Rénszarvast Szibériába (Sántha István antropológus)

szerző
Pál Kata
publikálva
2002/1. (01. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Magyarországon szinte semmit sem tudunk a szibériai őslakosokról.

Magyar Narancs: Magyarországon szinte semmit sem tudunk a szibériai őslakosokról.

Sántha István: Ezek a népek évszázadokon át nomád életmódot folytattak, a Szovjetunió megalakulásakor viszont erőszakos letelepítések kezdődtek. Az állam a szociális gondoskodás eszközeivel egyszerű gazdasági tevékenységgé fokozta le a hagyományos életformát. A hitvilágnak és a közösség erejének sokat ártott, hogy 1937-ben kényszermunkatáborokba hurcolták sámánjaikat és nemzetségi vezetőiket, akik közül csak nagyon kevesen térhettek vissza szülőföldjükre. Az internátusok létrehozása is a harmincas évek máig fennmaradt "sztálini vívmányai" közé tartozik. Itt az evenki, burját, tofa és egyéb kisnéphez tartozó gyerekek szüleiktől elszakítva, orosz nyelvű és szellemű nevelést kapnak. Talán a legszomorúbb - az akciónkat is érintő - esemény a hatvanas években történt, amikor a szovhozok vezetői a hagyományos réntartás gazdaságtalanságára hivatkozva nem akarták tovább fizetni a rénpásztorokat. Felsőbb utasításra, fegyvertartási és halászati engedély ígéretével lelövették egyes evenki és tofa csoportokkal saját szarvasaikat, így fosztva meg őket végleg hagyományos életmódjuk biztonságától. Fegyvert azóta sem tarthatnak hivatalosan, a rének száma pedig az elmúlt húsz évben a tizedére csökkent. A szovjet állam szociális tekintetben vitathatatlanul segítette a szibériai kisnépeket - hiszen felemelt egy civilizált értékrend szerint szegénységi társadalmat -, de ez a támogatás nem elsősorban a hagyományos kultúra és szokások megőrzésére irányult.

MN: A Szovjetunió szétesésével járó politikai és gazdasági változások hogyan hatottak az életükre?

SI: A nyolcvanas évek végén Gorbacsov avantgárd peresztrojkája, illetve a kilencvenes évek elején Jelcin politikája szokatlan módon felvállalta az etnikus elemeket, amelynek nyomán bankkölcsönt vehetett fel rén vásárlására az a néhány csoport, amely a megfelelő pillanatban észnél volt. Két olyan csapat volt, amelyik élni tudott a váratlan lehetőséggel. A szeverobajkalszki evenkik némi folklorisztikus felhanggal tartanak ma réneket, a gyerekek nyaranta kijárnak a tajgába táborozni. Ez is nagyon fontos, hiszen ők legalább megtehetik. A szojotok amerikai segítséggel kezdtek 63 rénnel, de belőlük mára csak 20 maradt. Amikor az állam 1994 után egyik napról a másikra kivonult ebből a szférából, az emberek hirtelen azon kapták magukat, hogy a rendszeres almakompót- és tengerikáposzta-konzerv utánpótlásával egyetemben megszűnőben a benzin- és petróleumellátás, ők meg ott maradnak mindenki által elfeledve. Az etnikus sajátságok háttérbe szorulásával egyre inkább felerősödtek a szociális problémák Szibéria déli részén is. Nem csak a generációk, a nyelvhasználat és az életmód mentén látható szakadás, a közösségek nemi alapon is kettészakadtak. Jellemző, hogy az evenki nők zöme a falvakban él a gyerekekkel, míg a férfiak a tajgát járják. Az etnikai keveredést elősegíti az a manapság egyre erősödő és elterjedő gyakorlat is, hogy a nők - jobb híján - a falubeli orosz férfiakat választják, és "nekik szülnek" gyerekeket. Számos faluban vagy tíz éve nem volt esküvő. Az oktatási rendszer egyik következménye, hogy a gyerekek nem értenek az anyanyelvükön. A középkorúak értik még ugyan, de nem beszélik az evenki vagy tofa nyelvet, az öregek ezzel szemben az oroszt törik. Furcsa belegondolni abba is, hogy a "hagyományos réntartóknál" egyes falvakban a mai negyvenéveseknél fiatalabbak közül sokan sohasem láttak még élő rénszarvast. Az idősebbek évek óta először találkoztak egymással az általunk rendezett összejövetelen, holott régen évente egyszer-kétszer közösen ülték meg a hagyományos ünnepeket. Mindezeket figyelembe véve talán érthető, hogy az alkoholfogyasztás meredeken emelkedik körükben. Ez már önmagában véve is tragikus, de számukra az ivás még komolyabb veszéllyel jár. Az észak-amerikai indiánokhoz, illetve egyéb tajgai és tundrai nomádokhoz hasonlóan - akik nem készítettek alkoholt, így nem is volt módjuk és idejük az italhoz hozzászokni - szervezetükből hiányzik az alkohollebontó enzim. Az össznépi alkoholizmus következményei pedig jól ismertek: teljes munkaképtelenség, véletlen balesetek, gyilkosság, öngyilkosság.

