Areggeli ébredés után ideges matatás az éjjeliszekrényen, a cigaretta sehol. Pedig a nikotin éjjel kiürült az agyból, kéne az új adag. Végre előkerül egy szál, a nikotin három másodperc alatt eljut az agyba, a világ újra gyönyörű. De csak húsz percig. A borotválkozás után újra rá kell gyújtani. És ez így megy egész nap.

Areggeli ébredés után ideges matatás az éjjeliszekrényen, a cigaretta sehol. Pedig a nikotin éjjel kiürült az agyból, kéne az új adag. Végre előkerül egy szál, a nikotin három másodperc alatt eljut az agyba, a világ újra gyönyörű. De csak húsz percig. A borotválkozás után újra rá kell gyújtani. És ez így megy egész nap.

Dohányosok százezrei élik át a fentieket nap mint nap, pedig a Magyar Gallup Intézet tavalyi felmérése szerint hetven százalékuk szívesen leszokna a cigarettáról. Hasonló eredményre jutott a Szövetség a Dohányzás Visszaszorításáért nevű civil szervezet is: a dohányosok kétharmada abba akarja hagyni a dohányzást, de negyven százalékuk nem bízik abban, hogy ez valaha is sikerülhet. A szakemberek egyetértenek abban, hogy a cigarettázás is

szenvedélybetegség,

és a dohányban található nikotin addiktív szer, vagyis függőséget okoz. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a "Betegségek nemzetközi osztályozásában" feltünteti a dohányfüggőséget mint betegséget. Nem minden dohányzó ember tekinthető szenvedélybetegnek, mégis sok erős dohányos kerül abba a helyzetbe, hogy le akar szokni szenvedélyéről, de önmagától többnyire képtelen erre: ők már nikotinfüggők. A dohányban található nikotin hatása abban különbözik számos addiktív élvezeti szer hatásától, hogy néhány perc alatt kiürül a szervezetből. Bagdy Emőke klinikai pszichológus szerint a nikotin csak az első szakaszban hat stimuláló szerként, javítja a hangulatot, fokozza a memóriát, csökkenti a szorongást, a romboló hatás viszont évek múlva jelentkezik. Kutatók megpróbálták feltérképezni azt is, milyen egy "átlagos" dohányos személyisége. Bagdy Emőke szerint az erős dohányosoknál több pszichológiai zavar mutatható ki, mint a nem dohányzóknál, vagy a gyenge dohányosoknál. Megfigyelték, hogy a napi egy-két dobozt elszívók személyi kapcsolataikban, érzelmi életükben tele vannak problémákkal. A szakemberekhez forduló erős dohányosok legtöbbször már kamaszkorukban sem tudták kezelni szorongásaikat, problémáikat, ezért fordultak a nikotintól elvárható pillanatnyi megnyugváshoz. Később szervezetük megszokta, hogy a nikotin oldja a stresszt, ezért önmagukat jutalmazzák minden szál cigaretta elszívásával. Az erős dohányosok - ha saját akaratból próbálnak leszokni - néhány hónapon belül visszaesnek: az elvonási tünetek a dohányzás abbahagyása után néhány nap múlva megszűnnek, de lelkileg túlságosan megszokták, hogy a stesszhelyzetekben csak a cigaretta segíthet. Bagdy Emőke szerint a dohányzás azért veszélyes szenvedélybetegség, mert "az emberek többsége teljes mértékben tolerálja a dohányzókat, és a láncdohányosokat nem tekintik betegnek". Pedig a dohányos annyira kiszolgáltatott a nikotinnal szemben, hogy az igazán súlyos betegeknél már "erősebb a dohányzás motivációja, mint a leszokás akarása". Ezért a legtöbb kemény dohányos önmaga és környezete számára magyarázatokkal próbálja leplezni kiszolgáltatottságát. Ekkor záporoznak a jól ismert kifogások: "úgyis valamiben meg kell halni", "nekem a cigi a nyugtatóm". A helyzetet csak rontja, ha a dohányos úgy érzi: le akar szokni, de nem tud. A kialakuló stresszt újabb nikotindózisokkal próbálja oldani. Még rosszabb, ha a nikotin-szenvedélybetegeket a dohányzás romboló hatásaival riogatják. Attól még senki nem szokott le, ha naponta elismételgetik neki, hogy a káros szenvedélye krónikus hörghurutot, szívinfarktust, tüdőrákot okozhat. Ezt ugyanis a láncdohányosok is tudják, csak a kialakult szenvedélybetegségük miatt már nem tudják uralni akaratukat.

"A legfontosabb, hogy a dohányos elhatározza, ki akar gyógyulni a szenvedélybetegségéből. Néhányan - ha kínlódással is - képesek önmaguktól leszokni. A többieknél egyénre szabottan kell megvizsgálni, hogy milyen módszerekkel segíthetünk rajtuk" - mondta Bagdy Emőke. Szerinte a leszoktató szerek - tapaszok, gyógyszerek - csak segítik a leszokást, inkább egyéni, vagy csoportos terápiát célszerű alkalmazni.

Magyarországon eddig nem jött létre olyan szervezet, amely hatékonyan segítené azokat, akik elhatározzák, hogy le akarnak szokni a dohányzásról, de önmaguktól nem képesek rá. Az Országos Egészségfejlesztési Központ (OEFK) a kilencvenes évek elején kidolgozott egy programot, amelyben orvosokat tanítanak meg, hogyan segíthetnek a dohányfüggőségtől szabadulni vágyó betegeken. A programban százötven orvos, főleg tüdőgyógyászok, családorvosok vesznek részt. "Az országban százharminc helyen lehet a programban részt vevőktől segítséget kérni, de fontos lenne még több orvost megtanítani arra, hogyan segíthetnek a dohányfüggőkön, mivel az egyetemen csak azt tanulják meg, hogy a dohányzás hosszú távon tüdőrákot okoz, de azt nem, hogyan kell a leszokásban segíteni. Az programot elvégző orvosok értelmesen képesek elmagyarázni, milyen technikákkal - például nikotintapasz használatával, gyógyszerszedéssel - hagyhatják abba a dohányzást" - mondta a program vezetője, Vadász Imre tüdőgyógyász. Az OEFK leszokást segítő programjában 1994 óta negyvenezren vettek részt,

harmincöt százalékuk végleg abbahagyta

a dohányzást. Lassan az Egészségügyi Minisztérium is reagál a problémára: készül az "Egészséges Nemzetért Népegészségügyi Program", melynek egyik alfejezete foglalkozik azzal, hogyan segíthetnek az orvosok azokon, akik le akarnak szokni a dohányzásról. A program az orvosok részére négy lépést ír elő: kérdezze meg, hogy betege dohányzik-e, adjon tanácsot, segítsen, és később érdeklődjön utána, hogy sikerült-e a leszokás, így követhető, nem esett-e vissza a beteg. Ha minden jól megy, a minisztériumi program jövőre beindul: a tüdőrákkal fenyegető negatív kampányok így talán feledésbe merülnek.

Csurdi Gábor