta. Mára ez a képlet bonyolódott, ám a bonyolultság ez esetben nem feltétlenül vitt közelebb a megoldáshoz. Ma ugyanis nem tudunk arra választ adni, hogy egy bolygó lakható-e, csupán egyes fajokra lebontva. A víz szerepe ugyanakkor továbbra is kitüntetett, hiszen földi ismereteink alapján ez az élet egyetlen általános alapfeltétele. A tudomány ismer olyan fajokat, amelyek oxigén vagy fény nélkül élnek, de vízre mindegyiküknek szüksége van.
A kutatások tehát ma nem arra összpontosulnak, hogy egyes bolygók lakhatók-e, hanem arra, hogy az ún. "életzónán" belül vannak-e.
Ez a zóna a mai ismereteink szerint Naprendszerünkben a Vénusztól körülbelül a Szaturnusz holdrendszeréig terjed. Ha abból indulunk ki, hogy a Vénusz felszíni hőmérséklete körülbelül 470 ¡C körül van, akkor nyugodtan mondhatjuk, a számítás meglehetősen nagyvonalú. Igaz, a körülmények értékelésekor a hőmérséklet csak az egyik szempont. Fontos az is, hogy a bolygót milyen intenzitású napsugárzás éri, valamint jelentősége van az ott lévő ásványok kémiai szerkezetének, életet ugyanis egyelőre csak a Földhöz hasonló kőzetbolygókon vagy holdakon tudunk elképzelni. Az empirikus megfigyelés tehát nem minden: a pontos válaszhoz tisztában kell lenni a bolygó keletkezési körülményeivel is.
Mintha a vita még mindig arról szólna, hogy vajon valóban
kitüntetett szerepünk van-e
az univerzumban. Korunk egyik jelentős kozmoszkutatója, Paul Davies ezzel kapcsolatban négy különböző lehetőséget vázol fel. Az egyik, hogy az élet valóban egyedülálló. A másik, hogy csak nagyon kis valószínűséggel ugyan, de időnként kialakul. A harmadik, hogy az élet kódolva van a természeti törvényekben, így az a Földhöz hasonlóan, a megfelelő körülmények meglétével máshol is kialakult. A negyedik pedig a pánspermia elmélet, amely szerint az élet egyszer valahol kialakult, azóta pedig sorra megfertőzi - vagy éppen megtermékenyíti - az univerzum különböző helyeit. "Mindegyik lehetőség mellett és ellen is lehet érvelni, azonban meggyőződésem, hogy aki komolyan foglalkozik tudománnyal, az egyáltalán nem feltételezi, hogy a Földnek kitüntetett szerepe volna a világegyetemben" - mondja Simon Tamás.
Időről időre felröppennek pletykák, szenzációk, cáfolatok, egyelőre azonban nincs egyöntetűen elfogadott bizonyítékunk arra vonatkozóan, hogy valóban létezik élet a Földön kívül. A tudósokat jelenleg két eset osztja meg a leginkább. A Viking űrszondák a 70-es években egyértelműen negatív választ adtak arra a kérdésre, hogy van-e élet a Marson. Később kiderült, hogy a szonda műszerei olyan pontatlanok voltak, hogy a Földön sem mutattak ki életre utaló jeleket - így a korábban bizonyítottnak vélt tézist elvetették.
Ennél is nagyobb vitát gerjesztett azonban egy
Marsról származó meteorit,
amelyben bizonyos magnetitkristályokat a kutatók egyértelműen életre utaló nyomként értékeltek. A cáfolat - mely szerint a kristályok egyszerű kémiai folyamat eredményei - a közelmúltban érkezett, ez is mutatja, hogy ez a tudomány dinamikusan, napról napra fejlődik, alakul. Akármi is lesz ennek a két diskurzusnak a vége, annyi bizonyos, hogy az asztrobiológia nagyon sokat nyert a közel öt éve tartó polémiából.
A tudományos viták persze - mint az emberiség története során mindig - új felhanggal gazdagodnak, ha "felsőbb érdekek" kerülnek szóba. Szakemberek szerint az utóbbi időben mintha versengés indult volna a NASA és az ESA (Európai Ûrügynökség) között a marsi élet kimutatásáért.
A helyzetet mindenesetre jól jellemzi, hogy 2004-ben egyszerre négy különböző űrszonda érkezik a Marshoz - két amerikai, egy japán és egy európai. A három leszálló- és egy keringőegységnek ugyanaz a célja: életet vagy életre utaló nyomokat találni a vörös bolygón. A kutatások nyilvánvalóan rengeteg pénzt emésztenek fel, az expedíciók előtt tehát aligha "éri meg" egyértelműen, széles körben elfogadott bizonyítékokat találni.
A Földön kívüli élet a tudósokon kívül az alkotó embereket is mindig foglalkoztatta, mióta azonban nem értelmes lényeket keresünk, hanem csupán valamit, ami "működik", a tudomány
sokat veszített látványosságából,
így a szórakoztatóipar és a művészek mára teljesen eltávolodtak a kutatások eredményeitől. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a korai sci-fik technológiája mára gyakorlatilag megvalósult. A tudományos háttér pedig már Stanley Kubrick korában is meglehetősen távol állt a filmekétől. Sik András szerint ma ugyanígy van: a fantasztikus filmek feltehetően többé-kevésbé leképezik a technikai jövőt, azonban köszönőviszonyban sincsenek a tudománnyal.
Balla Zsolt
