Élet + Mód

Mint otthon

Budapest nyolcadik kerületében semmi sem feltétlenül az, aminek látszik. A környéken cirkáló lesötétített BMW-ben például egyáltalán nem biztos, hogy feltételesen szabadlábra helyezett stricik dolgoznak. Lehet, hogy csak egy vidám baráti társaság õk, akik éppen egy régi osztálytárs házassági évfordulóját ünneplik, miközben a sofõr krónikus kötõhártya-gyulladástól szenved. Az út szélén ácsorgó lányok pedig anatómiaszigorlatra készülõ orvosi egyetemisták, akik két tétel között leugrottak az utcára, hogy kiszellõztessék egy kicsit a fejüket.
  • 1999. február 11.

Bundaégetés: Szőrszálhasogatók

Szombat reggel kedvenc csatornám, a Spektrum TV politikai háttérmûsora a csótánykérdéssel foglalkozott: megrázó képsorokat mutattak be arról, hogyan pusztítja az ember ezeket az egyébként ártalmatlan ízeltlábúakat méreggel, árammal, mikrohullámmal, sörrel feltöltött csapdákkal. A csótánybarátok maroknyi, de elszánt csapata viszont eteti õket, és színes körömlakkal virágmintát fest a páncéljukra - a két eltérõ filozófiát valló csoport között pedig egyre növekszik a feszültség. Ezután elindultam a Váci utca felé, a Magyar Állatvédõ és Természetbarát Szövetség szõrmeellenes tüntetésére.
  • - bodoky -
  • 1999. február 11.

30. Magyar Filmszemle: Feljön a fekete gyémánt

A múlt héten megírtuk, hányan és mibõl. Hogyan és miért. Erre a hétre nem maradt más, moziztunk önfeledten. Elõbb persze részt vettünk a parádés megnyitóünnepségen, olyan volt, mint az ilyesmi általában, megmutatta új kûrruháit a szakma. Nekünk különösen Albert Györgyi testszínû, könnyed kisestélyije és Gödrös Frigyes azúrkék nyakkendõje tetszett, meg persze a játékfilmek. Melyeket viszont, reméljük, a honi forgalmazás a kellõ idõben majd jól elénk vezet. A Corvin Filmpalota pillanatnyilag az egyetlen lehetséges vagy elképzelhetõ honi helyszín efféle rendezvényre, mégis a szokásos kenykõdés ment megint. Elõadás elõtt öt perccel lezárt vetítõterem, ahová sem érvényes jeggyel, sem közremûködõi mágneskártyával, de még kisbaltával sem lehetett bejutni, szilárd õrzõvédõk és zavart moziüzemvezetõ-helyettesek nyögték, hogy a rendezõ bevitt kétszáz potyást. Amott meg csinos kis darabok tíz nézõ elõtt. A díjkiosztás egy nappal lapzártánk után, nálunk Enyedi és Kamondi a nyerõk, megjelenésünk napján már a mozikban az új Tímár-darab, az élet folyik normális medriben. Amit e percben tehetünk, hogy vetünk néhány oldalpillantást. Azokra, akikre nem mindig szokás. Elsõ és másként filmezõkre, televíziós mûfajok idetévedt lovasaira.
  • - sisso -
  • 1999. február 11.

Törvényjavaslat a nem dohányzók védelméről: Fizikai lehatárolás

"A veszteségek együttesen elérhetik a 11 milliárd forintot." Erre a következtetésre jutott a Deloitte & Touche A nem dohányzók védelméről szóló törvényjavaslat vendéglátóiparra gyakorolt gazdasági hatásának elemzése című, reprezentatív felmérésekkel alátámasztott tanulmányában. A vizsgált törvényjavaslatot a közeljövőben tárgyalja a parlament, de vajon tényleg ekkora buktát okozhat a nem dohányzók védelme, ha a képviselők csont nélkül elfogadják?

Első magyar Lara Croft-hasonmásverseny: A mellbőség zavara

Lara Croft, a Tomb Raider sorozat párductestű, egyes értelmezésekben eszes főhősnője az egyik legnépszerűbb karakter a számítógépes akció-kalandjátékok mocskos szájú, izomagyú verőemberekkel zsúfolt világában. Játékosok százezrei látják őt, amikor a barátnőjüket nézik, néhányan be is nevezik a kedvest a játék promóciós hadjáratának szerves részét képező hasonmásversenybe. Az első magyar Lara Croftot vasárnap délután választották meg a Műegyetemen.
  • Bodoky Tamás
  • 1999. február 4.

Fegyverlista az interneten: Gép + fegyver

Egy olyan országban, ahol mindennapos a fegyveres támadás, rakétavetővel lövik a speeddiszkókat, és a pokolgépes merénylet az érdekérvényesítés egyik leghatékonyabb módszere, nem túl népszerű dolog a szabad, legalábbis szabadabb fegyvertartás mellett kampányolni. Pláne ha ezt az interneten teszik egy zártkörű fegyverklub tagjai: a ketchupos bomba, a viaduktról ugráló szerepjátékosok és a rendre visszatérő drog- és gyerekpornóügyek óta a média kedvenc témája "a világháló sötét oldala". A fegyverlistások szerint viszont nem ők, hanem a magyar fegyvertörvény veszélyes a társadalomra.
  • Bodoky Tamás
  • 1999. február 4.

