De hát az a digitális szakadék, az ott van, és ott is lesz még sokáig Afrikában éppen úgy, mint Székesfehérvárott. A World Watch Institute által május végén bemutatott Életjelek 2000 című jelentés szerint a múlt év végén 72 millió számítógép lóghatott a neten, ami tavalyhoz képest 67 százalékos növekedés. 260 millió ember kapcsolódhat be a globális zizegésbe - egy a gond, hogy ez a Föld lakosságának még öt százalékát sem teszi ki. Aggasztja is rendesen a Világbankot a szakadék, hiszen ha egy 260 milliós piac buli, akkor mekkora buli lehetne a földi lakosság nagyobb hányadának becsalogatása az internetes bazárba?
Nosza, rendezzünk piackutatást!
A piackutatás majdnem olyan, mint egy közmeghallgatás - mármint amit nálunk a rendszerváltozás óta így neveznek. Korábban lakógyűlésnek vagy lakossági fórumnak hívták, és a Hazafias Népfront teljesítette ki vele a szocialista demokráciát. A Világbank viszont kapitalista demokráciában utazik, ezért globális lakossági fórumokra hívja a népeket. Elektronikus fórumokra. Igaz, ami igaz, amióta James D. Wolfensohn a Világbank Csoport elnöke, változott a bank stílusa, mintha adna arra, mit beszélnek róla a népek. Sőt a PR-mutatványokon túl olykor egészen meglepő lépéseket is tesz, mint például a kivonulás a chilei Bio-Bio folyón épülő vízi erőmű finanszírozásából.
A földi lakosság megkérdezése saját ügyeiről azonban először nem neki, hanem Gro Harlem Bruntland norvég miniszterelnök asszonynak jutott eszébe. 1983-ban az ENSZ Közgyűlése úgy döntött, hogy hosszú távú stratégiát kell kidolgozni, mely lehetővé teszi a környezetkímélő fejlődést. Bizottságot alakítottak, melyet Gro Harlem Bruntland vezetett. Az ő nevéhez fűződik a Közös jövőnk címmel 1987-ben bemutatott jelentés a világ környezeti állapotáról, és annak okairól. Bruntland asszony munkamódszere új stílust honosított meg a nemzetközi szervezetekben. A bizottság végigjárta a világot, a helyszínen tájékozódott, és nemcsak a politikusokat, hanem a helyi szakértőket és a civil társadalom képviselőit is meghallgatta. Azóta az ENSZ, az Európai Unió, az Európa Tanács és más nemzetközi szervezetek hivatalosan is bevonják a nem kormányzati, civil "képződményeket" a döntések előkészítésébe. Sajátos társasjáték ez: bent tanácskoznak a politikusok, hátuk mögött ülnek a civil lobbisták, odakint pedig vérmérsékletük és radikalizmusuk foka szerint demonstrálnak a többi szervezetek aktivistái. Néhány éve pedig a hivatalos tanácskozásokhoz kapcsolódó civil konferenciák szervezői levelezőlistákon és elektronikus konferenciákon vitatják meg a hivatalosoknak szóló hitvallások/állásfoglalások/felhívások/követelések/ajánlások (nem kívánt törlendő) szövegét.
Ezt az
eredetileg civil
ötletet vette át a bank, melynek első elektronikus fóruma a Global Knowledge 97 nevet viselte, és egy Kanadában tartott miniszteri konferenciához kapcsolódott, méghozzá a konferencia szekcióinak megfelelő levelező- felületeken. A digitális szakadék (digital divide, digital gap) kifejezés is valószínűleg ezen a konferencián került forgalomba. Az elektronikus konferencia megszervezésébe és lebonyolításába bevonták az Association for Progressive Communications nevű szervezetet, mely a civil ISP-k, internetszolgáltatók nemzetközi szövetsége, és rajta keresztül érhetők el a fent említett lobbisták, de a radikális zöldek, nőmozgalmárok, békeaktivisták is, azok, akik a hivatalos konferenciák épületein kívül szoktak nyomulni. Nagyon szépen meg volt szervezve a virtuális rendezvény, sikerült széles körben mozgósítani a témában jártas kutatókat, mozgalmárokat, nonprofit szakembereket, csak a hús-vér konferencián voltak nehézségek: nem tisztázták előre, kinek mikor és hogyan fogják átadni a nem hivatalos elektronikus konferencia összefoglalóit, továbbá:
mit kezdenek
azokkal a tanácskozás résztvevői?
