Élet + Mód

Balival nem lőhetünk mellé: egyike annak a kevés helynek, ami mindenkinek bejön. A gigantposzteres környezetben (pálmafák, fehér homok, lágyan hullámzó óceán) bőven van mit csinálni, nézni, enni, inni. Lehet szörfözni, pörögni, napozni, vásárolni, járkálni vagy éppen lenyugodni.

Attól, hogy belgák nincsenek, fővárosuk még lehet, van is nekik, de ha csak tehetjük, tekintsünk el csoportos élvezetétől, hiszen ilyen keretek között az érdeklődések és tapasztalatszerzési törekvések mintegy átlagolódnak, és estéről estére a csupacsipke főteret környező turistautcák valamelyik turistavendéglőjében találjuk magunkat, egyre meghittebb, de helyi jellegűnek mégiscsak kevéssé mondható állandó társaságunkban.

Hogy hogyan telik egy napom Barcelonában? A mai például azzal kezdődött, hogy kinéztem a szótárból azt a mondatot, hogy "a barátnőm bolhás lett", bekentem az Imola friss csípéseit, aztán lementem beolvasni a házinéninek.

Budapest tizenötödik kerülete nem az a terep, amiről megemlékeznének az idegenforgalmi leírások. A sorszám hallatán elsősorban az újpalotai lakótelepnek nevezett sci-fi filmdíszlet juthat eszünkbe, esetleg a Pólus Center meg az M3-as kivezető szakasza. Aztán nyomban el is felejtenénk az egészet, hiszen olyan vidékről van szó, ahová az ember csak akkor megy, ha nincs jobb dolga. Ha ott él, dolgozik. Pedig akad érdekesség bőven. Például Pestújhely. Beékelődve a 62-es villamos pályája meg az újpalotai lakótelep közé.

Az utazás lényege és tulajdonképpen egyetlen értelme, hogy nem találkozunk azokkal, akikkel egyébként állandóan találkozunk, ha nem megyünk el. Ez azonban sokkal olcsóbban is elérhető, például amennyiben ők mennek el, vagy bezárkózunk a lakásba, és nem vesszük fel a telefont.

Kocsma, tánclokál és bordélyház - a párizsi malom önmeghatározása - helyett kávéház, revü és étterem. Félvilági nők helyett diplomás táncosok, pincérek helyett az Addams Family, de a bárzongorista teljesen rendben van. Az egyébként szellemes revü körülbelül annyira erotikus, mint a Hamupipőke rajzfilmváltozata, és nyoma sincs benne a Cartoon Network gyerekműsoraiban tetten érhető finom perverziónak. Decens polgári helynek ígérkezik a felújított Nagymező utcai orfeum, de aki bujaságra vágyik, menjen inkább a közeli Piafba, vagy sírja vissza magát a csajához.

A VIII. kerület - minden ellenkező híresztelés ellenére - lakható, szerethető kerület, ahol barátságos és életszerű sarkok, zugok, helyek várják a sétafikálót. A Bródy Sándor utca és környéke kiemelten szimpatikus hely, számtalan, népmesei körökből ismerős hőst találhatunk itt, akik valamilyen gonosz varázslat miatt teljesítenek errefelé szolgálatot.

Tavaly alakultak, és ahol eddig felléptek, hatalmas volt a siker. Mégis sokkal inkább baráti társaságnak tartják magukat, mint "művészegyüttesnek", bár ez nem jelenti azt, hogy ne próbálnának teljes erőbedobással, ne készülnének lelkiismeretesen előadásaikra. Sokfelé megfordultak, sok helyre hívják őket. Igaz, kizárólag mozgássérülteknek szánt rendezvényekre.

Másztam éppen valahová a hálón, midőn belebotlottam egy beszélgetős csatornába: teli szájjal, kórusban cigányoztak rajta belül lakó és idegenbe szakadt honfitársaink. Nincs ebben semmi meglepő, a necc ideális terep olyan illegitim vágyak kiélésére, amelyeknek odahaza a konyhaasztalnál vagy hátul a sufniban sem merünk hódolni. Van, ki nekrofil képeket gyűjt, közeli ismerősöm a Nirvana Moist Vagina című korai számára vadászik MP3 formátumban, minek sorolnám. Már álltam volna odébb, amikor megszólalt egy emberi hang, és egy Bronz Klub nevű roma kört ajánlott a rasszisták szíves figyelmébe, menjenek el egyszer oda cigánynézőbe, aztán lesz majd meglepetés.

Ami a konyhai ünnepeket illeti, éppen köztes állapotban vagyunk. A disznótoros időszak és a báli szezon véget ért (talán a tél is, végre); legfeljebb néhány farsangi fánk kornyadozik a vájdlingban, éjszaka már nem zavar a ropogós vér szaga, és a böllér sem hadonászik a pisztolyával. A következő nagy konyhai hadművelet viszont, aminek eredménye rendszerint egy kiadós húsvéti lakoma, még nagyon távolinak tűnik. Hol vagyunk a kötözni való sonkáktól, a napot megszégyenítő tojássárgáktól, a ragyogó tésztáktól, pompás likőröktől, az árokba fordult kerékpárosoktól!

Egyáltalán nem muszáj sajtot enni, a japánok például kifejezetten viszolyognak tőle. (Igaz, ők viszont odavannak a moszatokért.) Sajt nélkül tehát lehet teljes életet élni, azonban, ha egy nemzet már úgy döntött, hogy sajtot eszik, érdemes egy kicsit odafigyelni rá.

Az évszázados német-francia ellentétnek ugyanaz az oka, mint a töröktől való félelemnek az egyesült Németországban, és ez nem a vallás, nem területi viták, csupán az eltérő hagymafogyasztási szokások. Ez azonban nem csekélység, ennél jóval pitibb ügyek miatt is rendeltek már el általános mozgósítást.

Íme egy mai magyar sikertörténet, de tényleg. Egy hűtőgéppel és egy préssel kezdték, 1993-ban még csak bérelték a pincét, ma övék szinte az egész hegy. A Hilltop-Neszmély Rt. a nyugati piacokra koncentráló magyar vállalatok között is konkrétan a top táján van, éves kivitelük 9-10 millió palack körül mozog. Munkálkodásukat -mindenféle díjakban realizálódó - széles körű nemzetközi elismerés övezi. 1997-ben Angliában Kamocsay Ákost választották az év borászának. Ugyanitt ´98-ban 7500 borfajta közül az ő cserszegi fűszerese lett az év fehérbora. A hazai elismerés sem késett sokáig, a Magyar Bor Akadémia a tavalyi év végén tüntette ki ugyancsak "Az év bortermelője" címmel. Utánanéztünk.

A magam részéről maximálisan meg vagyok elégedve avval, hogy a boltos nem veszi személyes sértésnek, ha vásárolni, a benzinkutas provokációnak, ha tankolni, a pincér pedig impertinens szemtelenségnek, ha ebédelni akarok. Minden más már matyóhímzés a kenderen. Ezt csak azért mondom, mert vannak ezek az örök elégedetlenek, akiknek semmi se jó. Megőrjítenek.