Ha szorul a hurka: Burns-lakoma Budapesten

  • - sisso -
  • 2000. május 25.

Gasztro

A haggist, vagyis a skót hurkát a középkor óta jobban kedvelik Skóciában, mint a MacLeod-féle legendákat. A felföldi finomság túlélte a gyorsbüfé-forradalmat, amiben persze közrejátszott, hogy Robert Burns verssel emlékezett meg róla, és így ez a különleges étel a világirodalomba is bekerült. Sőt január 25-én, a költő születésnapján világszerte hurkalakomát rendeznek. A szokás tavaly óta Budapesten is tetten érhető.
A haggist, vagyis a skót hurkát a középkor óta jobban kedvelik Skóciában, mint a MacLeod-féle legendákat. A felföldi finomság túlélte a gyorsbüfé-forradalmat, amiben persze közrejátszott, hogy Robert Burns verssel emlékezett meg róla, és így ez a különleges étel a világirodalomba is bekerült. Sőt január 25-én, a költő születésnapján világszerte hurkalakomát rendeznek. A szokás tavaly óta Budapesten is tetten érhető.

A folklór szerint a január végi farkasordító hidegben a derék felföldi skót általában a haggises vájdling mellett dekkol, meleg kenyérrel a hóna alatt. Kezében félig teli vagy teljesen üres whiskysüveg, orra piros, szemében mosoly. Aztán, amikor felenged, végtelen tósztokat skandál a highlanderek nyelvén. Messzi földön híres kockás szoknyája pedig azért nagyon praktikus, mert ha jön az ellenség, jóllakva, felhúzott szoknyában mégiscsak könnyebb futnia, mint letolt nadrággal. De erről majd máskor, most inkább maradjunk a vájdlingnál.

A haggis abban különbözik a magyar hurkától, hogy, bár lehet benne vér is, nem bélbe, hanem gyomorba töltik, nem disznóból, hanem

leginkább bárányból van,

és belsőségek, valamint hús az összetevője.

Talán nem véletlen, hogy Burns 1786 telén, a haggishoz írt dicsérő versének születésével egy időben bukkantak fel a különböző brit szakácskönyvekben az olyan jellegű hurkareceptek, amelyek elsősorban azt a tételt hangsúlyozták ki, hogy a haggis nem holmi arisztokratikus francia ragu, hanem tisztességes demokrata eledel. Az ebből fakadó üzenetet persze nem kell túllihegni például azzal, hogy a dolog körülbelül annyit tesz, mint amikor egy útitársunk a metrón műbőr diplomatatáskájából előkap egy pörcöt, és rágcsálni kezdi, ugyanis a haggisszel kapcsolatos dolgok ennél jóval elegánsabbak. A skótok minden híreszteléssel ellentétben megadják a módját, és nem is akárhogy: január 25-én szigorú forgatókönyv alapján emlékvacsorákat - Burns Supper - rendeznek. Ezeken a vacsorákon elsősorban Robert Burns szellemét idézik meg, de úgy, hogy a gyomor is kapjon a költészetből.

Burns már életében is elég nagy sztárnak számított Skóciában, halála után pedig a szomorú rajongók megalapították a Burns Clubot, verseket és posztereket cserélgettek, évente egyszer pedig ellátogattak a költő sírjához. Az egyik ilyen alkalommal a résztvevők úgy gondolták, hogy a sirámok helyett jobban tennék, ha valamiféle kellemesebb szórakozás után néznének. Így aztán vacsora-forgatókönyvet írtak (evés, ivás, Burns-vers, evés, ivás, Burns-vers, ivás és így tovább a sárga földig), és ennek alapján ünnepelték meg évről évre a költő születésnapját. A dolog annyira jól sült el, hogy különböző irodalomkedvelő és kulináris társaságok, sőt maga Sir Walter Scott közvetítésével

nemzeti ünnep

kerekedett belőle. A Burns Supper tehát olyan, mintha mi, magyarok, Petőfi tiszteletére minden évben refomkori disznóvágást rendeznénk, ahol ismert fővárosi művészek és politikusok Petőfi-verseket szavalnának, de azért a szcenárió leggyakoribb napirendi pontja mégis az lenne: "Még több húst, még több szilvapálinkát."

Ennek ellenére a január végi fagy minket is ott talált egy irányított Burns-vacsorán,

nem messze a Déli pályaudvartól,

ami ugyan nem olyan vadregényes, mint az autentikus lakomahelyszín, Greenock, de legalább a miénk. A rendezvény gazdája, az Angolul Beszélők Világszövetségének Magyar Tagozata ugyanis a tavalyi sikerre való tekintettel ismét megrendezte a Burns Suppert, ahol úgy keveredett össze az emlékezés, a protokoll és a szimpla mulatság, mint egy Lewis Carroll-regényben.

Abban még nem volt semmi különös, amikor egy - különben magyar - skót dudás kíséretében megjelent a főszakács, és egy hatalmas haggises tálat vezetett maga előtt, de amikor a budapesti EU-delegáció skót nagymamával rendelkező vezetője brutálisan és szimbolikusan leszúrta a hurkát, majd mennydörögve elmondta a sokat emlegetett The Haggis című Burns-verset, akkor már kezdtem úgy érezni magam, mint Alice a Bolondok uzsonnájában. Tósztok folytak egymásba, hogy koccinthassunk a hozzánk legközelebb ülő, egyre hangosabban korgó gyomrú asztaltársunkkal, meglett férfiak bohóckodtak egyre harsányabban. Minden bizonnyal ez volt az oka, hogy a vendégként érkezett, szoknyás, átöltöző brigád bizonyos kitérdelt térdharisnyás tagjainak nem is mindig sikerült célba találniuk a pohárral. Amikor az első fogás, a poharas kakasleves került az asztalra, már mindenki vadul kanalazta a levegőt. Közvetlenül a hurka előtt került sor az Immortal Memoryra, vagyis a költő köszöntésére, ami tulajdonképpen pezsgő szellemi fürdő volt, afféle

The best of Burns,

bár voltak, akik akkor már - ha akaratlanul is - gyomrukkal tüntettek. A szellemi táplálékot követően eljött az igazság pillanata is, két szelet haggis, egy kis hús, speciális krumpli, répapüré és egy kicsit céklaízű hagymadarálmány formájában.

Nem tudom, hogy a finom falatok vagy a következő, More Scotch Whisky elnevezésű program lehetett-e az oka, de a végén egy látomás tette teljessé az élményt. Esküszöm, láttam, amint a vacsora romjai felett egy idősebb férfi népies rigmusokkal villogott az asszonyok körül, minden bizonnyal ismerkedés céljából. Postássapka volt a fején, és cérnakesztyűt viselt. A farzsebéből egy lila nyeles fésű kandikált ki. Ennek ellenére megfogadtam, ezentúl minden évben minimum egy Burns-üdvözlőkártyát küldök az ismerőseimnek.

- sisso -

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.