MN: Gyűjtést hirdettél húsz rádióra és egy nyáj rénszarvasra. A szarvasokra a hagyományos életmód nyújtotta biztonság megteremtéséhez, megerősítéséhez van szükség. Rádió miért kell?

SI: Már tavaly meggyőződésemmé vált, hogy valamiképpen muszáj segíteni, csak a formát illetően voltak kétségeim. A rádiót ők maguk kérték - ami nagyon fontos -, mert teljesen el vannak zárva a világtól, hiszen áram és üzemanyag sincs ezeken a helyeken. Láttam, ahogyan a lemerült elemeket a kezükkel dörzsölgetve próbálják feltölteni. A HVG-ben olvastam egy cikket, amelyben egy angol újításról, az afrikai nomádok számára kifejlesztett kurblis rádióról számoltak be. Az áram- és elemellátás nélküli területeken kiválóan használható Freeplay rádió emberi erőforráson alapszik. Hatvan erőteljes tekerés egyórányi zavartalan működést biztosít, továbbá létezik napelemes változat is. (Bővebben lásd www.freeplay.net - P. K.) Aztán megtaláltam Kiss Borinak az Index Tech rovatában közzétett cikkét, melyben leírja az eBayen való vásárlás tapasztalatait, egyben tesztelve is az így beszerzett rádiót, amit aztán később elsőként ajánlott fel a jó cél érdekében.

MN: Hány emberen segítenének a rénszarvasok?

SI: Egy életképes szarvasnyáj négy-öt férfi állandó felügyeletét kívánja, és a segítőkét, akik válthatják is egymást. Pár asszony is élhet velük a kisebb gyerekekkel, vagy az iskoláskorúak a nyári szünetben, meg az öregek, akik a szaktudásuk miatt nélkülözhetetlenek. Ez minimum öt családnak nyújt közvetlen megélhetést. Áttételesen akár tizenöt-harminc családot érint az akció, hiszen azok is érdekeltek, akiktől a rénszarvasokat beszerezzük. Ezen túl pedig minden evenkin segítene, hiszen nagyban javítaná a közérzetüket.

MN: Mennyi pénznek kellene összegyűlnie?

SI: Egy életképes nyáj minimum ötven rénszarvasból áll, ezenkívül húsz rádiót szeretnénk vásárolni. Egy szarvas ára száz dollár a helyszínen, míg a rádiókhoz 50-60 dollárért lehet hozzájutni. Összesen tehát 6000 dollárra lenne szükség, eddig 1200 dollár érkezett és még egyszer ennyire felajánlás. Az első Freeplay rádió már úton van Szibériába, és hamarosan kiderül, hogy valóban olyan jól bírja-e a hideget, ahogyan azt a gyártók ígérik.

