Nagyvárosi természetbúvár: A légy

  • Winkler Róbert
  • 2000. június 1.

Tudomány

Egyfelől a szoba homályba borult belsejét látom s benne az arcod fehéres foltját, másfelől az ég végtelenjét. Emitt még döngicsél egy sorstársnőm; a másik már mozdulatlanul fekszik alant, hanyatt esve, hat kis lába fölfelé mered. Mert bár szárnyas férgek vagyunk, szebbek leszünk a halálban, mint ti.

Egyfelől a szoba homályba borult belsejét látom s benne az arcod fehéres foltját, másfelől az ég végtelenjét. Emitt még döngicsél egy sorstársnőm; a másik már mozdulatlanul fekszik alant, hanyatt esve, hat kis lába fölfelé mered. Mert bár szárnyas férgek vagyunk, szebbek leszünk a halálban, mint ti.

Slavomir Mrozek: A légy az emberekhez

Rengetegféle légy van, nem árt, ha kicsit elmélyedünk a rendszertanban, hogy legalább tudjuk, kit is csaptunk agyon. A különböző méretű legyek ugyanis nem az életkoruk vagy eltérő családi hátterük miatt kisebbek vagy nagyobbak: teljesen más fajhoz tartoznak. Az mindenesetre nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a nagy, randa, döngicsélő repülő erőd egy házi légy.

A házi légy megrögzött maximalista. Például petéit szereti bomló szerves anyagba rakni. Kedvence a disznótrágya, márpedig, meg kell adni, a frissen emésztett mosléknál bomlóbb és szervesebb anyag aligha van. Egyes becslések szerint a házi légy a béltraktusában 33 millió, egész testén akár 500 millió mikroorganizmust is hordozhat. A legyek által - elvileg - terjesztett betegségek számát harmincra teszik, az ismertebbek a tífusz, a kolera és a vérhas, a leggyakoribb pedig a számtalan, csak ínyencek számára ismert különböző hasmenés. A betegségek terjesztése persze nem öncél a legyeknél, egyszerűen a szülészet (trágya) és az étterem (a mi konyhánk) között ingáznak, s míg a szart nem teszi fogyaszthatatlanná, ha valaki kockacukros lábbal száll rá, ugyanez fordítva már nem igaz.

A legyek persze táplálkozhatnának higiénikusan, mondjuk úgy, hogy a kockacukor felett lebegnek, és két mellső lábukkal steril evőeszközök segítségével lapátolják magukba a cukrot. Ennek azonban több gyakorlati akadálya is van. A legfontosabb, hogy a légy csak akkor ismeri fel a táplálékot, ha rászállhatott: a cigánypecsenye és a somlói megkülönböztetésére szolgáló kemoreceptorok, amiket mi az orrunkban és a nyelvünkön hordunk, neki a talpán vannak. Ahogy a dakota mondás tartja: adj cipőt a légyre, és éhen hal.

A másik körülmény, ami megakadályozza a legyet a kulturált étkezésben, hogy ő egy olyan rovar, akinek átalakultak a rágói, és csücsörítő, szívó szájszervével csak folyékony ennivalót képes magához venni. Magát a folyamatot David Ogilvy reklámguru foglalta össze a leghatásosabban egy egészségügyi kampányhoz írt szövegében. Valami ilyesmi volt: A légy rászáll az ételre. Összedörzsöli a lábait, kórokozókat szórva szét, aztán ráöklendez valami váladékot. Aztán visszaszívja, szór még egy kis kórokozót, odaszarik, majd elrepül. És most te jössz.

A trágya pompás

előemésztett táplálék, megfelelő hőfokon néhány nap alatt lárva lesz a petéből, ez a horgászok és kisállattartók közkedvelt zsákmányállata, a csontkukac. Az említett két embercsoportnál csak óvatosan bontogassuk a hűtőben talált tégelyeket, ha váratlanul megéheztünk. A csontkukacot azért kell hűtőben tartani, mert akár horgászik velük az ember, akár bébimadárpókot etet, a csontkukac kereskedelmi kiszerelése általában nagyobb, mint a gyorsan felhasználható mennyiség. Ha nem tesszük hűtőbe, a kukacok hamar bebábozódnak, majd léggyé fejlődnek - az imágó pedig páratlan mozgékonysága révén gyakorlatilag csak légycsapóval kezelhető. A rovarlét csodája az átalakulás, a bábok fantasztikus dolgok elviselésére képesek. A bábokból kibújó legyek képességeit szlovák tudóscsoport vizsgálta nagy alapossággal.

Az is kiderült, hogy ha a legyet a hátánál fogva egy gombostű fejére ragasztják, tehát a lába szabadon kalimpál, összezavarodik a térérzékelése. Ha ilyenkor a lábait hozzáérintik valamihez, nem arra törekszik, hogy elszabaduljon a gombostűről, hanem jönne-menne a felszínen, melyre érzése szerint leszállt. Ha hanyatt fekve egy hungarocell golyócskát raknak rá, az a légy tapadókorongos lábacskái miatt nem esik le róla, és mivel a légy elindul jobbra-balra, úgy tűnik, mintha pörgetné a golyót. Az RTL Klub közszolgálatinak mondott műsorában be is mutattak egyszer egy amerikai légyidomárt, aki ilyen trükkökre tanította a legyeit. És sem a riporter, sem a műsorvezető nem jelezte, kedves nézőink, az imént valaki hat percig folyamatosan hazudott önöknek.