A GK 97 óta szokássá vált, hogy a Világbank az interneten megtalálható szakértőket mozgósítja saját elektronikus fórumain, legyen szó a bankkrízisek menedzseléséről, a turizmus, a gazdasági növekedés és a fejlődés misztikus összefüggéseiről, a nyomornegyedek jobbításáról, a korrupció vagy a szegénység elleni támadásról. (Érdekes nyelv a magyar, nem tesz különbséget a szegénység mint állapot és a szegénység mint társadalmi csoport között, így azután egy ilyen cím végletesen ellentmondó politikai értelmezésekhez vezethet.) Az elektronikus fórumon mindenki jól jár. A hozzászólók nyilvánosságot kapnak, a bank ingyen hozzájut egy rakás kitűnő szakértői anyaghoz, hiszen a hozzászólások némelyike tanulmánynak, esszének vagy újságcikknek is megteszi, kopirájtja pedig tisztázatlan. Bónusz, hogy PR-szakértői is arathatnak: könnyebben belőhetik, miként építgessék a bank imázsát.
A kukkolókról még nem is beszéltünk: hatalmas ismeretanyaghoz és remek személyes kapcsolatokhoz juthat az, akit a szóban forgó téma érdekel.
Májusbanmegakonferenciát
tartott a Világbank állandó elektronikus fóruma, a Development Forum, Globalizáció, szegénység és fejlődés címmel. Százhúsz országból több mint 5000-en regisztrálták magukat a négy hétig tartó konferencián, melynek azt a szerény feladatot szánták, hogy dolgozza ki a globalizáció, a fejlesztés és a szegénység összefüggéseinek fogalmi kereteit (ingyen). Ennyi tenger népet persze nem lehet ráengedni csak úgy a listára, melyre összesen ezernél több hozzászólás érkezett. A moderátorok naponta 14-16 olyan üzenetet választottak ki, melyek a tipikus álláspontokat, hozzászólásokat képviselték. Láss csodát: a hozzászólások között elenyésző számban volt olyan, amelyik tapsolt a Világbank politikájához, és lelkesedett volna a globalizációért.
A vita kezdetén a kasseli egyetem egy közgazdaságtan-tanára, Ross Copeland elmélázott azon, hogy minek köszönhető a Világbank-, IMF-, IBRD-fórumok hirtelen elburjánzása. "Szép volna, ha felébredne ezeknek az intézményeknek az érdeklődése a fejlődés és a szegénység összefüggései iránt, és ezeket a vitákat saját munkájuk jobbítására használnák. Sajnos azonban hajlok arra a feltevésre, hogy inkább jelentéseik és javaslataik szövegezését szeretnék elfogadhatóbbá tenni." Nem késett a válasz sokáig: a Világbank egy közgazdásza, Amadou Cisse magánemberi minőségében népies, de nem túl hízelgő metaforával érzékeltette a Világbank és a fejletlen országok viszonyát: "Talán a róka az, aki bárki másnál felkészültebb arra, hogy beszámoljon a baromfiudvarban uralkodó szegénységről, de okosabb farmerra volna szükség ahhoz, hogy ezt a tudást a tervezésben felhasználja."
Az első hét a
globalizációértelmezésével
telt. A legszebben Ken Cory "magánpolgár és karosszéki tanácsadó" fogalmazta meg a problémát: "A politikusok, az üzleti élet vezetői és a médiabölcsek szinonimaként használják a globalizáció, liberalizáció, versenyképesség, hatékonyság és szabad piac kifejezéseket, varázsigeként mormolják, amivel sikerül őket megfosztani értelmüktől, egyben kizárni a vita lehetőségét, mintha a törzs isteneiről volna szó" - írja Cory, és rögtön hozzáteszi: a globalizáció ellenzői az ellenkező irányból járulnak hozzá ehhez a megdicsőüléshez: démonizálják a fogalmakat. "Oda jutottunk, hogy a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap egyenlő az Antikrisztussal." Rogelio Esteban Giraudo-Hughes közgazdász tanár Argentínából tovább komplikálja a helyzetet, amikor arról ír, hogy miközben sokan még a "globalizáció" fogalmát sem emésztették meg, mások már "mundializációról" beszélnek, mely fogalomba a gazdasági szövetségek új formái mellett a kommunikáció fejlődése is beleértendő.