Pál Kata

(Az akció számlaszáma: OTP 11773061-08989534)

Aggályok, elosztás

Az adakozás szervezéséről dr. Lőrinczi Judit jogász elmondta, hogy hasonló esetekben szerencsésebb alapítványi formát választani, bár az kétségtelen, hogy a bejegyzési procedúra drága, és sok időt vesz igénybe. További pénz- és vámügyi aggályokat vethet fel az adomány célba juttatásának házilagos ügyintézése, és csak remélni lehet, hogy egyetlen hivatal sem kezd kötözködni. Az összegyűjtött rádiók és rénszarvasok elosztását nagy gonddal tervezik a szervezők, a segélyeket annak a családnak címezve, amelyiknek valóban szüksége van rá. Az irkutszki evenkik 3 nomád csoportjának 3 rádió és az 50 rén, a csarai evenkik 5 nomád csoportjának és 300 letelepültnek 5 rádió, a karengai evenkik 3 nomád csoportjának 3 rádió, a nyugati burjátok 3 vadászcsapatának 3 rádió, végül a tofák 3 falujának és 3 rén- és egy lótartó csapatának 4 rádió. Egy életképes nyájhoz minimum ötven rén szükséges, aminek az összetétele 3-4 bika, 20 nőstény, 8-10 herélt, a maradék 16-19 pedig fiatal. Takarmányra nincs szükségük a réneknek, csak a bőven rendelkezésre álló legelőkre kell hajtani őket.

Evenkik és tofák

Két-háromszáz főnyi csoportokban élnek elszórtan Szibéria területén. Körülbelül száz ilyen csapat létezik, a falvak és táborhelyek 4-500 kilométernyi távolságra fekszenek egymástól. Egyik faluból a másikba tíz nap alatt lehet eljutni, az év kilenc hónapjában a szárazföldön át javarészt megközelíthetetlenek. Az átlagos orosz élelmiszerárak hasonlóak, mint nálunk, de a hegyekben és a távoli helyeken - a hatalmas távolságoknak köszönhetően - az átlag háromszorosát is elérik. Az állam a tanács, a posta, esetleg az óvoda képében jelenik meg, egy-két faluban védőnő is akad. Megmaradt a központi tervutasítás gyakorlata, amikor "odafent" döntik el, hogy melyik területnek hány mókus- vagy cobolyprémet kell beszolgáltatnia. A prémek ára alulról közelít az éhbérhez, de az értük kapott pénzt még így sincs nagyon hol és mire elkölteni, hiszen a nagy ritkán felbukkanó helikopterek választéka leginkább egy lerabolt segélyszállítmányra emlékeztet. A nyugdíj - már akinek van - havonta öt-hétezer forintot tesz ki. A gyereknevelési támogatás havi hétszáz forintra rúg gyerekenként, és - bár az egy főre eső összeg egynapi élelemre sem elegendő - van, aki ebből él. A munkahelyeket inkább az elfoglaltság miatt tartják fent. A helyi kiskirályok uralta gazdaság hajtómotorja az esztelen fakitermelés és a vadászat. A medve talpának és epéjének, a pézsmaőz pézsmamirigyének és az agancsoknak a közeli Kína jelent biztos és kimeríthetetlen felvevőpiacot. Az ottani szisztéma szerint ahhoz, hogy egy nép hivatalosan "kisnép" státusra tegyen szert - és megkapja az ezzel járó egyébként nem túl bőkezű jogokat, pl. a sors fintoraként az ingyenes orosz nyelvű oktatást -, egy hivatásos orosz néprajzos pozitív jelentésére van szükség. Addig csak az állami kegyosztás és a külföldi segélyezés gyakorlata működik.

szerző
Pál Kata
publikálva
2002/1. (01. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...