A házi légy kisebb rokona a szoba közepén követhetetlen cikcakkban keringő, a

csillárt bázisul

használó csillárlégy. Négy-hat milliméter hosszú, világosabb színű, bizonyos szempontból lényegesen idegesítőbb rovar. Agyoncsapni igen nehéz, mert szinte egész nap röpköd, fújni kell a rovarirtót, amitől büdös lesz, vagy légypapírt aggatni a csillárra, ami annyira undorító, hogy akkor inkább röpködjenek. A csillárlégy a betegségek terjesztése mellett súlyos károkat okoz a csillár leszarásával - biztosak lehetünk benne, hogy a SSvejkben is egy csillárlégy-kommandó intézte el a császár portréját.

A zöld potrohú döglégynek ganxsta mivolta miatt egyesek ma már kifejezetten örülnek, döglégy azonban zárt térben nem szeret döngeni: ő a szabadtéri szarmezők csillogó vértezetű lovagja. Lakásba csak véletlenül téved, igyekszik is kimenekülni - az ablaküveget azonnal be is tiltanák, mint nem légykonform terméket, ha a döglegyek irányítanák az európai uniós törvényhozást. A húslégy potrohának mintázata miniatűr sakktábla, tora viszont csíkos. Egyébként nagyon hasonlít a házi légyre, de olyan kunsztot tud, amivel minden gusztustalansági versenyt magabiztosan nyer: eleven, mozgó kukacok bújnak elő a potrohából. A szokásos légyműsor, a kakálás/baktériumszórás mellett beköpik a húst, így tulajdonképpen a húslegyek számlájára írható az 1905-ös matrózlázadás a

Patyomkin

páncéloson. És ez csak a leghíresebb eset - a húslégy és lárvái számtalanszor léptek elő történelemformáló tényezővé, mint a rossz ellátás píárosai.

Természetesnek vesszük, pedig tulajdonképpen hihetetlen, milyen repülési teljesítményeket produkál. Századmásodpercek alatt reagál a fenyegetésre, felszáll, irányt változtat, robbanékonyan indul bármilyen irányba, de meg is áll a levegőben, hogy oldalazva térjen ki, ha úgy hozza a szükség. Vári őrnagy is legalább egyszer átülhetne a MiG-29-ből egy légybe. Míg a legújabb amerikai vadászgépcsoda, az F-22 Raptor manőverező képességét az állítható irányú fúvókák biztosítják, a legyet csökevényes rezgői teszik műrepülőbajnokká. A légy a kétszárnyúak (diptera) rendjének oszlopos tagja; a hátsó pár szárny kis rezgővé alakult, mellyel egyrészt zümmögni tud, másrészt manőverezni. Ha a rezgőket kioperáltuk a szárnyak mögül, akkor a légy csak úgy röpül, mint egy vadászgép, amelyiknek megrongálódott a vezérsíkja: lőttek a látványos manővereknek, örül, ha egy autópályán be bírja venni a kanyart.

Fogalmunk sincs, hogyan csinálja, de érzékeli a Föld mágneses mezejét. Lehet, hogy neki is olyan napiránytűje van, mint a vikingeknek. Mindenesetre egyértelmű, hogy a vízszintes felületre telepedett házi légy leggyakrabban észak-déli vagy kelet-nyugati irányban áll, a többi vektort kifejezetten hanyagolja.

A legyek feje a hatalmas

összetett szemektől

lesz olyan, mint egy pilótasisak. Kétoldalt szinte az egész fejet beborítja a kb. 3200-3200 pontszem, melyek darabonként hat-nyolc látósejtből állnak. Egy ilyen pontszem csak pontszerű képet ad. Még senki sem nézett egy légy szemével, de a tudósok szerint a légy - nyomdásznyelven szólva - elég raszteresen lát. A dolog persze közel sem ilyen egyszerű: ha úgy lát, mint mi egy rossz minőségű tévéadást, hogyan tud elkerülni egy villámgyors légycsapót?

Összetett szemen át nézni a világot leginkább arra hasonlít, mint amikor fogunk egy köteg szívószálat, és (szálirányban) a szemünk elé tesszük. Elég raszteres a kép, főleg, ha áll. De abban a pillanatban, amikor mozdítunk a kötegen, kiélesedik: a légy annál tisztábban látja a dolgokat, minél gyorsabban mozognak. Ezért van, hogy lassan, nagyon lassan simán megközelíthetjük a légycsapóval akár 30-40 centire is. A legyet nem kell feltétlenül agyoncsapni. Megszabadulhatunk tőle úgy is, hogy elsötétítünk egy időre - sötét szobákból hamar kereket old. Nagy rajongója a fénynek és a melegnek, a huzatot viszont utálja, mert nehéz benne repülni: egy működő ventilátor is elkergeti.

Légynek lenni

fényes bizonyíték arra, hogy az élet akkor is nehéz és veszélyes lehet, ha valaki nagyon tehetséges. Pusztítja egy légykór nevű penészgomba, a pókok, százlábúak, rablópoloskák, saját rokonaik, a rablólegyek, a törpe fürkészdarazsak pedig a légypetékbe rakják a maguk petéit. És akkor még nem beszéltünk a kerti rozsdafarkúról, a légykapóról, a fecskékről, cinkékről, békákról, gyíkokról, gekkókról. A légy eleven bizonyság arra, hogyan lehet uralni a terepet még akkor is, ha valaki ellen folyamatosan dolgozik egy világméretű összeesküvés.

Winkler Róbert

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.