A Világbank hivatalos közgazdász szakértői óvatosan, csipesszel válogatják szét a globalizáció különböző értelmezéseit. Először is a nemzetközi kereskedelmet, a közvetlen külföldi tőkebefektetéseket és a tőkepiaci mozgásokat. Meglepetéssel értesülünk arról, hogy ezeknek vannak potenciális előnyeik és hátrányaik, és hogy eltérően kell viszonyulni hozzájuk. Megnyugtatják a résztvevőket afelől, hogy
a Világbank mit szeret
inkább: a szabadabb kereskedelmet és tőkebefektetéseket, mert ezek hasznosabbak, és kevésbé rizikósak a szegénység csökkentése szempontjából, mint a tőkepiaci tevékenység. Egy ENSZ-szakértő óv attól, hogy értékelőleg viszonyuljunk a globalizációhoz. Thomas Eriksson szerint "tény, hogy a globalizáció itt van, és itt is marad. Nem látom, hogy ez a trend, mely a gazdaság globálisabbá, a piacok és a nyersanyagok és áruk áramlásának szabadabbá válásával jár, befejeződne", helyesebb lenne tehát az új kérdésekkel és az alkalmazkodás dilemmáival foglalkozni.
Egy Sulaiman nevű résztvevő, akinek drótpostacímében a Világbank szerepel, szembe megy Erikssonnal, amikor azt írja: "Vajon a jelenlegi globalizációértelmezésünk magától értetődően helyes-e (nem is szólva arról, hogy ez-e az egyetlen lehetséges felfogás - amit sokan szeretnének elhitetni)? Aki olvasta Adam Smitht, emlékezhet rá, hogy szerinte a piac működésének feltétele, hogy a helyi közösségek szabályozzák. Abraham Lincoln 1865-ben azt mondta, hogy a vállalatoknak átadott hatalom fenyegetés az unió és az állampolgárok szabadságára nézve. A szentséges Versengő Piac nem létező valóság, és most már elvont célként sem tételeződik. A jelenlegi globalizáció egyike a sokféle lehetséges változatnak: a gazdagok globalizációja." Meghökkentő és reménykeltő felfogás olyan valakitől, akinek drótpostacím-adó gazdája a Világbank.
A résztvevőket
nem nyugtatták meg
a hivatalos "papírok", a bank közgazdászai által összeállított tanulmányok. Többségük negatívan ítélte meg a globalizáció hatásait és az azt elősegítő nemzetközi szervezetek tevékenységét. Annak ellenére, hogy a résztvevők jelentős része közgazdász vagy politológus volt, alig akadt olyan, aki védelmébe vette volna a jelenlegi világfolyamatokat. Egy világbanki szakértő vitába szállt azokkal az állításokkal, melyek szerint növekszik a szakadék a szegények és a gazdagok között, ám nyomban többen is kifejtették kritikájukat a szokványos, egyoldalú gazdasági mérőeszközökre vonatkozólag. Nem mindenki nyugodott bele, hogy dolgozatát visszautasították a moderátorok. A demokrácia nevében külön listát indítottak a kimaradt hozzászólások számára. Hírek szerint nem sok sikerrel: éppen elég volt a "hivatalos" listát követni nyakmerevedés, karpális alagút-szindróma és szürkehályogveszély nélkül.
Hogy a demokrácia
mit nyert
ezzel a monstre eszmecserével? Egyfelől azt, hogy senki sem vonta kétségbe a világpolgárok beleszólási jogát - és képességét - a vitába. Másodszor: a moderátorok zárónyilatkozata szerint a háttérben kapcsolatok szövődtek, hálózatok alakultak, együttműködés indult sok résztvevő - és nem csak a hozzászólók - között. A vita anyagát pedig angol, spanyol, portugál és francia nyelven bárki elolvashatja a bevezető tanulmányokkal és a heti összefoglalókkal együtt a Development Forum weblapján.
És hogy viszonylik mindehhez Székesfehérvár? Úgy, hogy május 30-án este hat és nyolc között Warvasovszky Tihamér polgármester dicséretes módon online fórumot tartott. A város honlapján azonban csak a tavalyi fórum hozzászólásai találhatók. Az ideiek még valahogy nem értek oda.
Miró Kiss Ida