Nagyvárosi természetbúvár: Csótány

Lehet, hogy túllihegjük az egészet, közben nem is olyan szörnyű. Egy mexikói népdalban például a csótány a pozitív hős: a "la cucaracha ya no puede caminar" kezdetű mariachi-örökzöld arról szól, hogy nevezett rovar már járni sem tud, mert elfogyott a marihuánája.
  • - winkler -
  • 1999. február 4.

Apor-bál: Fokozottan védett fajták

Itt a szezon, készülődöm a jószolgálati Apor-bálba. Vitéz altorjai primor báró Apor Ferenc és hitvese, Anna-Diána lovagdáma meghívása a Szt. Gellért Szállóba szól, történelmi családok részvételével. Nagyanyám nagynénjének a Törley pezsgőgyáros által varratott báli szoknyáját próbálgatom. Legalább nyolc méter fekete selyembársony van benne, és kézzel varrták. A nemes eszme is megérint: a táncmulatság célja a hátrányos helyzetű nagycsaládok gyermekeinek támogatása.
  • Tisza Virág Katalin
  • 1999. január 28.

Testkulturális esték New Yorkban: Pokoltűz és agyarak

"Hús az egész világ", állította egy esszéjében Maurice Merleau-Ponty. A filozófus megközelítésében az emberi hús és test szolgál az identitás kialakításának egyik legfontosabb materiális és intellektuális mozgatóerejeként. A hús jelzi az emberi test kontúrjait, valamint azt a határvonalat, amely elválasztja az egyént a külvilágtól és az őt körülvevő testektől. Ugyanakkor a hús a "kint" és a "bent" egyesülésének színtere is, hiszen testünk és húsunk által jelzéseket és elvárásokat, bizonyos helyzetekben szexuális tartalmú üzeneteket bocsátunk ki: "megjelenésünkkor" számítunk a többiek testünket nyugtázó tekintetére, elismerésére, megbotránkozására, csodálatára - mikor milyen módon kívánjuk magunkat "társadalmilag" megjeleníteni. Ezekből következik, hogy az emberi test és hús, összefüggésben az identitás és a magunkról alkotott kép változásaival (részletekre szakadásával), más és más üzenetet képes közvetíteni az egyénről eltérő helyzetekben; a test és a hús megváltoztatása az identitás alkotóelemeinek (így pl. a szexualitásnak) egy újabb darabkáját mutatja meg. Az identitás alakítása, kisebb-nagyobb részekre osztása a test és a hús formálása által - valami ilyesmi folyik abban a két New York-i klubban, ahová ez a rövid beszámoló kalauzol.
  • Tapolcai András
  • 1999. január 28.

Múzeum: Nemzeti Szénház (Kalandok a salgótarjáni bányamúzeumban)

Miközben a Zsil-völgyi bányászok hagyományos termelőeszközökre kapva, megint egyszer Bukarest felé vették az irányt, én az egyik újabb keletű perverziómnak áldozva, alászálltam a József lejtaknába. Passziómmá lett ugyanis mindenféle helyi múzeumok, gyűjtemények és emlékszobák felkeresése, így a Salgótarján környéki hegyekben járva, nem hagyhattam ki a Pothornik József (1903-1981) nevét viselő bányamúzeumot. Második (titkos) tervem volt a Nógrádi Sándor Felszabadulási és Partizánmúzeum felkeresése, ám a partizánokat sajnos elsodorták az új szelek, a gyűjtemény számára lefoglalt egykori vadászház a kies Karancsberényben ma ismét magánkézen van, helyi források szerint ismeretlen aranyifjak járnak oda dolcsevitázni. Bár Tarján máig erős MSZMP-jelenléttel büszkélkedhet,
  • Bori Erzsébet
  • 1999. január 28.

A fénygépész (Kovács László operatőr)

Az 1998-as Camerimage fesztivál díszvendége és életműdíjasa. Életútja s műve úgyszólván közismert, 1956-ban hagyta el Magyarországot, hogy Hollywood héroszai közé emelkedjék. Filmográfiája mondjuk a Szelíd motorosoktól az Álljon meg a nászmenet! című gyöngyszemig terjed. A toruni fesztiválrendezők szép kis munkarendet akasztottak a nyakába, nap mint nap szemináriumok és workshopok, ahol a diákokat és a fesztivál operatőr vendégeit egyaránt taníthatta. Mindamellett még az interjú is belefért a napirendjébe, noha feltett szándéka szerint a várost mutogatta volna kislányának.
  • Nagy Elisabeth
  • 1999. január 28.

Malacunk volt (A halradar gyakorlati alkalmazásának anomáliái)

A csajom szerint a technológiai fejlődés érthetetlen torzulása, hogy mindjárt itt van 2000, és még mindig alig néhányfajta dauer létezik. A fodrászattal szemben a horgászcikkipar orbitális sebességgel fejlődik: újév napján azzal hívott fel dr. I., az ügyes kezű boncolóorvos, hogy ugorjunk már le az ecsédi bányatóra kipróbálni az új halradarját.
  • Szily László
  • 1999. január 21.

Markó Könyvszalon

A Parlament és a Jászai Mari tér közötti útszakasz eddig nem arról volt híres, hogy az új vigalmi negyed itt volna kialakulóban, pedig akadnak titkos találkahelyek. Például újra megnyitott a Krúdy-konszernből menekülni kényszerült Cirko-gejzír.
  • - sisso -
  • 1999. január 21.